Fémforgács
E heti EP sorozatunk központjában három hazai csapat friss anyaga szerepel, melyek igen jól mutatják a magyar underground aktuális helyzetét és sarkalatos pontjait. Mind a három csapat lelkesen és lendületesen teszi a dolgát, csak úgy, mint két külföldi társuk, akik által a klasszikus heavy metal világába és egy végzetes kimenetelű expedíción tehetünk kirándulást.
A múltheti Warbringer, Evil Invaders, Schizophrenia, Mason thrash orgia után elmondhatom, hogy a műfaj itthon is a reneszánszát éli. Ennek ékesbizonyitékául máris itt van a soproni KillerSick napokban bemutatkozó We Are Toxic demója. Az ifjonc thrasherek hat számos demójukkal simán elfértek volna a fentebb említett bandák nagypénteki inváziójában. Dalaikban veszett jól hozzák a pörgős, agresszív, kellően dallamos, egyben technikás gitárriffek, a feszes power akkordokat, valamint az intenzív duplalábgépes géppuska-szerű dobokat, melyekkel a műfaj ikonikus és aktuális bandáinak utánpótlását képezik. A klasszikus thrash vonal mellet jól megfér náluk a speed és a hardcore / crustpunk sebesebb hadviselése, melyekre őrült moshing alakulhat ki egy-egy bulijuk során. Bemutatkozásnak soha jobbat!
Az osztrák hegymászó legenda, Reinhold Messner expedíciói ihlete EXPEDITION I : Dissonanzgra EP-je után (erről itt olvashattok) egy újabb veszélyes kalandra invitál minket az atmoszférikus black metalt játszó német Antrisch. A cél most is a jég és a fagy birodalma, csak épp most EXPEDITION II : Die Passage anyagukon a Mount Everest rideg magassága helyett a kanadai sarkvidék Északnyugati átjárójába kalauzolnak minket. Hat tételes EP-jükön ezúttal Sir John Franklin utolsó expedíciójának két hajójának, a HMS Terror és a HMS Erebus útvonalát követik, követjük velük együtt a biztos fagyhalálba. EP-jük első részét ismerve jól tudom, hogy újabb koncepciójukban most is egy összetett, progresszív black/death/doom érzelem ömlésre számíthatunk, melynek középpontjában most is az emberi magány, a kilátástalan kétségbeesés és a halál tényének hosszú lelkivívódások és harcok utáni elfogadása, a beletörődés áll. Az Expedition II: Die Passage egy hihetetlenül intenzív album, amiben továbbra is ott lüktet expedíciójuk első fejezetéből már jól ismeret a fagyos atmoszférák szorítása, a gleccserszerű morajlás és az ambient, jelen pillanatban a szívbeszúró szonár hangok tüskeszerű ridegsége. Dalaikból egyaránt süvítenek a korai nordikus éra zord, egyben diadalmas riffei, drámai dallamszerkezetek, a lassabb tempók, a komor akusztikus dallamamok, amik valóban a pusztulás hangait kölcsönözik ennek az újabb végzetes expedíciónak.
Leaves című harmadik EP-jével jelentkezett a budapesti modern metal vonalas Before We Fall zenekar. A 2019 óta különösebb nagyfelhajtás nélkül dolgozó csapat közel 13 perces kis lemezére 4 dallamokban igen gazdag dal került fel, melyek nagyon is modern megközelítést és hangzást kaptak. Dalaik alapjai a hagyományos metalcore vonalán fekszenek, amiknek a svéd, illetve a finn melo-death / heavy intenzitásával, valamint a groove-centrikus metal feszességével ágyaztak alá. És, hogy miért is említem a finn melo-death-et, mert dalaik (nekem legalább is) a Sentenced kísérletezgetős anyagait juttatják az eszembe. A szinti hangzást, a zongorás betétek, a heavy riffek, a groove-ok szaggatásai és énekes/gitárosuk Róth Henrik hangfekvése majdhogynem egy az egyben hozza Ville Laihiala gótikus énekdallamait. Azt hiszem érdemes lesz ennek a csapatnak a jövőben nagyobb figyelmet szentelnem.
Az utóbbi években elengedtem a stoner/doom műfaj kezét, így nem is nagyon kísérem figyelemmel az aktuális hazai, vagy épp feltörekvő bandákat. Ilyen banda az Inhumantra, akik Apocalyptic Hangover címre keresztelt EP-jükkel lepték meg a műfaj szerelmeseit. Mi tagadás, az elmúlt 10 évben itthon is meglehetősen népes rajongótábora alakult ki ennek a műfajnak. Na, de lássuk! Ha jól tudom a pesti srácoknak már ez a második kislemezük, amire három laza, de kellően dinamikus dalt tettek fel. Az általuk bekategorizált We love progrock and southern metal, and a little fuzz kijelentés rendben is van, mindent hoznak, amit az ők által játszott zenei stílusban lehet. Vannak is Kyuss-szerű – jellegzetes – sivatagos témák, pszichedelikus dejezés, és füstös délies életérzés. De valahogy mégis klisé ízű… ami sajnos a legtöbb ilyen zenéről elmondható. Ez egy ilyen műfaj, újítani nem igazán lehet benne.
Az olasz heavy metalos Tytus továbbra is az vérében hordozza a ’70-es, és a ’80-as évek klasszikus NWOBHM vonalának DNS-ét. A napokban adták ki Roaming In Despair EP-jüket melyre két korábbi, újraértelmezett és felturbózott saját daluk, valamint három feldolgozás (MC5, Divlje Jagode, Gary More) nóta került fel. Az intoként szolgáló közel egy perces himnikus hangulatú felvezető tételük után egyből nyakunkba csapnak zenéjük feszes, dinamikus heavy/speed metal ütemei, amik leginkább WASP, a Warlock és a Night Demons világát idézik meg. Ez utóbbi bandával a hasonlóság nem is olya véletlen, hiszen Gary More feldolgozásukhoz (Out in the Fields) Jarvis Letherbyt, a Night Demon énekes/basszerosát hívták meg a mikrofon elé. Másik két feldolgozás daluk a horvát/bosnyák Divlje Jagode (Motors) Judas Priest-es vonalú átirata és az MC5 (Gotta Keep Movin) csúcssebességű speed/glam őrülete. Zárásként pedig egy újabb, a ’80-as évekbeli hangzását idéző metal imát hallhatunk tőlük.
