Fémforgács
A Fémforgácson végre sorra kerül egy legendás csapat a NWOBHM egyik fontos szereplője a Tyger of Pan Tang. Az interjú apropóját két dolog szolgáltatja: a csapat (ismét) meglehetősen erős új albuma, és a sorra-másra felbukkanó old-school hangzású NWOBHM-stílusú csapatok megjelenése. Az 1978-ban alapított, számos változást megélt és több híres zenészt kinevelt csapat 1980 óta 13 LP-t adott ki. Az 1999-es második újjáalakulás után szinte változatlan felállású banda új Bloodlines című albumának ajánlóját nemrég tettük közzé [itt]. A zenekar tagjai: Robb Weir – gitár és vokál (1978–1982, 1999–től), Craig Ellis – dobok, ütősök, vokál (2000–től), Jacopo “Jack” Meille – ének (2004–től), Francesco Marras – gitár (2020–től), Huw Holding – basszus (2021-től). A banda képviseletében most Jack Mille énekessel beszélgetünk a zenekarról és az új lemezről.
Előszöris gratulálok az új, nagyon jó albumhoz. A kiadótól , a dán Mighty Musictól kaptunk meghallgatási lehetőséget és nagyon lelkesen hallgattam. Nekem pedig már meg is érkezett a rendelésem, hogy kézbe foghassam és kiegészítsem a Tygers Of Pan Tang gyűjteményemet. Nekem ez az album nagyon tetszik! Ti mennyire vagytok elégedettek? Be lehet fejezni egy albumot, vagy inkább csak abbahagyni?
Tavaly szeptemberben fejeztük be a felvételt. A keverés és a mastering még egy hónapot vett igénybe többé-kevésbé, de be kell vallanom, hogy azóta rendszeresen hallgatom az albumot… ez nem túl gyakran fordul elő. Általában, ha egyszer felvettük, az utolsó dolog, amit az ember akar, hogy meghallgassa a lemezt, de ennél az albumnál annyira izgatott és boldog voltam az eredménytől, hogy nem tudtam abbahagyni, hogy visszatérjek hozzá és újra meghallgassam az összes dalt.
Hogy érzitek, jókor, jó időben jelent meg? Ti is tapasztaljátok milyen reneszánsza van ennek a zenének, kicsit már az underground felett (ami a fesztivál megjelenéseket illeti), vagy nem foglalkoztok a zenei környezettel?
Úgy gondolom, hogy most végre a megfelelő dalokat vettük fel és adtuk ki a megfelelő időben!
Miután már megfogalmaztam az albumajánlónkat, bevallom, elolvastam kettőt is, német területről. Egyikük azt állította, hogy nem pontosan lehet meghatározni a stílusotokat, mert a heavy metalt az AOR-ig terjedő skálán játsszátok. Szerintetek fontos ezt meghatározni?
Zenészként nincs szükségem arra, hogy a zenét úgy definiáljam, hogy az egy bizonyos műfajba illeszkedjen. Nagyon sokféle zenét hallgatok: Burt Bacharachtól a Blood Ceremony-ig… Prog-rajongó vagyok, de imádom a Flowerst, Miley Cyrus utolsó kislemezét, és alig várom, hogy meghallgassam a Kiss 1984-es élő albumát, ami pár hónapja jelent meg… De ha már a Tygersről beszélünk, 2 év alatt változtak a Wildcatről a The Cagere, a Bloodlines pedig minket, a mostani csapatot, a Tygerst, valamint az örökséget képviseli. Ezt mi büszkén visszük tovább.
