Fémforgács
Nemrég jelent meg az Atomic legújabb lemeze. Annyira tetszett, hogy kis híján írtam róla egy albumajánlót, de ezt Krisz már megtette. Olyannyira jó volt az írása, hogy annak nyomán rendeltem meg a korongot a Metal Ör Die-tól. Elég komoly, hogy ezt elfeledtem! Fogjuk a zenére. Hogy lelkesedésem nem csappant, igazolja az albumajánlóm a banda előző lemezéről, a Separete Races című korongról. Most pedig körbejárjuk ezen album témáját, az ipari zajoktól a rántott húson át Vivaldi-ig.
Mondd csak, nem zavar, hogy már megint sor kerül egy interjúra? – kérdezem Szilágyi Tamást, persze nem túl komolyan.
Nem, egyáltalán nem. Sőt, örülök neki. Minden nap lehetne interjú! – válaszol ő nevetve.
OK, majd úgy időzítjük, hogy ne unják meg az emberek itt a Fémforgácson. Hiszen láttam, hogy más fórumokon, felületeken is megjelentek. cikkek rólatok, veletek
Igen, örülünk is neki. Hál’ istennek most egy kicsit népszerűbb ez a dolog. Mondhatom, az internetnek is köszönhetően.
Várj csak, várj, mit jelent az, hogy hála istennek most egy kicsit népszerűbb? Érzed, hogy most ennek a zenének, a thrash-nek van újra keletje?
Hogy is kezdjem, szeretném azt hinni, hogy IGEN!!! Azt nem mondanám, hogy már megkaptuk a nyugat-európai turnéra a szerződést, de valamilyen szinten az ember érzi az érdeklődést és kaptunk sok pozitív visszajelzést. Ebben az underground légkörben ez tök jó, nagyon örülünk mindezeknek, mivel általában szűkmarkúan osztják a dicséretet az életben! Lefordíthatnám ezt a hétköznapokra is. A pozitív dolgok nagyon nehezen jönnek, a szar, meg aztán rögtön hömpölyög.
…úgy érted, a régióban, vagy mára inkább a világban? Vagy mondjuk a gyors folyású kommunikációban?
Igen, nagyon könnyű azt mondani valamire, hogy rossz, hogy nem tetszik. Nagyon gyorsan mondanak negatív ítéletet az emberek. Úgy általában a világban, ma már nagyon könnyű leszarozni valamit, igaz ez sohasem volt nehéz!
Itt most visszaigazoltam Tamásnak, hogy nemrégiben a szintén thrasht játszó kolumbiai Victimized énekesével Mauróval is beszélgettem hasonlóról, majd hosszas thrash-térkép kitérő után folytattuk vele azzal, hogy erről a világról szólnak az Atomic dalai a (2. lemezen is). Tamás így folytatja:
Szeretnénk mi másról is szólni, mást is mondani, más dolgokról is beszélni. Ám sajnos a szar dolgok gyakran gyorsan utolérik az embert, míg a jó dolgokról mennyire keveset hallani. Hát ezért örülök annak, hogy ilyen mértékű az érdeklődés az Atomic iránt. Számunkra egy nagyon kedves dolog, hogy ilyen a lemez [ti. az új lemez – szer.] fogadtatása, pl. nálatok [értsd a Fémforgácson] korábban Krisszel és Sanyival beszélgettünk az új album kapcsán…
Na igen, most erre kapcsolódok rá. Már megbeszéltük, hogy az új lemez nekem is mennyire tetszik. A klipek is előirányozták ezt. Most térjünk vissza arra, hogy az előző korong…
Igen, a kettes lemez… Akkor annyira rákattantam ezekre az ipari dolgokra, hogy még anyám Eta márkájú porszívóját is bemikrofonoztam egy felvétel erejéig… [nevetés] Na, az aztán nagyon brutál volt, de végül nem használtuk semmire. Szóval tényleg kísérleteztem… Később vettük fel a lemezt egy Coda nevű nagyon patent, pipec, budapesti stúdióban. Ahol előttünk már sok nagy művész járt és dolgozott, pl. ha jól emlékszem a Neoton is, Végvári Ádám, Csepregi Éva is. Aztán jöttünk mi ezzel a kalapácsos, bödönös, zajos, pusztító, hordópüfölő zenével… Képzelheted! De a stúdiós, Zoli nagyon jól vette a lapot! Utólag is ezer köszönet érte!
