rattlead.hu
Skandináv desert rock/stoner metal? Már önmagában is képzavarnak tűnik, pedig a svéd Dozer Európában az elsők között vette fel az amerikai Palm Desertből (Kyuss, Sleep, Fu Manchu, Nebula stb.) az óvilági bandák lába elé dobott kesztyűt. ’95-ben, az irányzat legfényesebb napjaiban alakultak, 2000-ben jelent meg a bemutatkozó nagylemezük, az In the Tail of the Comet, amit abban az évtizedben még négy LP követett. A zenekar a 2008-as Beyond Colossal albumot követően tartott egy három-négyéves szünetet, ám 2012-es visszatérésüket követően is csupán most áprilisban jelentkeztek új anyaggal.
Nekem fel sem tűnt ez a másfél évtizedes hiátus, mivel a Dozer életművéből eddig egyedül a debütöt ismertem. Szeretem azt az anyagot, valamiért mégsem tett a csapat mohó rajongójává. Mostanában amúgy sem kapkodok az új stoner megjelenések után, számomra egy kissé egysíkúvá, kiszámíthatóvá vált az irányzat. Ám mivel a kiadó meglepett az idei lemez promóciós anyagával, úgy gondoltam, teszek vele egy próbát.
Hamar kiderült, hogy jól döntöttem, mert Tommi Holappáék legújabb alkotása kifejezetten üdítő dalcsokor – és nem csak a stoner fanok számára. Izgalmas próbálkozás, amely túllép a zsáner egyébként meglehetősen szűk keretein. A kellő súlyossággal megmorranó hangszeres részekre Fredrik Nordin időnként meglepően magas, vékony hangon énekel rá. Alapvetően dallamos és – nyugodtan mondhatom – slágeres az anyag, amely nincs híján emlékezetes témáknak, s amely kedvenc dalomban, a Dust for Blood-ban a Queens of the Stone Age és a Foo Fighters zenei felségterületére is bemerészkedik, énekhang tekintetében pedig a néhai Chris Cornell emlékét idézik meg. A szám úgy kacérkodik az alternatív muzsikákkal, hogy közben a műfaji sztenderdeknek sem fordít hátat.
Az énekes-ritmusgitáros Nordin és a szólógitáros Holappa mellett egyébként a bőgős Johan Rockner is régi bútordarab, a zenekar története során végig ott volt a frontvonalban, egyedül a dobos, Sebastian Olsson új (tavalyi) igazolás – de csak a Dozer színeiben, hiszen Holappa másik zenekarában, a Greenleaf-ben már hét éve állja a sarat.
A Dozer visszatérő albumán nem légből kapottak az olyan számcímek, mint a Mutation Transformation, az Ex–Human, Now Beast vagy az Andromeda: mintha egy vad sci-fi aláfestő muzsikáját hallgatnánk, vagy egy tébolyult űrutazáson vennénk részt. A recept: egy adag Kyuss, hozzá egy adag How to Measure…-korszakos The Gathering, de bizonyos témákról a Nebula és a Fu Machu zenei megoldásai is eszünkbe juthatnak. A Mutation… csiklandozó gitárhangja, hipnotikus ritmusa, időnként éteri soundja alapozza meg ezt a hangulatot, amiből olyan tempósabb tételek sem tudnak kizökkenteni, mint a már szintén említett Ex–Human… vagy a Dust for Blood. A záró Missing 13 pedig a kezdeti lírázást követően ellenállhatatlan hömpölygéssé duzzad, ugyanakkor ez sem az a tipikus, vastagon megdörrenő sivatagi muzsika…
A Drifting in the Endless Void egy változatos és kifejezetten szórakoztató anyag – nálam eddig az év stoner albuma. (Persze csak akkor, ha ragaszkodunk ehhez a zenei kategóriához, mert a dalok – hallgassunk csak bele például a Run, Mortals, Run!-ba – sokkal többet adnak ennél.) Innentől még inkább kíváncsi leszek a Dozerre – lemezen és élőben is.