Elárulom, hogy szerintem annyiban fontos a stílus valamilyen mértékű meghatározása, mert azért mégiscsak szeretném orientálni az olvasókat, leendő hallgatókat, főképp azért, mert nekem nagyon tetszik a lemez. Viszont én pontosan be tudnám azonosítani a zenéteket első hallásra vakon is. Ezért nem értek egyet a német cikk írójával. Szerintem egyrészt az újjáéledésetek óta kialakult hangzást hozza, másrészt – és ezen és megelőző lemezen különösen – szinte minden dalnak van egy analógiája a számomra a Tygers of PanTang múltjából. Ez vajon mennyire tudatos a részetekről?
Abban a pillanatban, ahogy Robb eljátszik egy riffet, azonnal egy Tygers-dallá válik. Az ujjaiban van a jellegzetes Tygers-hangzás. És mi igazán szerencsések vagyunk ezért. És jó hard rock dalokat tudunk írni, metálos éllel és fülbemászó refrénekkel. Ez az, amit csinálunk; ezt játsszuk és élvezzük, hogy játszunk és éneklünk. Őszinték vagyunk, és elfogadjuk, hogy az embereknek lehet, hogy nem tetszenek a dalaink. Nem lehet mindenkit meggyőzni, nem igaz?
A bevezetőmben említettem a néhány éve újjáéledt klasszikus HM stílust. Noha ti s a NWOBHM-et képviselitek, a zenétek mára inkább modern HM, mint old school. Ez tudatos?
Az őszinteség a kulcsszó. A zene, amit írunk, az pont az a zene, amit szeretünk játszani. Kompromisszumok nélkül. Úgy gondolom, hogy van egy szilárd kapcsolat a NWOBHM-stílussal, de határozottan nem élünk a múltban. Ahogy mondtam: nem vagyunk egy “deja vu” banda.
A több feloszlás, a valamikori tagok panaszai a menedzsmentre a zenekar vezetésére azt sejtetik, hogy Robb Weir egy erős személyiség? Bár, az élet a Tygers Of Pan Tang esetében őt látszik igazolni… Milyen most az összhang a csapatban? Sokan vagytok, akik erősek, meghatározóak?
A magam nevében beszélhetek, de számomra Robb hordozza a Tygers lényegét és a lángját. Én majdnem 20 éve vagyok a zenekarban, Craig pedig 2001 óta, és mi hárman nagyon jól kijövünk egymással. Francesco és Huw mintha évek óta a zenekarban lennének. Mivel soha nem éreztük magunkat ennyire összekötve és koncentráltan tényleg közös a víziónk, és mindannyiunknak fontosak a dalok.
Hogyan írjátok a dalokat? Egyrészt mennyire dolgoztok még úgy, mind a régi időkben, jammelve, próbákon összejátszva? Másrészt menyire van beleszólása egyik, vagy másik tagnap a dalok végső kialakításába, akár a másik dalának módosításába?
Az albumot a Covid alatt írtuk, így sosem jammeltünk ezekkel a témákkal. Robbnak volt egy csomó riffje, amit meghallgattunk, és miután kiválasztottuk a nekünk tetszőket, elküldtük Francesconak, hogy dolgozzon rajtuk, és dalokká alakítsa őket. Francesco és Robb között egészen hihetetlen a kapcsolat: úgy írták a zenét, hogy egyszer sem találkoztak. Valójában az első alkalom, amikor mindannyian egy szobában találkoztunk, egy nappal egy tavalyi madridi fesztiválfellépés előtt esett meg, Madridban, május 21-én
Nekem úgy tűnik, hogy elég népszerűek vagytok mostanában. Belülről hogyan látjátok az irántatok való érdeklődést? Más időket élünk, mint Rob feloszlattad a csapatot?
Az elmúlt 10 évben, az Ambush megjelenése óta nagyon keményen dolgoztunk, folyamatosan játszottunk élőben és új albumokat adtunk ki, amelyekről bebizonyosodott, hogy a régi rajongók és az új hallgatók egyaránt értékelik. Olyanok is, akik nem sokat tudtak a ’80-as évekről. Lépésről lépésre építettünk egy új alapot.