… A Seprate Races, milyen emlékeket ébreszt benned? Ez egy ’96-os lemez, de 2018-ban adtátok ki. Miért?
Beszéltünk már erről, és szóba került most, az újraindulás kapcsán. A számunkra egy nagyon fontos lemez – mint mindegyik. Nagyon jól eltalált. Kicsit kísérletező jellege volt a dolognak, ahogy már említettem az imént. Amikor a thrash – fogalmazzunk így – nem is ment annyira, akkor jöttek azok az új irányzatok képviselői, mint a Fear Factory és az ő társaik. Ez nem azt jelenti, hogy thrash metal ne lett volna jó, de kicsit változtatni akartam a megszokott dolgokon. Valami mást csinálni, új elképzeléseket ötvözni, egy másik metál valóságban. Szerettünk volna zeneileg haladni.
Ha most megnézed ezt a lemezt, számodra mennyire korszerű, illetve mennyire tartottad újítónak akkor és milyennek látod ma?
Igen, azt mondanám erre… teljesen rendben van! Nagyon hittünk az albumban, csak azt nem vettük figyelembe, hogy… ez nem Amerika [ezt úgy mondja, hogy hangos nevetés tör fel belőlünk]. Persze, ezt viccesen mondom neked, tudtuk, hogy ez nem Amerika. De nem gondoltuk volna… máshogy mondom: mást akartam belelátni ebbe a zenébe. Hinni akartam abban, hogy van egy zeneileg nyitottabb réteg. Mint ahogy bejött annak idején a grunge, meg más műfajok is be tudtak lépni, úgy ez a kicsit „ipari”, „nehéz” zene is megjelenhet. De ez Magyarországra nem lett igaz, végül nem tudott úgy betörni, mint annak idején a grunge és a Pearl Jam. Úgy gondoltuk ez a kicsit Fear Factory, Ministry hangzás színvonalas előadással teret nyer. Hozzáteszem azt, hogy a szövegeink angol nyelven szóltak, ezzel is magunknak nehezítettük a terepet, holott ennek a tényezőnek a lemez erényére kellett volna válnia. Újszerű, korszerű és nagyszerű… tudod mint az a reklám… – így gondoltuk, de ez nem így jött vissza.
Hát igen, sokszor el kell mondani a leendő hallgatóknak (akár nekem is), hogy ez miért jó, hogy talán megfoghassa őket és választani tudnak, tudjanak.
Igen, de nem az én tisztem ezt elmondani! Ne én mondjam már el… ez olyan faramuci. Mi kitesszük a portékát és bízunk a hallgatóban, na meg a szerencsében. Ez utóbbi nagyon kell!
Szerintem borzasztó sok ilyen fórum van ma már. Emellett azt látom, a zenefogyasztás szokásai is nagyon befolyásolják, mi jut el a hallgatókhoz… – vetem közbe, ám Tamás megállíthatatlan:
Vagyis jó, hogy vannak, akik mégis elmondják, ahogy például ti is, és ez a lényeg!
Egyetértek, magam az Atomic ereklyéimmel is azért osztok meg posztot a témában, mert úgy hiszem, sok emberhez akkor jut el (akár először) a híretek, ha „elé teszik”. Tamás erre rögtön reagál:
Igen, rengeteg a zenekar, hatalmas a felhozatal. Nagyon nehéz szelektálni. Kell is az embernek némi útmutatás, segítség, illetve igénye is kellene, hogy legyen a zenei csemegékre, az újdonságokra, itthonira és külföldire egyaránt!
Te keresed? Tán gyűjtöd is?
