rattlead.hu
Még a beengedésnél tartottunk, amikor az EXODIKON birtokba vette a színpadot és belekezdett a műsorába. Elég hálátlan feladat ilyen esetben (értsd: a főzenekar személye) a nyitóbanda szerepét betölteni, lévén a kezdéskor még alig lézengtek a teremben. Ettől függetlenül, a fiatal zenészeket tömörítő csapat lendületesen, lelkesen adta elő északi hatásokkal tűzdelt dallamos death/black metalját. A rájuk szabott 40 percet becsületesen „ledolgozták”.
Nemcsak a budapesti, hanem az ezt megelőző katowicei és varsói állomások nyertese egyértelműen a MONASTERY volt. Hogy hogy nem, az eredetileg meghirdetett olasz EMBRYO kiesett és a helyükre ugrott be a zalaegerszegi kvintett. Programjukra már jóval többen voltak kíváncsiak, mint honfitársaikéra, ennek megfelelően óriási elánnal tolta a banda, az itt-ott tördelt ritmusokkal tarkított, zúzós death/grindot. Ők is 40 percet kaptak, amelyet intenzíven meg is töltöttek.
Ha van hibátlan diszkográfia a heavy metal történelmében, akkor számomra a MORBID ANGEL-é mindenképpen az. Igen, annak idején az Illud Divinum Insanus is tetszett és tetszik a mai napig. Ezenkívül pedig háromszor volt élőben hozzájuk szerencsém: 2004 (E-Klub), 2011 (Club 202) és 2012 (Petőfi Csarnok). Nem az én tisztem megítélni a háttérben folyó/folyt eseményeket, a kenyértörést stb., a magam részéről örömmel üdvözlöm az I AM MORBID-ot. Felmerül a kérdés, mennyire lehet a zenekart komolyan venni, egyáltalán létjogosultságú bandáról vagy haknibrigádról van szó, a koncert fényében azt mondom, – hogy stílszerű legyek – halálosan komolyan kell venni őket. Természetesen a produkció David Vincent basszusgitáros/énekesről és Pete Sandoval dobosról szól, de ahhoz, hogy mind ez élet- és színpadképes legyen, gitárosok is kellenek, nevezetesen a brazil Niuton Rodrigues Filho (alias Bill Hudson esetében érdekes, hogy művészneve hódolat, tiszteletadás Slash irányába – akit anno Saul Hudsonként anyakönyveztek -, és alapvetően heavy/power közegből érkezett), valamint Richie Brown.
Tudvalevő, hogy a Covenant megjelenésének 30. évfordulóját hivatott a turné ünnepelni és hogy a műsorokat aköré a lemez köré fűzik, megspékelve pár halhatatlan death metal alapvetéssel. Lehet, egy ilyen kaliberű műsorral hibázni? Persze, hogy nem. Vincenték nem csaptak egyből a lecsóba, tehát nem egyből a Covenant dalaival kezdtek, hanem mintegy ráhangolódás gyanánt egy jóízű Immortal Rites-szal nyitottak, amelyet a Fall from Grace – Visions from the Dark Side – Blessed are the Sick triász követett és csak ezek után jött a Rapture. Meglepetésemre egy jóhangulatú, vígkedélyű David Vincent állt a mikrofon mögött és vezényelte a show-t, mi több, a koncert végéhez közeledve még a publikumot is megénekeltette. Nem került teljesen megidézésre a harmadik korong, mivel az Angel of Disease-t (ezt hiányoltam nagyon), a Sworn to the Blacket, illetve a Nar Mattaru-t nem tűzték műsorra, ellenben terítékre került a Maze of Torment, az Eyes to See, Ears to Hear és a Where the Slime Live.
Csúcspontok? Az összes nóta. Parádés teljesítmény? Mindenki. Tökéletes hangzás? Egy az egyben. Hiányérzet? Csak minimális, mert nem hangzott el a fentebb említett Angel of Disease, illetve személy szerint szívesen elviseltem volna a Thy Kingdom Come-ot, de ez amolyan jelentéktelen szőrszálhasogatás. A lényeg, hogy ez egy roppant színvonalas, hibátlan koncert volt, amely méltó emléket állított az 1993-ban megjelent klasszikusnak. Most, hogy Vincent és Sandoval újra egyesítette erőit a Terrorizerben, egy kizárólag új szerzeményeket felvonultató I Am Mobid lemez kiadása sem lenne egy rossz ötlet. Ahogy David kérdezte tőlünk a bulin: are you morbid? Yes, I Am.