No, és miben élünk más időket? Leginkább az érdekel, hogy egy már kultikussá vált bandának mit jelent a mai zenei közönség, milyen impulzusok tudják előre hajtani….
A mának élünk, tisztelettel adózva a múltnak. Én a Spellbound-ot és a The Cage-et hallgatva nőttem fel, és imádom énekelni a Gangland-et és a Love Don’t Stay. No és a az Only The Brave-et és a Fire On The Horizont a legújabb albumról!
Egy barátom mesélte, Angliában a 2000-es évek elején olyan fesztiált is látott, hogy számos NWOBHM banda fellépett. Fel sem tudta idézni, ki mindenkit látott-hallott, a Praying Mantist külön kiemelte, meg egy másik nagy kedvencemet a NWOPBHM-on kívülről, az amerikai Y&T-t. Tán utolsó koncertjeik egyike lehetett. Nagyon irigyeltem őt ezért az élményért. Ti kikkel szerettek együtt játszani? Keresitek a lehetőséget a klasszikus HM-bandákkal egy színpadon játszani, vagy inkább újabb és újabb stílusok közönségeinek mutatnátok meg magatokat?
Elég gyakran osztoztunk a színpadon a Praying Mantis-szal. Nagyszerűek a színpadon és a színpadon kívül is, higgyétek el nekem. Játszottunk a Diamond Headdel és a Saxonnal, valamint a Grim Reaperrel… milyen nagyszerű énekes volt Steve Grimmett! Megtiszteltetés volt vele a színpadon lenni.
Ha már említettem a dallamos és kemény Y&T-t, és a ti gyökereiteket, a ti zenéteken nyomott hagyott sok modern, már-már power metal elem, és a klasszikus amerikai dallamos metal is. Hogyan alakult ki a friss album, a Bloodlines anyaga?
Robb nagy Y&T-rajongó és Dave Meniketti [a legendás banda gitáros-énekese – szer.] barátja. Mint mondtam, nem ragadtunk meg a múltban, és a zenénk a ránk gyakorolt hatások eredménye. És elmondhatom, hogy mindannyiunknak nagyon különböző és széles zenei érdeklődésünk van. De amikor egy új Tygers of Pan Tang-dalt kell írnunk, pontosan tudjuk, hogyan kell szólnia.
Az album anyaga nagyon változatos, a gyors és középtempós dalok úgy váltakoznak, hogy amikor a lemez végére érek, csak azt veszem észre, hogy elszállt az idő. Rögtön az első egy pergős, metsző nóta, aztán ott van a My Blood a menetelős lüktetésével, majd jön később egy a speedes Fire on the Horizon, aminek a riffjei akár a Judas Priest Defenders of the Faith lemezén is megszólalhattak volna. Maradtak le dalok, amik nem fértek az album koncepciójába? És ha igen, akkor azok a következő lemezre várnak, vagy jellemzően eldobáljátok a kimaradt ötleteket?
13 dalt vettünk fel. A Face The Facts bónusz számként jelent meg az album japán kiadásán, a másik kettő pedig a közeljövőben jöhet ki. Van néhány maradék demófázisban, és lehet, hogy a jövőben felhasználjuk őket, de azt is megerősíthetem, hogy Robbnak és Francesconak is van néhány új riffje, így már dolgozunk az új dalokon.
A kellemes zongorajátékkal és éles gitárral kezdődő szerelmes dal a Taste of Love az album közepén jól megtalálta a helyét. Maga a nóta kiöblösödik, szép szólóba torkollik, a két gitár hangzása jobbra-balra húz, Hammond-szőnyeg a háttérben. Igazi színfolt a korongon. Mintha valami múltidézésbe fogtatok volna. Hogy keletkezett a dal és mennyire volt nehéz ennyire az album szövetébe beledolgozni?