Általában igen, keresem. Mindig vadászom a „jó dolgokat”. De gyűjtő, sajnos már nem vagyok. Régen nagy gyűjtő voltam, bakeliteket vadásztam már gyerekfejjel, Metallicá-tól, Slayer-en Exodus, Voivod-on át a Testament-ig… aztán a ’96-os tapasztalatok, pont, amiről beszéltünk, kicsit elfárasztottak. Akkor elfáradtam a zenekarral is, és a gyűjtési szenvedélyem is megkopott.
Amikor később kiadtátok a lemezt, akkor kellett hozzá ráncfelvarrás?
Nem, mondtam is, hogy azt hallod, ami eredetiben felvételre került. Én nem nagyon szoktam, vagyis mi nem nagyon szoktuk piszkálni a felvételeket. Felesleges. Pontosan azért, mert amikor felvettük, azt gondoltuk, az azért lett olyan, és olyan jó, mert az a környezet, a helyzet, a hangulat azt eredményezte. Vagyis ezt eredményezte – utal vissza Separate Races-re
Tehát a kiadás évében is így gondoltátok?
Persze, nem akartunk belenyúlni!
Megjegyzem: kiállta az idők próbáját.
Na, ez nagyon király. És tök jó, hogy nem csak te vagy vele így, hanem más metalos arcok is így gondolják. Nemrég olvastam Rob Halfordtól is egy gondolatot, amiben arról beszélt, hogy az új lemezük a legjobb. Ez jogos. Ezt minden zenekar így gondolja. Minden zenekar tényleg a legjobbat akarja akkor, amikor a lemezt készíti. Azt is csinálja! Mint ahogy nekünk most a hármas a legjobb, amit valaha csináltunk. Logikus, hogy ha akkor a kettes lemezről kérdezted volna ezt, akkor is ezt válaszoltuk volna… Az elsőről is azt mondtam volna, mert abban aztán minden energia és minden tűz benne van, amit akkor éreztünk, amit annak idején felszívtunk. Jó esetben az ember mindig a legjobbat akarja nyújtani.
Ha lesz negyedik lemez, akkor valószínűleg az lesz a legjobb. Nem tudom majd azt mondani, hogy csináltunk egy lemezt, de jó szar lett, mi a fenének is csináltuk… [ezen megint együtt nevetünk] De ha ezt is mondanám rá, úgysem én dönteném el.
Na várj egy pillanatot… most próbára…
…Ne, végig mondom – ezalatt én csak nevetek, annyira mókás a lendület és a pergő nyelv – szóval, csinálunk egy lemezt, amiről azt gondoljuk, hogy jó lett. Szerencsénk is van, mert azt mondtátok, ti hallgatók, hogy ez tényleg jó lett. Mi is azt gondoljuk. De ugyan ilyen erővel mondhatta volna mindenki azt is, hogy ez egy fos. És nem mi döntöttük volna ezt el! A közönség dönti el mindig. És ettől lesz a dolog érdekes, innen indul minden. Csinálhatsz te bármit…
Tamás levegőt vett és lecsaptam: Most próbára teszlek. [Ezen meg ő nevet] Vajon nekem, akinek tetszik ez a második lemez, miért tetszik most is? Mit gondolsz erről? Gondolj bele: ’96, 2018 és most 2023-at írunk…
Nagyon egyszerű a válaszom: kérdezd meg magadtól, neked miért tetszik ez a zene. Én nem tudhatom. Szerintem érted, mit akarok mondani és nem kikerülöm a választ. Miért szeretem a rántott húst? Mert édesanyám csinálta a legjobban gyerekkoromban, most meg a feleségem.
Óh, lehet, azért, mert nekem is van némi kötődésem ehhez a zenéhez a kezdetektől?
Ha-ha! Lehet! Inkább azt mondanám, hogy az új zenékben, vagy újabb lemezeken is azokat a hatásokat keresem magam is, amiket megismertem akkor, amikor ezt a zenét hallgatni kezdtem. Lehet, hogy ezt erősíti az időszak ismerete, hogy a ’96-as időszakkal is képben voltál. Bennem vannak az emlékeim. Általában, amikor lemezeket hallgatok, erősen megjelenik az időszak, nagyon rajta vannak az emlékek, hogy tudom hova kötni. Az a ’83-as, a ’84-es Metallica, vagy Slayer lemez, vagy Exodus… Ha hallok egy hasonló zenét, akkor azt mondom, ezek elő tudták hívni azt az érzést. Azért tetszik, mert azt a pozitív érzést hozzák vissza, ami neked fontos. Így tudnám megfogalmazni.
