2023-06-29

Beszámolók

Nazareth – Rocklegendák Magyarországon

Budapesti állomással nyitja turnéját a Nazareth!   A hard és heavy rock első generációjának meghatározó csapata, a legendás, 1968-ban alakult skót hardrock zenekar, a Nazareth turnéra indul. Ráadásul a téli körút első állomása máris Budapest lesz. Nazareth – “Runaway” –…

CityRocks: ahányan vagyunk, annyi félék, de tudunk mutatni közös értéket.

Több százan zenéltek együtt június 18-án a veszprémi Gyárkertben. Közép-Európa legnagyobb rockflashmobjára az ország különböző pontjairól – sőt még külföldről is – érkeztek zenészek. A CityRocks a Hangjáték meghívására érkezett Veszprémbe, az eseményt a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatta. A szegedi szervezőkből álló CityRocks öt éve indult. „A rendezvénnyel egyrészt az élő hangszeres zenét és […]

Piramis

Piramis koncert Budapesten-Kóbor angyalok a Barba Negrában

A Piramis zenekar – nem túlzás így fogalmazni – élő legenda, bemutatni senkinek nem szükséges, főleg nem az olyan lassan ötven éve megunhatatlan slágereket, mint a Szállj fel magasra, Ha volna két életem, Szabadnak születtem, vagy éppen a Becsület, amik július 8-án a Barba Negrában is egészen biztosan felcsendülnek majd. Legutóbb áprilisban játszottak a fővárosban, […]

death metal

Formless Oedon – Újabb lemezelőzetes

Újabb lemezelőzetessel jelentkezett a filippínó Formless Oedon. Az old school death metalban jártas bandának ez lesz a második lemezelőzetese, akikre a finn és a műfaj klausztorfób vonal volt a legnagyobb hatással. Streams of Rot debütáló albumukat a Memento Mori fogja elhozni nekünk július 24-én. Az új daluk pedig a Calcine Purification névre hallgat. Formless Oedon […]

agybaszó

DARKMESS interjú

Frissen érkezett hozzám egy olyan megjelenés, amit több, nehéz zenével foglalkozó haveromnak mutatva is igencsak egy véleményen voltunk. A Darkmess egy olyan, hazai banda, akik a jelenlegi modern metál színtéren abszolút potenciával rendelkeznek arra…

Crypta

Crypta – Trial Of Traitors – új videó

Shades of Sorrow címmel augusztus 4-én  jelenik meg a Crypta második nagylemeze. A Nervosa egykori két tagja, Fernanda Lira basszusgitáros/énekesnő és Luana Dametto dobos által vezetett brazil death metalos csajbanda újabb videójaként a Trial Of Traitors nézhető meg. “Annak ellenére, hogy a Trial Of Traitors a lemez leggyorsabb, legerőszakosabb dala, bőven akad benne a ránk máris jellemző melodikus ízekből. Ezért aztán úgy gondoltuk, ez a […]