Fémkereső
Szép lassan kijelenthetjük, hogy miközben számos izgalmas nagy produkció elkerüli hazánkat, a klubszinteken szépen pezseg az élet, ennek köszönhetően többek közt a kortárs görög rock/metál színtér színe-java is már megfordult nálunk. Így volt ez a legutóbbi hétvégén is, amikor az athéni Godsleep és thesszaloniki doomster The Temple koncertjeiből lehetett hangmintákat vételezni.
Nem szunnyadó istenek
Szombaton a Robot volt a célállomás, és látható mód vidékiként néha olyannyira keverem a legalább kéttermes háromnevű komplexum különböző helyszíneit, hogy némi kavarodásnak köszönhetően majdnem a Tiansen lemezbemutatóján kötök ki. Bár szívesen meghallgattam volna őket is, ezúttal más teendők vártak rám.
A hellén zenekar estje némi spéttel indult, javában a zenekari beállások mentek, mikor leengedtek minket, így az előzenekarnak, a BLACK MUERTE CLUB-nak sajnos kevesebb idő jutott. Az öndefiníció szerint posztmexikói rockot játszó trió a név ellenére nagyon is helyiek, szépen lassan körbejárják a budapesti klubokat ők is, szerencsére, mert így nagyobb eséllyel el lehet őket kapni. A pszichedelikus és garázsrockot keverő zenekar kellemes meglepetés volt. Az elszállós, nyugis részeket bármikor képesek megszakítani egy kis sivatagi riffelés kedvéért. Egy átmelózott, sűrű hét után kiváló levezető, és egyúttal jó átvezetés is egy pörgősebb buli felé. Gyarmati Balázs basszusa kellemesen gurgulázott, kitöltötte a hátteret Iklódi Tomi dobtémái mellett, míg Tájnek Ákos gitárja remekül hozta a bontásokat, riffeket és a hangulatos szólókat. Simán elfértek volna az Alkonyattól pirkadatig filmzenéi közt is. Kurta setlistjük egyébként a nemrég megjelent Life is for Beginners című debütlemez dalaiból állt. A srácok amúgy nem szívbajoskodtak az idő miatt, mindent beleadtak, főleg a dobos vitte az átkötéseket, és persze az is érződött, hogy a szerény közönség egy nagyobb szeletét bizony ők hozták az estre.
A GODSLEEP elég kalandosan jutott el hazánkba, hiszen pár nappal korábban lerobbant a buszuk, így két lengyel buli törlése mellett még kénytelenek voltak be is újítani egy négykerekűt, ami hatalmas érvágás lehetett egy ilyen turnén. De mindezt már maguk mögött hagyták. És hogy a vulkán épp kitörni készül, azt már abból sejteni lehetett, hogy az énekesnő már a kezdés előtt 15 perccel ugrálva kardiózott a színpadnál. Aztán végül ki is tört a láva, ami leginkább Amie Makris énekes/gitáros szuggesztív előadásmódjának volt köszönhető. Végig nagy lendülettel mozgott, énekelt, szövegmondott, gesztikulált, gyakorlatilag akkor fogta csak kissé vissza magát, ha gitárt kellett a nyakába vennie. Vannak, akik egész egyszerűen figyelmet követelnek maguknak a színpadon. Kétségtelen, hogy a punkos lendületet ő hozhatta be a bandába, mikor 2018-ban, a második lemeznél csatlakozott. Nem csoda, hogy az első pár szám után már neki is vetkőzött, és a technikusuk is alig bírta lekövetni az újabb és újabb frissítők iránti igényét. Persze mindez nem domborodott volna ki a kiváló sludge/rock zenei alapok nélkül, amik a koncerten csak még hangsúlyosabban jelentek meg a hangzásnak köszönhetően (nevezzük is meg a csapatot: John Tsoumas gitáros, Dennis Panagiotidis dobos, Fedonas Ktenas basszusgitáros).
Rendesen odatette magát mindenki, érződött, hogy élnek-halnak ezért a zenéért. A setlist az idén áprilisban megjelent harmadik, Lies to Survive című albumukra fókuszált, amivel én kicsit hadilábon állok még. Számomra továbbra is kevésbé meggyőzőek azok az új számok, amikor bizonyos énektémákkal beoltják a grunge-ot a produkcióba (lásd Crack, Pots of Hell), de el kell ismerni, hogy zeneileg ezek a számok is hasítanak rendesen. És persze az emelkedett hangulatban jól elfértek ezek is. Jobban estek a második Coming of Age lemez riffelős-bólogatós dalai (Ex-Nowhere Man, Ded space, Unlearn, Celestial) És érdekes volt hallani az első lemezes, eredetileg férfihangra komponált számokat Amie előadásában.