Oké, ez tényleg így lehet! összegezve nem mondanám, hogy a Separate Races lemezetek korszerűtlen.
Én sem mondanám, egy ósdi darabnak…
Nem, nem! Hallgasd meg a Metallica új lemezét – nyilván hallottad – az utolsó daluk pl. tiszta Black Sabbath, mégis önazonos.
Ja, igen, így van. De ezért nem is szabad senkit sem megkérdőjelezni. Mindenki inspirálódik valahonnan, hallgatja a körülötte lévő zenét.
És te honnan inspirálódsz? Az Atomicot nem nevezném sem Bay Area-, sem kifejezetten német thrashnek. A kettes lemezt meg végképp nem. Van valami érdekessége a zenéteknek, amolyan középúton haladó thrash. Gondolkoztál már ezen?
Áh, nem igazán. Nem szoktam magamat megfejteni. Ez nálam inkább ösztönös dolog, minden zsigerből jön. Csinálom, amit gondolok és tudok! Becsülettel megtanultam a leckét! Ezt is mások mondták… Tény és való, hogy felnőttünk az említett stílusokon, emellett nagyon sok zenét hallgattam és hallgatok a mai napig. Sok muzsika nem vág a stílusomba, de mégis meghallgatom, ha látok benne fantáziát, mert mindenből igyekszem tanulni. Mindenben találok valami hasznosat… Mindezt így ötvözöm, közösen kalapáljuk és ebből jön ez a zenei irány. Gondolom… Krisz is valami ilyesmit fogalmazott meg a beszámolójában, hogy mi Atomicosak vagyunk.
Abszolút egyetértek vele!
Nagyon jól esik az embernek, ha ilyet hall. De az is igaz, ez egy kétélű fegyver. Jó dolog, ha sok embernek tetszik, vagy legalábbis tetszik egy jó pár embernek. De azért nehéz is, mert végül is egyedül vagyunk ezzel [ti. a hangzással – szer.] Egy egyéni stílust nagyon nehéz megismertetni, eljuttatni az emberekhez. Tudod, ez a “járt utat a járatlanért“… de mi megtettük!
Az egyediségét– megint a Separate Races-re gondolok – nézhetjük más irányból is: ez a zene így több időszakban is lehet mindig új.
Hát, ez jogos. Jogos: megértettük egymást.
Térjünk vissza az inspirációhoz: Az előbb elkezdted mondani, hogy sok mindent hallgatsz. Mi az, amit nem metal-ban hallgatsz, mondjuk egy hosszú nap után?
Figyelj, nem tudom mennyire ismered pl. Gogol Bordello-t. No, most csöndben vagy? [nevet fel] Nem akarom ezt túlgondolni, ez valami gypsy punk zenekar. Ha nagyon egyszerűen mondanám, valami fura, ska-jellegű zene… egyfajta partizene, vagy ott van még a Diablo Orchestra, a D.A.D is, ami nagyon bejön!
Ha hallok valami olyan zenét, ami feltölt, nevesítések nélkül… – majd innen, az olvasókat megkímélve elárum, már megint visszajutottunk az old school metal bandákhoz, sorra emlegetve újabb lemezeiket is (Megadeth, Metallica, Tankard, Paradox), mire végül szóba került egy kedvencem is: – És a Paradox mellett nagyon szeretem a kanadai vonalat is, pl. a Razort.
Képzeld, az első pár nyugati lemezem egyike a harmadik albumuk, a Malicious Intent volt!
Imádom a régi dolgokat is, és úgy vagyok vele, hogy a régi zenekarok új dolgait is szívesen hallgatom, mint pl. az új Overkill-t, Possesed-et, Pestilence-t, de Priest, Maiden is jöhet!