Gitár-intróval kezdődött ám Robb javasolta, hogy zongorázzunk inkább. Kifejezetten könnyedén ment a dalírás. Tudatosan akartam ez a nóta a ’80-as évekbeli hangulatát idézze. Visszatértem a Europe Out Of This World-albumához, meg a Night Rangers dalához a Midnight Madness-hez. Ez az egyik kedvenc dalom az albumon, pedig, hidd el nekem, nem vagyok rajongok a balladákért!
Most néhány dalcímet említek: Edge of the World, Light of Hope, Back for Good, mintha szeretnétek reflektálni a környezet változására. Mennyire vagytok érzékenyek a társadalmi változásokra? És mennyire akarjátok, hogy ezek a dalaitokban is megjelenjenek?
Mint mondtam, a dalokat a Covid-időszak alatt írtuk, amikor mindannyian elszigetelve éltünk az otthonunkban. A Back For Good szövegét azonban a bányászok ihlették. Craig Featherstone-ban él, egy Leeds-től nem messze fekvő faluban. Ez egykor bányászváros volt, és van ott egy emlékmű, amit az összes bányásznak szenteltek; azt hiszem, ez inspirált engem a legöntudatlanabb módon.
A közösségi oldalon láttam, milyen lelkesen mutattátok be a vinyl változatot is. A CD mellett mekkora a kereslet az LP formátumra? Szerintetek hallgatni veszik az emberek, vagy inkább amolyan ereklyeként?
És bakeliten hallgattam először a zenéimet. 6 vagy 7 éves koromban megkértem apámat, hogy tanítson meg a lemezjátszó használatára. …. Vannak fotóim, amelyeken 2 évesen 7″-es kislemezeket dugdosok a hordozható kislemezes hifimbe. Visszatérve a Bloodlines-ra: Az a borító LP-méretben nagyon jól néz ki, nem gondolod? A piros korong is elfogyott, és lehet, hogy hamarosan érkezik egy új színes limitált kiadás….
Láttam azt is, hogy dedikáltatják veletek a nagylemezek borítóit. Szívesen dedikáltok? Szívesen találkoztok bárhol a közönséggel?
Bármit aláírunk! Amíg a rajongó boldog, addig bármilyen albumot szívesen aláírunk… De írtunk már alá szexibb dolgokat is! Alighanem érted mire gondolok…
Van-e erről kedvenc élményetek, akár egy koncert után, vagy előtt. Ti hogyan kezelitek, amikor egy-egy lelkes rajongó a koncert előtt odalép hozzátok?
Hát, én a koncertek előtt leginkább az öltözőben szoktam maradni. De bármelyik fesztiválon megtalálsz a lemezboltban, ahol valami különleges dolgot keresek a lemezgyűjteményemhez.
Mennyire jártátok be már a világot? Vannak-e kedvenc helyeitek, akár a koncertélmények, akár a személyes?
Játszottunk Japánban és Dél-Amerikában. Decemberben pedig Mexikóban fogunk koncertezni. A kedvenc városaim Koppenhága, Hamburg és Newcastle, és imádom, amikor Hollandiában játszunk. Ott olyan nyugodt a hangulat…
Sűrű a koncertnaptáratok? Merre játszotok mostanában?
Igen, elég sűrű lesz a nyarunk, és mindannyian reméljük, hogy ősszel és télen is többet fogunk játszani. Imádok koncertezni. A mottóm: “az élet az úton zajlik“. [A banda éppen skandináviai túráját járja – szer.]
Van-e olyan fellépésetek, pl. nyári fesztivál, amit már nagyon vártok?
A Rock Imperium Spanyolországban nagyon izgalmasnak ígérkezik. És a számla hihetetlenek tűnik. – fejezi be Jack a könnyed stílusú válaszokat.
Sok sikert kívánunk album népszerűsítéséhez és a bulikhoz. Köszönjük az interjút!
Mi is köszönjük a támogatást, s hogy időt szántatok arra, hogy meghallgassátok az új albumot.
