rattlead.hu
Régen megvolt, hogy mikor jön ki az új lemez, csöpögtek a kislemezek, vártam is, hallgattam is, de nem úgy, hogy vágtam a centit, számoltam a napokat, vagy valami ilyesmi.
A fejemben inkább olyan érzés volt, mint amikor évek után találkozol egy régi baráttal, aki csak pár évente jön haza, és amikor leültök az asztalhoz, kikértek egy sört, és elkezdtek dumálni, pont ott folytatjátok, ahol legutóbb abbamaradt: nincs semmi igazán meglepő, ő sem változott meg, te sem lettél másik ember, mintha tegnap lett volna, amikor utoljára találkoztatok.
Ez volt az érzésem, miközben vártam az új Metallica lemezt, mert persze vártam, de nem számítottam egy új Masterre, és nem gondoltam, hogy megszületik a One 2, érted One Two, hehe.
Aztán online elkezdtem hallgatni a lemezt, és nekem az nem megy, hogy leülök, és akkor most nagyon odakoncentrálva, komoly arccal bólogatok meg jegyzetelek, hanem csak hallgatom. Először a kocsiban, csak valahogy az nem volt elég hangos, és vegyes volt a véleményem, az új Overkill például jobban betalált, de nem volt rossz az élmény, semmi esetre sem.
Utána meg folytattam a fürdőszobaglettelést, mert most ez a projektem, bevittem a szerszámokat, előkészültem, és a kis vacak hangszórómat is odaraktam a mosdó szélére maxon, jöjjön, aminek jönnie kell, kentem a glettet, a Metallica meg kente alá a metalt.
Körbement háromszor, és minden hallgatással egyre jobban beszippantott. Nem, nem fogok elemzést írni, nem az én műfajom eleve, se tudásom, se kedvem nincs hozzá, itt érzelmi viszonyulás van, és a beszippantás az tényleg ül, olyan középtempós, kicsit öreges a zsáner, vadulás csak néha, de hát öregek vagyunk, megfájdul az ember dereka, ha legénykedik.
Ilyesmik mentek a fejemben, hogy ez a riff olyan Masteres, meg sok a fekete albumos dallam, és Hetfield mennyire karakteres, és jönnek az emlékek, meg a Metallica dolgok, hogy Lars nem tud dobolni, meg az elárulták a thrasht a sikerért, meg minden ilyesmi.
Aztán már dúdoltam is a refréneket, és otthonosan éreztem magam, és önazonosnak a lemezt.
Csináltak ők már sok mindent, jót és rosszat, de főleg fontosat és eredetit, mindenkinek van véleménye, az enyém pedig röviden az, hogy köszi, srácok, ti vagytok nekünk a Rolling Stones, legyen turné, mert valamiért úgy érzem, ez a lemez összegzés, és nem lesz már több.
Full speed or nothing!