Bőségesen el voltunk látva hát gitárriffekkel az este során, tökéletes szombat esti koncert volt. És bár nem 300, sokkal inkább 30 lelkes zenerajongó hallgatta csak a Godsleepet, mégis hatalmas ovációval fogadták, és alig akarták leengedni őket a színpadról. Aztán persze némi visszajátszást követően engedett a nézői „szigor”, de csakis a mörcspultig kaptak kimenőt a zenészek, ahol szintén ugyanazt a közvetlenséget mutatták, mint korábban, és bárkivel eldumálgattak egy sör társaságában. Ősszel újra turnéra mennek, remélhetőleg, akkor is útba ejtik Budapestet.
Templomi kóristák
A vasárnapi időjárásnak köszönhetően minden adott volt, hogy az ember ki se akarjon mozdulni a lakásból. De a töméntelen mennyiségű, véget érni nem akaró csapadék épp ennyire illett egy doomesthez is (nomen est omen), tökéletes alkalom a melankóliára. Szerencsére a kutyámnak hála addigra már kétszer szétáztam, így este már fittyet hánytam az egész rohadt esőre, és még az sem szegte kedvemet, hogy a Riff lépcsősorának tetején épp belépés előtt áztatott el egy busz. Bármennyire is próbáltam ráhagyni, mégis elég korán érkeztem, és az ismételt technikai problémák miatt késéssel induló est végül jó hosszúra nyúlt.
Az est kakukktojása díjat alighnem a NÍS zenekar kaphatta volna. A progresszív metált némi sludge- és grunge-elemekkel vegyítő zenekar stílusa valóban elütött az est többi szereplőjétől, de nem úgy a zenei színvonal. Régóta szerettem volna őket elkapni egy koncert erejéig, mert eleve bejön ez az A Perfect Circle (és némi Tool) párhuzamokat is felvillantó zene, és mind az első self-titled lemez, mind a foehn EP igen magas nívót képvisel itthon (különösen az utóbbi kedves számomra). Örülök, hogy végre sikerült a találkozó.
Mindig őszintén csodálom, hogy a legegyszerűbb 3+1 felállású metálzenei formáció is mennyire gazdag, sokszínű rétegeket tudnak megmutatni a zenéből. Legyen szó Kleinheinz Zoltán gitáros visszafogottabb, mégis varázslatos, szépen építkező témáiról, vagy a feszes, ám a kellő helyeken megfelelő teret kapó ritmusszekcióról. Zsíros Ádám énekes gyorsan feloldotta amúgy a helyszín szűkösségét, és ő maga foglalta el a küzdőteret, sugárban bejárva annak minden pontján. Kellemes hangtónusa a durvább részekkel váltakozott, és beleüvöltött az arcodba, ha kellett, vagy éppen artisztikusan hozta az „őrültebb” hangszíneket (lásd Bitchcraft). Máris Viktor „Nárcisz” pedig remekül kiegészítette a háttérből. Sajnos már az első fellépőnél felbukkant a koncertek egyik gyengesége: az énekmikrofon sokszor elég gyatrán szólt végig az est folyamán. Ezt azért is sajnálom különösen, mert a beálláskor sikerült hallanom önmagában az éneket, és igazán kár, hogy most nem érvényesülhetett megfelelően. De majd legközelebb. Mondanom sem kell, várok egy új lemezt, és szívesen begyűjteném fizikai formátumban is, a többivel együtt.
A DEVIL SEED okkult doomja már jobban igazodott a főzenekarhoz. A női énekkel előadott klasszik doom itthon ritka, mint az a bizonyos holló, de tegyük hozzá azt is a rövid zenekari bióhoz is, hogy ők lehetnének a Candlemass (és persze korai Black Sabbath) hazai helytartói is, amit nemcsak a névválasztással, de olykor feldolgozásokkal is igazolnak. Ezt pedig én maximálisan respektálni és támogatni tudom.