Mesélj, hogy sikerült az utóbbi koncertetek a S8 Undegroundban?
Jó volt! Szuper! Mondtam a múltkor is: minden buli teltházas, mindegy hányan vannak rajta! Jó volt a hangulat és nagyon jól éreztük magunkat. Mondhatom, hogy kezd újra kialakulni egy kis atomicos mag, és jönnek a bulikra. Megmondom őszintén Budapestet „bevenni”, a fővárosban vidéki zenekarként koncertezni, mindig nehéz volt. És ezzel a lehetőséggel mi nem voltunk elkényeztetve. Most azért, az S8-ban többször is felléphettünk. Előtte voltunk Kecskeméten, ami eddig az év bulija volt, meg Szegeden is. Járatni kell a zenekart. Aztán ott van – azt is mondják sok helyről -, hogy kultikus zenekar vagyunk. Persze ez nagyon jólesik, de ettől még akkor is az undergroundban toljuk a mai napig. Mondom neked: ez nem az a hely, ahol a fiatalok hipp-hopp ezzel azonosulnak. Azért koncertezünk, hogy megismerjék ismét a bandát, mert közben felnőtt egy pár generáció, amióta toljuk a Thrasht! De azért sok régi arc is feltűnik a bulikon. Mindenkinek, aki velünk van a koncerteken, innen is nagy köszönet!
Hol léptek fel mostanában?
Szeptembertől folyamatosan mozgásban leszünk. A pontos infókért kövesd a bandát a Facebookon, ahol mindenről időben tudni fogsz! Gyere és legyél te is AtomThrasher!
Ekkor a nyári fesztiválokról érdeklődtem, ahol, mint megtudtam sajnos nem lépnek fel hazai pályán (jelen állás szerint), de tovább szőttük a szót.
A nyár igazából számunkra felkészüléssel telik, mert ebben az évben 40 éves a zenekar, és erre gyúrunk egy kis meglepetést, amit október 21-én egy jubileumi buli keretén belül mutatunk be. Ugyanis 1986. november 21-én volt az első Atomic-koncert, itt Miskolcon. Sikerült hellyel-közzel erre az időpontra szervezni a negyvenes bulit. Mindenkit várunk! Pörgetem az interjút, mert nem akarok kihagyni semmit, ismerem magam… nagyon tudok beszélni, nem szoktam makogni…
Igen, ezt már tudom. Örülök, hogy a terveim szerint a második lemezről is tudtunk szót ejteni!
Jó, hogy erre a lemezre rákérdeztél, mert sokáig mellőzve volt, kicsit méltatlanul bánt vele a sors. De a sors már csak ilyen! Erről beszéltünk az előbb, sajnos, a körülmények és a zenei változások nem kedveztek neki Magyarországon. Külföldre pedig akkor nem tudtunk vele elindulni. Amikor az ember úgy érzi, hogy tisztában van a képességeivel és a lemezzel is, és nem tudja mindezt kamatoztatni, azt kicsit nehéz befogadni. Úgy voltunk vele, hogy nem erőltetjük. De hogy aztán eltelik ennyi év és kiderül, hogy tetszik az embereknek ez nagyon fasza! Mint ahogy az első album is kultikus státuszba került… Kívánhatok-e ettől többet?!
Na, éppen erre akartam rámutatni. Mármint, hogy működő zenekarként megtudjátok, hogy az adott lemeznek (pl. a 2. számú) van közönsége. S most hosszan-röviden megbeszéljük Antonio Vivaldi sorsát, akinek mérhetetlen népszerűsége feledésbe merült, amikor nincstelenül halt meg. Majd egy véletlen folytán került elő klasszikus művének kottája egy angol könyvtárból, ami után az életműve is elindult világhódító útjára…
Na, most akkor miért csodálkozol? Vannak olyan tehetséges zenészek, művészek, sportolók, és sorolhatnám még, akik eltűnnek, vagy észre sem veszik őket, és véletlenül emlékeznek majd vissza rájuk, hogy milyen csodálatos, különleges dolgokat csináltak. Tulajdonképpen, teljesen természetes, hogy belehal az ember az álmaiba, a vágyai elérésébe, és aztán értékeli az utókor… talán! Ez benne van a pakliban!
