Fémforgács
Kedves Olvasóm! Eme írás talán kissé eltér az általánosan megszokott formától, de szerettem volna egy igazán őszintén és a lehető “legtapinthatóbb” módon bemutatni életem első sátorozós fesztiváljának élménybeszámolóját – eléggé személyes hangvételben. A sok munka miatt a fesztiválból csak a péntek-szombati napokat tudtam bevállalni, s ezeknek a napoknak általános bemutatását egyébként olvashattátok itt MayaBee tollából.
PÉNTEK
A fesztiválra körülbelül fél tíz tájékán érkeztem ki, egyrészt a nagy meleget elkerülendő + mivel a hétvégén a Metalsziget-nek is dolgozva segédkeztem, szerettem volna még a Kátai Tamással készített pódiumbeszélgetés előtt ráhangolódni a fesztiválra. Maga az út önmagában egy kalandnak bizonyult, hisz’ komoly rutinpályának is fel lehet fogni Rárósi út kátyúkkal gazdagon borított felszínét; nem is beszélve arról, hogy egészen közel megcsodálhatjuk az Alföld élővilágát is (több fácáncsalád, egerek, pockok keresztezték az utamat ezen a pár kilométeres szakaszon). A fesztiválon a parkolók száma közel végtelen, és nagyon közel vannak a sátortáborokhoz, ezáltal igazán kényelmessé teszi az ezúton való megközelítést. Idén egyébként volt lehetőség privát busszal való eljutásra a fesztiválra Hódmezővásárhelyről minden nap több időpontban – többekkel beszéltem is, akik ezt a módot választották.
A sátor, amiben megszálltam a déli sátortáborban kapott helyet egészen közel a VIP blokkhoz. Az akácos jelentette árnyak révén ritkán volt pusztító hőség a sátorban, de így sem ajánlanám senkinek, hogy hosszasan tartózkodjon benne nap közben. A kipakolás után egy rövid bejárást ejtettem meg feltérképezvén a lehetőségeket, nomeg, hogy köszöntsem az ismerősöket. A pódiumbeszélgetésre való berendezkedést követően ért a nagy megtiszteltetés, amikor személyesen is találkozhattam Kátai Tamással! Maga a pódiumbeszélgetés kiváló program volt, nagyon élveztem hallgatni ezt a nagyjából kötetlen beszélgetést, és külön jól esett, hogy a végén maga a közönség is kötetlenül kérdezhetett. (Bár a Kék Ingem Lobogó szövegére feltett kérdésemre nem mondanám, hogy teljesen kielégítő választ kaptam, haha! A teljes beszélgetés egyébként rögzítésre került, bárki számára meghallgatható lesz!)
Ebéd előtt még tettem egy kört a merch sátornál is, ahol be is gyűjtöttem egy fesztiválos pólót (nagyon adom az idei dizájnt!), illetve egy DVVAD kazettát is bezsebeltem a kollekciómba. Egy gyors vizit a VIP vizesblokknál (ami abszolút kifogástalan volt!), majd jöhetett az ebéd. A kajás sátor körül elrendezve számos büfé kínálatából lehetett választani, és ahogy elnéztem a napi menüs bódénál kapható hideg gyümölcsleves volt az egyik közönségkedvenc. A gyors ebédet követően siettem át a Next Metal Generations programra, ahol fiatal / kibontakozó bandák kaptak teret a fellépésre, plusz a Kővári Piros, Mikus Tamás (Agregator) és Keczán Krisztián (Kronos Mortus) alkotta zsűri-trió osztályozta a produkciókat. (Itt nem tudom nem elengedni kissé morcos voltomat: bár összességében szerintem korrektül osztályozott a zsűri, a “színpadkép” aránytalanul súlyos szempont volt a kritikájukban.) A pénteki felhozatalt a Chronolit nyitotta egy kis progos ízekkel fűszerezett melodeath zúzdával, majd nagyon erős old-school thrash produkciók következtek a KillerSick és az Incarnate révén. Szerintem mindhárom banda nagyon adta, bár aznap a személyes kedvencem az Incarnate volt, egyrészt mert ez a fajta thrash nagyon ínyemre van + nagyon jó show-t csináltak!
