ópiumbarlang
Beigazolódott, amitől féltem, és az új Lamp of Murmur szakított a vámpírkodással és ismét új vizekre evezett. Kimerem jelenteni, hogy a zenekart egyedül egyengető csóka, M, jelenleg a modern black metal egyik sztárja. A messzi Kalifornia forró tájain annyira érzi és érti, hogy működik ez az egész stílus, mint nem sokan. A korai raw anyagok után, a Systers of Mercy imádás kitérő az egyik legizgibb dolog, ami az utóbbi pár évben történt. Most pedig ismét egy nagy kedvencét vette górcső alá és leszállította a legjobb Immortal lemezt, a Sons of Northern Darkness óta. Mindezt, körülbelül három év alatt hozta össze, ami igencsak dicséretes teljesítmény.
Szóval nagyon eltávolodtunk a Submission And Slavery világától, amiért én mondjuk mérges vagyok. Mert kellően egyedi volt, sötét és a gitár centrikusságának hála még az is megtalálta benne a számítását, aki annyira nem szereti a kását. Na, itt már kása az nincs, csak vér profi skandináv hangzás, fagyos dallamok és magabiztos hegyomlás dobok. Az egyediség is a háttérbe szorult, mert hiába volt az előzmény is egy főhajtás egy másik zenekar előtt, a különböző stílusok mégis egy más hangzásilag egyedibb dolog jött létre. Lehetne kicsit nyersebb és lehetne nem ennyire egyértelmű az inspiráció. Még se igazán tudok rá haragudni, mert mint az elején említettem, az utóbbi 23 évben ez a legjobb Immortal és Immortal kópia lemez.
Szóval, ha egyszerűen akarunk fogalmazni, az egész egy szerelmeslevél az Immortalnak. De annyira, hogy a zenekar legjobb pillanatait idézi, még a 90-es évek végéről, 2000-es évek elejéről. Vannak azért részek, amikor tetten érhető M tipikus dallamvezetése, de mindez a skandináv iskola legalapvetőbb tanításait alapul véve. Minden letisztult, minden érthető azonnal, és hat is. A hideg futkos a hátunkon a riffektől, hiába köszöntött már be a tavasz, ettől félő, hogy elfagynak a virágok. Magasztos és epikus az egész lemez, még sem fordul át giccsbe. A billentyűk stílusosak és kellő arányérzékkel vannak jelen. Az átlagosan 8 perc közeli számok pedig, szinte egy pillanatra sem ülnek le. A dallamok érdekesek és figyelem fenntartóak, a hosszú játékidő lelenére se válnak unalmassá. Egy szó, mint száz. A Saturnian Bloodstorm egy vérprofi de nem túl egyedi lemez, egy szívvel és lélekkel teli szerelmeslevél az Immortal munkásságának. Amit elméletileg a Dürerben is megfogunk tapasztalni, nem soká.
hóviharos 9/10
