A Vulvodynia gitárosa, Lwandile Prusent lett az új énekes

Nuskull Magazin

Idén májusban alaposan felforgatta a metal undergroundot, hogy napjaink egyik legnépszerűbb deathcore-zenekara, a dél-afrikai Vulvodynia kirakta az alapító énekesét, Duncan Bentley-t, miután a frontember úgy nekirontott a banda dobosának, hogy az majdnem ott is maradt. Az akkor napvilágot látott bennfentes infók alapján ez nem az első ilyen eset volt, Bentley többször tanúsított már korábban is agresszív viselkedést, illetve többen is állították a közvetlen környezetéből, hogy komoly alkoholproblémákkal küzd.

A banda azóta beugrósokkal, valamint az aktuális turnétársak énekeseivel töltötte be a mikrofon mögötti űrt – egy ponton még a saját mörcsösük is lenyomott egy bulit, fizetésemelést a skacnak! Az átmeneti állapotoknak azonban most vége, ugyanis bemutatkozott az új hörgész, Lwandile Prusent személyében.

Prusent még 2020-ban gitárosként csatlakozott a bandához, a legutolsó Praenuntius Infiniti nagylemezen már az ő játéka is hallható volt. A fiatal tehetség a lenti posztban is elmondja, hogy nem lehet eléggé hálás azoknak, akik bizalmat szavaztak neki, majd hozzáteszi, hogy mindig is a Vulvodynia gitárosa marad, de most egy darabig nemigen látjuk majd hangerrel a nyakában a színpadon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

VULVODYNIA (@vulvodyniaslam) által megosztott bejegyzés

Illetve ilyen, amikor a forma megtekerni a megtekernivalót:

//www.youtube.com/watch?v=_1m9N2D9a7E

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.