A délután előrehaladtával érezhetően esni kezdett a hőmérséklet, s a perzselő hőség egy kellemes nyári este érzetére cserélődött. Szendvics, pólócsere, feltankolás energiaitalból és indulhatott az esti szakasz! Az Agregator alatt még a hűvösebb levegő áldásos hatásait élvezhettük (egyébként a vihar miatt biztonsági okokból lett lejjebb engedve a színpad teteje ha valaki eltűnödött ezen), kedvére tombolhatott a nép és igazán megvolt a jó koncert-hangulat. A “bajok” (= a vihar) valahogy az Archaic koncertjénél indultak, ugyanis eleredt az eső és villámok jelentek meg a távolban és a radarképek szerint is megindult az égi had a ‘vásárhelyi puszta felé – ennek az is lett az eredménye, hogy az Archaic jubileumi koncertjének fele el is maradt. Egy adott ponton mindenkit berendeltek a For The Underground színpadot is magában foglaló fő sátor alá a vihar jelentette potenciális veszély miatt, s az óvatosság révén némi időbeli csúszás is fellépett a programban (de megjegyezném, hogy szerintem a szervező brigád tökéletesen kezelte a helyzetet!).
A vihar csendesebb fázisa a Doomas-t is érintette, mert egyrészt késve tudtak csak kezdeni, illetve a koncertjük közepén az árammal is voltak gondok. Egyébként nekem nagyon nem jött be a produkciójuk. Egybefolyó hangzavar, egymástól elkülöníthetetlen és steril számok masszája volt az egész, hiába volt nagyon stílusos a megjelenés a paravánokkal és a pentagramos mikrofon állvánnyal… Kár. Hogy a közönség szárazon maradhasson, a Sear Bliss fellépése át lett költöztetve a kis színpadra, ami ismét egy kisebb csúszást eredményezett. De cserébe bőségesen kárpótolva lettünk, hisz’ egy kiváló koncertet toltak aznap este (szuper volt a hangzás!) – és még némi ősi materiál is előkerült ‘96-ból! (Egyébként másnap utánajárva megtudtam, hogy sajnos pár számmal kevesebbet tudtak bevállalni a kigondolt jubileumi setlist-ből.)
Az este hátralévő részében minden visszaállt az eredeti kerékvágásba, ugyanis a vihar elvonult és a szikkadt föld teljesen magába szívta a beérkezett csapadékot (és szerencsére a sátrunk sem ázott be!). A folytatásban a kis színpadra az Ahriman vonulhatott fel, ami már a beállástól kezdve különlegesnek ígérkezett, hiszen Lédeczy Lambert corpse paint arcfestéssel jelent meg a színpadon. Ez a koncert igazán fantasztikus volt (talán az egyik legeslegjobb), s kiváltképp a Pokolsarkantyú vadította meg a népeket (nekem is ez a szám tetszett élőben a legjobban), ám az egyik legnagyobb durranás a végére maradt: az utolsó szám után Lédeczy Lambert köszönetet mondott, és bejelentette, hogy az utolsó Ahriman koncertnek voltunk a szem- és fültanúi. Mindenkinek leesett az álla, a döbbenet gyakorlatilag megfagyasztotta a levegőt! (Helyszíni információk szerint ez nem a banda végét jelenti, csupán a koncertezés ér véget innentől kezdve!)
Rövid időn belül a fesztiválozó tömeg a nagyszínpad elé csoportosult, ugyanis a lengyel veteránok, a Vader következett. Őszintén szólva ennél olajozottabb, utolsó dobpergésig bejáratottabb koncertet még sosem láttam! Egyetlen dolgot tudtam csak kifogásolni, hogy szerintem a frontember, Piotr Paweł Wiwczarek, gitárja valamivel halkabban szólt és emiatt kevésbé hasítottak azok az ikonikus szólók – de ezt leszámítva, a Vader remek show-t hozott el hozzánk, és bánhatja aki kihagyta! Érezhetően megfáradt a nép a death metal őrjöngés végére, így valamivel kevesebben masíroztak át a felvidéki Autumn Nostalgie koncertre. (Pedig bánhatják!!) Az az atmoszférikus “flow” amit a résztvevők átélhettek, az nagyon különleges élmény! (Bár most nem volt a koncertjük végén Burzum bónusz dal…) Kicsit elidőztem többedmagaddal a backstage-en, pl. kicsit beszélgettünk az Autumn Nostalgie-s srácokkal (akik sajnos nem is maradtak tovább, mert utaztak is haza), így a napot záró Rebel-ből csak keveset hallottam, s amúgy is: igencsak későre járt már ekkorra az óra.