Melyik a kedvenc dalod: ez villámkérdés.
Mindegyiket szeretem, természetesen. Amit kicsit jobban szeretek, vagy jobban tetszik, amit a koncerten is játszunk: a …Down, az Idle Drops. Egyébként a nagy favoritom a Separate Ways.
Ez utóbbi nekem is. Másképp játsszátok, mint valaha, amikor felvettétek?
Nem, nem. Minden ugyanúgy van, nincs hozzá képest semmi különbség.
Akkor megegyezhetünk, ismét, hogy korszerű?
Igen! Valójában annyi különbség van, hogy a valamikori nagyon kedves cimborám Budai Gabi, Batyu aki az ipari zajokkal velünk együtt dolgozott, már elköltözött, más városban él, és nélküle ezeket már nem használjuk. Megmaradtunk annál, hogy full rendben vannak a dalok. Olyan bivalyok a nóták így is. De ha valakinek lenne kedve egy üllőt kalapálni vagy hordókat püfölni, szívesen látjuk… Csak hozzon is magával!
Az új lemezetek is, ahogy a Separate Races is a Metal Ör Die-nál jelent meg.
Igen. Nagyon hálásak vagyunk ezért, meg azért is, hogy van egy Stauderer Jánosunk, aki tényleg tudja a dolgát. Ha vele dolgozom, mindig olyan érzésem van, mintha egy Ferrariban ülnék…
Egyébként szoktad hallgatni a Separate Racest?
Meg szoktam hallgatni az albumainkat. De általában az aktuálist. A megjelenésekor azért hallgattam az elsőt, és a kettest is. Persze, ha őszinte akarok lenni, ezeket a dalokat inkább játszani szeretem. Most a hármassal is ugyanez a történet, de valójában nem sűrűn hallgatom őket, hiszen annyi időt töltöttünk el velük. Szokták mondani, hogy nem lehet befejezni, csak abbahagyni – [érdekes, éppen erről váltottuk szót egy másik bandával egy közeli interjúban – szer.], de ha felkerül a lemezre, akkor befejeztük. Én nagyon maximalista vagyok. Sosem csinálnám másképp, mert biztos vagyok benne, hogy abban a helyzetben a legjobbat hoztuk ki magunkból. Én is a legjobb döntést hoztam – másképp el sem indítjuk a lemez felvételeit. Deni ezt nagyon jól tudja, akár 120 keverést is csinálok, mert annak kell a legjobbnak lennie, akkor és ott. Persze, ezt kicsit eltúloztam, de érted… Tíz év múlva is vállaljuk, amit csináltunk. Nem szoktunk azon sopánkodni, hogy mi lett volna, ha úgy lett volna.
Ezért lehet hát az, hogy lehet ’96-ban csinálni egy lemezt, amit lehet 2018-ban rögzíteni?
Így van. Nem akartam ezt én így mondani….
Jó, akkor kimondtam én. Ami jó az jó. [együtt nevetünk]
Az jó most is, meg jó később is. Menjünk vissza a rántott húshoz. Ötévesen is megettem, meg most ötvenévesen is megeszem, mert kurva jó. Amíg szeretjük a jó dolgokat, addig a jó dolgokat szeretjük – valójában itt már nevetésbe fulladt a beszélgetés – nem a szar dolgokat.
Nagyszerű, ezt jól keretbe zártuk! Köszönöm, hogy ennyit beszélgettél velem.
Ne viccelj, bármikor, ha a bandáról van szó! Meg amúgy is! Jó volt ismét egy hozzáértő emberrel találkozni! – jegyezzük meg nem hozzáértésről, inkább a zeneszeretetről lehet itt szó – Én is köszönöm a beszélgetést, szevasztok! Ne felejtsétek az új albumot beszerezni! Hate Transplant!
Jól körbejártuk a témát a kettes lemez ürügyén és okán is. Kérlek, add át üdvözletemet a bandának, köztük Deninek is, akit már Miskolcon Almighty koncerteken is láttam!
