LOWLAND FEST 2023, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Fémforgács

Annyi jó fesztivál van ebben az országban, hogy szívem szerint az összesen ott lennék, de sajnos ez fizikai korlátokba ütközik. A július 22-i hétvégére is éppen 2 rendezvény esett, a hódmezővásárhelyi Lowland Fesztivál és az esztergomi a Kill the Mosquitos. A mi utunk az előbbire vezetett több okból is kifolyólag.

Sajnos az időnk csak úgy engedte, hogy péntek-szombatra jussunk le Vásárhelyre, de az utunk így is kalandos volt. Elég brutális viharban mentünk, és őszintén szólva tartottam tőle, hogy le fogják fújni a koncerteket, mire odaérünk a Lowlandre. Brutál nagy villámlások voltak miközben az autópályán haladtunk, és akkor arra gondoltam, hogy egy puszta kellős közepén lévő fesztiválra nézve ez minden csak nem biztonságos. Viszont mondhatni, hogy a fesztivált elkerülte a nagy vihar, ez a szikes talaj pedig az isten vizét is elszívja, szóval dagonyaparti se lett attól az esőtől, ami leesett. A tavalyi évhez képest elég nagy fejlődés történt, mivel már 2 színpad várta a metálra vágyókat. A tavalyi nagy színpad maradt a helyén, a kisebbik színpad pedig egy akkora sátorban kapott helyet, amekkorát talán még sohasem láttam azelőtt.

A kajás szekció is nagyon pozitívat mutatott a szememben. Óriási piros pont, hogy idén volt kisbolt, ahol reggelinek valót lehetett kapni. Az meg annál nagyobb, hogy volt lehetőség a szokásos hambin, hot-dogon, pizzán túl rendes főtt ételt, pl menüt is enni, mert az kicsit visszatölti az emberbe az életet egy átmulatott éjszaka után. Nyilván ilyen opcióra szükség is van a fesztivál területén belül, mivel minden ilyen lehetőség igencsak messze található a pusztától. A kemping természetesen maradt a fák árnyékai között, habár a sátrunkat fel se vertük, mert ugyebár amikor megérkeztünk szakadt még az eső, és megegyeztünk, hogy majd valahol ér bennünket a hajnal, de aztán abból nem hajnal lett, hanem inkább reggel…

Sok szempontot lehetne felhozni, hogy miért is jó a Lowland Fest, de ami a legbiztosabb, hogy egyetlen másik hazai fesztiválhoz sem lehet hasonlítani, ami a zenei világot illeti. Olyan zenekarok kapnak itt lehetőséget, akiknek a nevét talán kevesebben ismerik, de annál nagyobb meglepetést okoznak a szereplésükkel. Ezért is szerettem mindig fesztiválra járni, mert kincs zenekarokat lehet felfedezni (de sajnos nem mindig vagyok olyan állapotban, hogy az összes koncerten ott legyek, haha…

A fellépések már a korai órákban startoltak, 13:30kor, méghozzá a Next Metal Generations tehetségkutató keretén belül. A következő zenekarok mérették meg magukat: Solidity, Meteora, Closure, Sleeping Serpent, Chronolit, Killersick, Incarante, Éjfény, Walk Among Giants, Long Live the Martyr, Innerverse.
Véleményem szerint ez egy tök nagy lehetőség a zenekarok számára, és egy szép gesztus a Lowland részéről is, hogy fellépési lehetőséget biztosítanak a feltörekvő bandáknak. Az első helyezett a Killersick, a második az Incarnate, a harmadik pedig a Long Live the Martyr zenekar lett. Nagy gratula a nyerteseknek, és minden résztvevőnek, reméljük visszatérő fellépők válnak belőlük, és hogy más fesztiválokon is találkozhatunk majd ezekkel a zenekarokkal.

A pénteki nap fellépői: Lovecrose, Doomas, Ahriman, Autumn Nostalgie, Agregator, Archaic, Sear Bliss, Vader, Rebel. Talán az első koncert, amire sikerült odaérni a Sear Bliss volt. Ha lehetőségem van rá, akkor mindig megnézem őket, de őszinte leszek itthon sosem szoktam bekapcsolni a zenéjüket, de élőben tetszik ez a black metál+fúvós hangszer kombó, mindenképpen érdekes ötvözet.

Számomra a fesztivál egyik legnagyobb húzóneve a Vader zenekar volt. Ezzel biztosan nem csak én voltam így, mert itt már a közönség is szép számban a nagyszínpad elé gyűlt, és nem hiába, mert nagyon jó koncertet kaptunk a lengyel bandától.

Aki ott volt a Toxic Weekenden, vagy csak olvasta róla a beszámolómat, az tudhatja, hogy az utolsó hajnalban vagy 4x lejátszották az Ace of Spadest. Hát amikor itt a Lowlanden is megszólalt, már nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek, de nyilván az utóbbi történt. Egyértelműen ez egy olyan szám, ami minden ilyen rendezvényen felbukkan, de itt legalább nem szólt több alkalommal, haha.

Itt köszönném meg a pultosok végtelen türelmét és kedvességét. Nagy többségében mindenhol jó arcok a pultosok, de hogy az utolsó napokban (még reggel 7 órakor is) a legnagyobb mosollyal és kedvességgel fogadtak minket, az tényleg becsületre méltó, mert én nem biztos, hogy el tudtam volna viselni magunkat a helyükben. A szombati nap folyamán azért éreztem elég keményen az alföldi hőséget. Igaz nem volt az a brutál meleg, mint tavaly, de azért így is jobb volt behúzódni valahova.

Szombati fellépők: Darkmess, Nest of Plagues, Akela, Dust Bolt, Paediatrician, Neuropsy, Vadász, Serrabulho, Türböwitch. Az egyik legnagyobb meglepetés számomra a Vadász zenekar volt. Éreztem rajta egy kis Pokolgépes beütést, de gondolom ez csak azért van, mert nagy hatást gyakoroltak rájuk. Mindenesetre üde színfoltja volt ez a nagyváradi zenekar a Lowlandnek, szívből remélem, hogy a közeljövőben újra ott lehetek egy bulijukon.

Szerintem elég egyöntetű a vélemény arról, hogy a legjobb bulit a portugál Serrabulho (grindcore) csinálta. Az fix, hogy az ország legnagyobb circle pit-je itt valósult meg. Hol van még olyan, hogy (kisebb túlzással) szinte az egész fesztivál területén át megy a circle pit? Hát szerintem sehol se. Óriási volt. A zenekar által készített videót itt láthatjátok:

Amin jót mosolyogtam, az a Sweet Grind o Mine című daluk volt, ugyanis a Lowland hetén elcsíptem a Guns N Roses-t is, úgyhogy pont viccesen jött ki ez a kettő nekem. Párja nincsen ennek a Serrabulho koncertnek. Egy darabig szerintem mindenki emlegetni fogja.

Egy szó, mint száz, szerintem nagyon rendben volt a 2023-as Lowland Fesztivál. Tavaly is azt gondoltam, hogy hibátlan a szervezés, de még annál is többet fejlődtek az idei évre. Sok kommentben olvastam, hogy ez a magyar Obscene Extreme... Szívből kívánom a szervezőségnek, hogy akkorára nőjjön ezt a fesztivál, mert annyi munkájuk lehetett a megvalósításban, hogy azt talán el sem tudjuk képzelni.

Köszönöm az élményt mindenkinek, a szervezőknek, fellépőknek, dolgozóknak, a sok régi és új barátnak.
Jövőre tali ugyanitt!

Fotók: Lowland Fest

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.