Az eső után kellemes hűvös volt éjszaka, így minden adott lett volna egy jobb alváshoz… ha nem felejtettem volna otthon a füldugóm, ugyanis hajnali négyig kitartott a Metal Rave Party. Tanuljatok az esetemből!
SZOMBAT
Másnap viszonylag korán, talán a szippantós kocsi morgására ébredtünk (jött is a vicc, hogy “lesz meglepetés Fostartály koncert?”), s a kialvatlanság és egy megfáradt nyak alkotta kombó révén, enyhe fejfájással másztam ki a sátorból. Csendes reggelen toltam be a reggelim (nagy bónusz, hogy volt kisbolt a kajás részen!), ami nem sokáig maradt csendes, mert a délelőtti metal karaoke nem kímélt senkit. Ide egy rövid sztori: míg nagyban íjászkodtunk (itt jegyezném meg, hogy a hagyományőrzők fantasztikusak voltak, nagyon-nagyon jó programokkal készültek!), egyszercsak átjárta a fesztivál táborát minden idők legmetálabb Careless Whisper hörögve előadott változata. Küldeném ezt azoknak akik lemaradtak volna róla:
A délelőtt folyamán még meghallgathattuk egy Gera Ákossal (Rabid Rabbit Custom Ink) készült pódiumbeszélgetést, amiben természetesen a tetoválások áltak a középpontban. Mindamellett, hogy magam sosem varrattam magamra semmit, szerintem érdekes program volt (bár a kérdező fél kacifántos több perces monológjai alatt nem egyszer elvesztettem a fonalat, hogy épp “mire gondolt a költő”). Ákos egyébként egy nagyon kreatív program felelőse is volt, ugyanis tollakkal és festékekkel felszerelkezve lemosható tetoválásokat lehetett nála készíttetni – evégett sok gyönyörű munkáját csodálhattuk meg a fesztiválozokon végigtekintve.
Ebédidő után, a szokott módon, a Next Metal Generations fellépő kerültek a középpontba. Fellépett az amúgy már sok évnyi rutinnal bíró (ezt kicsit furáltam is) heavy/groove metal-os Éjfény, a metalcore-ban utazó Walk Among Giants, a hardcore alapokon dübörgő Long Live The Martyr, és zárásul a remek légkört teremtő Innerverse (post-metal). Lehet engem elfogultsággal vádolni, de őszintén nem érdekel: nálam az Innerverse magasan vitte a pálmát a tehetségkutatón! Instrumentálisan és hangulatilag is kiválóak voltak, nagyon tetszett a zenéjük és remélem még sokszor láthatom őket élőben.
Még a délután került sor a fesztivál tombola húzására, amin merch-ön, jövő éves bérleten stb. kívül, a főnyeremény nem más volt mint egy örök érvényű Lowland fesztivál bérlet! Két szerencsés nyertes is kerekedett, mert a húzásnál nem volt egyértelmű, hogy a hatos vagy a kilences szám volt-e a nyerő. Sebaj, így egy vicces sztori is kerekedett ebből! (Bónusz: az örök bérletet Gera Ákos fel is tetoválja a győztesek csuklójára!) A tombola után következett a Next Metal Generations díjátadója is, s itt megragadnám az alkalmat, hogy magam is gratuláljak a helyezetteknek (I. hely: KillerSick, II. hely: Incarnate, III. hely: Long Live The Martyr)! A győztesek egyébként sokféle nyereményben részesülnek, mint pl. lemezkiadás, stúdióidő, bandafotózás, merch dizájn és gyártás stb.