A koncertre ugyan némileg kiszorultam a könnyen feltölthető teremből, így kevésbé tudtam jól lekövetni a számokat, már csak az énekmikrofon említett anomáliái miatt is, de azért amikor a szintén az előteret elfoglaló énekesnő Stragessa megvillant (pl. Doomsday Riders, Firecult, Heinrich Kramer), akkor bizony átütött a zajon keresztül is. A tisztelendő Hopkins gitárja pedig a nagy elődöket megidézve dörgött vagy éppen rimánkodott az égiekhez, különösen a szólók voltak élvezetesek. Szerencsére Black atya billentyűit is lehetett hallani, ami elég meghatározó szerepet kap a zenekar hangzásában. (A basszusgitárosi fronton ezúttal nem Rowena állt, de végül nem derült ki, hogy alkalmi cseréről volt-e szó.) Eddig egy nagy- és egy kislemez készült a zenekari üstben, és még ha bőven van is tér a fejlődésre, a tehetséges zeneszerzői véna kétségtelen. Doom- és heavyfanoknak mindenképpen érdemes követni a zenekar munkásságát.
Végül igencsak belenyújtózkodtunk az éjszakába, mire sor került a görög THE TEMPLE produkciójára. De hát nem is reggeli misére készültünk. A Riff bensőséges méretének köszönhetően persze a tagok végig ott járkáltak fel-alá az est során, szinte már régi ismerősként köszönthettük őket a színpadon. A „Mit várhatunk az esttől?” kérdésre viszont a rövid választ a két oldalra berakott egy-egy, terebélyes fekete gyertyával ékesített tartó, majd a vészjósló intró adta meg. Készülődhettünk a szeánszra, aminek az elsőként felcsendülő The Foundations hömpölygő nyitótémái rögtön a mélyére is rántanak minket…
A helyi zenekarok temetőjéből a régi motoros Father Alex (ének/basszus) által 2006-ban újjászülető banda minden téren önazonos doom zenekar, hiszen csak 2016-ban jelentették meg bemutatkozó lemezüket. Úgy tűnik a kimért tempó maradt is, hiszen hat évet kellett várni a tavalyi folytatásra. És bár azt nem gondolnám, hogy a The Temple lenne a legegyedibb karakterisztikával rendelkező zenekar a hellén színtérről (sajnos a görög nyelvű Ena To Helidoni alkalmi kitérő volt, ellenben a Candlemass-párhuzam itt is helytálló lenne), de ami jó, az jó. Remekül hozzák a templomi kórusokkal, témákkal is színesített szomorú epikus doom muzsikát. Egészen más hőfokon égett ez a koncert, mint a szombati, mégis hasonló élvezeti faktorral működött.
A hangulatos címet viselő Of Solitude Triumphant lemezbemutatója lévén, az újabb szerzemények kerültek terítékre. Nekem ugyan egy ponttal talán jobban bejött az első album, amit a The Blessing képviselt, de ez nagyjából odáig tart, amíg meg nem hallom az A White Flame for the Fear of Death vagy Premonitions of the Final Hour című dalokat az újról, és nagy örömömre ezek helyet is kaptak a setlistben. Az énekkel egyébként itt volt a legkevesebb probléma, így komolyabb fennakadás nélkül lehetett élvezni Alex szomorú orgánumát. A két gitáros Stefanos és Felipe pedig felváltva adogatták egymásnak a fő riffeket és a dallamvezetéseket, szólókat. A kinti eső ütemére záporoztak ezek a melankolikus dallamok. Felemelő és lélekölő volt egyszerre.
Bár sokáig rezgett a léc, el tudok-e jutni mindkét estre, de örülök, hogy végül sikerült dupláznom a hétvégén. Már korábban is említettem, hogy igen színvonalas zenekarokat lehet a görög színtérről megismerni, ráadásul a balkáni turnéútvonalak errefelé vezetnek át, és árérték-arányban is maximálisan megtérülő produkciókról beszélhetünk. Legközelebb például május 22-én a Their Methlab és az Allochiria érkezik hozzánk. Még nem késő becsatlakozni.
AdamG
Godsleep (GR), Black Muerte Club
Budapest, 2023. május 13., Robot
Belépőjegy ára: 2500/3500/4500 Ft
The Temple (GR), Devil Seed, nís
Budapest, 2023. május 14., Riff
Belépőjegy ára: 2500/3000 Ft