Kis szusszanás, és jöttek is az esti programok! Az estét a Darkmess nyitotta. Bömböltek a Gojira-s riffek, amin jól esett a hideg sör, s ez a lendület át is lett mentve a Neuropsy, és a Nest Of Plagues koncertjére is. Utóbbi koncerten lepődtem meg talán legjobban. És itt most nem a zenére gondolok, hanem arra hihetetlen vad merch ötletre amivel előrukkoltak… az a logóval ellátott neonzöld Borat-bikini… az sokkolt. Nem elég, hogy a banda dobosa (Fűr Balázs) az egész koncertet kizárólag ebben a szerelésben tolta le; de hogy az összes darab el is kelt, és hogy volt egy srác aki egy mellényen és bakancson kívül csak ebben lépett be a tömegbe… na, ez durva volt! A következőkben akadt egy kihagyásom, mert az egyrészt éhségem győzött, s így elmentem lángost vadászni (épp a Vadász alatt).
A fesztivál legjobb koncertjét és műsorát véleményem szerint az Akela szolgáltatta. Hatalmas bulit csináltak, a közönség kérhetett is számokat, kaptunk bőven ráadást is – bár ebben a Főnök kicsit ludas is volt, mert el-elfelejtette a setlist-et! Hatalmas pillanat volt, amikor a koncert közben páran betoltak egy szalmabálát a tömeg közepére, amire felkapaszkodtak az emberek; de később a hagyományőrzők kis szekere is megérkezett a tömegbe! Hatalmas buli volt, és az Akela backstage is egy roppant mulatságos élményt jelentett. Ezt követően volt sajnos egy kisebb kihagyásom, ugyanis az átvonuló front és a fáradtság miatt fellépő fejfájásom az elviselhetetlen kategóriába csapott át – bár a Serrabulho-t a fesztivál magaslatáról, a “szalmabála hegyről” nagyjából még követtem – valószínűleg jobb is így, mert pl. a “Wall Of Ass”-t én nem igazán értékeltem volna… (Erről nem is vagyok hajlandó képeket tenni ide.)
A fejfájáscsillapító kb. a Dust Bolt felétől már kezdett el működni bennem, így szerencsére nem kellett más koncertet kihagynom az este folyamán. Igazán erős volt a fesztivál alatt a felhozatal a thrash metal-ból, s ez alól német banda sem volt kivétel. A nagyszínpad elé bekerült szalmabála az ő koncertjük alatt is aktívan részese volt a bulinak, amit megkoronázott a frontemberük (Lenny Breuss) rendkívül energikus és vagány kiállása. S ha az energikusságot még lehet fokozni, akkor a Türböwitch koncertjén érte el ez a jelenség a tetőpontot. Én csak “türböpit”-nek nevezném amit a közönség levágott, a vad pogóban jócskán borulgattak az emberek – ez volt ám a cardio!
A fesztivált a “merch király” Paediatrician zárta egy igen komoly (és stúdió minőségben megszólaló!) goregrind bulival. Dupla mikrofonok, mentős szerkó, sebészeti maszk, agyas fejkötő, petárdaként pattogó dobok, és a mélyre hangolt hangszereken megszólaló zúzda szerintem jó értelemben elintézte azokat is akik még nem fáradtak el teljesen a koncertek alatt. Én magam is eléggé elfáradtam a végére, s szerencsére aznap is kellemesen hűvös volt az éjszaka egy jó alváshoz.
Mindamellett, hogy csak két napra tudtam ellátogatni az Alföld pusztájában otthont lelő Lowland fesztiválra, elég sűrű két nap volt ez – ezt abszolút pozitív értelemben mondom. Sok-sok programból válogathattak a koncertek mellett a látogatók, amik közül személy szerint én a tehetségkutatót, a hagyományörzők kínálatát, és pódiumbeszélgetéseket emelném ki, mint legjobb opciókat. A koncertek terén is erős volt a kínálat, sajnálom is, hogy nem tudtam mindegyik napon részt venni. Szeretnék gratulálni és köszönetet mondani a szervezőknek a nagyszerű munkájukért, és bízom benne, hogy jövőre is egy legalább ennyire jó fesztiválunk lesz. Hajrá Lowland!
Felhasznált képek: Southfork Booking, Vidani Photo, Vigyázz-kész-FOTÓ
