Fémforgács
Eddig csak névről ismertem a finn Brymir-t, illetve azt tudtam, hogy a Battle Beast szólógitárosának és billentyűsének egy másik bandájáról van szó (Janne Björkroth billentyűs 2019 óta már nem tagja a zenekarnak). A zenéjüket viszont nem ismertem, ami kicsit meglepő, mert imádom az Ensiferum, Finntroll, Equlibrium, Wintersun, Children of Bodom, Turisas, Whispered, stb. jellegű zenéket. Fura, hogy ezen bandák által eddig még nem ismertem igazán meg a Brymir-t főleg úgy, hogy 2006-ban még Lai Lai Hei-ként alakultak meg, az Ensiferum egyik legjobb száma után elnevezve magukat. De jobb később, mint soha – ahogy a mondás tartja.
Alapvetően melodikus, szimfonikus, epikus death/pagan metalról van szó, de itt-ott vannak benne folkos elemek is, melyek színesítik a repertoárt. Az előre leszögezendő, hogy az egész zene, a hangszeres teljesítmények elképesztő profizmusról adnak tanúbizonyságot. Brutálisan egyben van az egész hangszerelésileg, zenei szempontból a fentebb említett bandákhoz hasonló zenét hallhatunk, de nehéz nem azt mondanom, hogy itt nagyobb (de minimum ugyanolyan) zenei/hangszeres tudás birtokában vannak a banda tagjai, mint bármelyik fentebb említett bandában – ami azért nem kis szó, ha megnézzük, hogy kikről is van szó az adott zenekarokban.
Sajnos viszonylag későn, valamikor tavaly télen kezdtem csak el hallgatni a lemezt, de azóta már nem is számolom, hogy hányszor hallgattam meg – természetesen eredeti hanghordozón is meg fogom venni (ahogy látom, „csak” Digi-CD formátumban és piros LP-n elérhető, pedig simán megvenném az Earbook változatot is). A lemez egészére elmondható, hogy szinte elejétől a végéig hibátlan, a változatosabbnál változatosabb dalokban olyan zenei részek vannak, hogy hihetetlen. Akár mind a 10-et ki lehetne emelni, mert nem igazán tudnám azt mondani bármelyikről is, hogy gyengébb volna, mint a többi. A nyitó, első klipes címadó dal még nagyon hasonló egy Ensiferum vagy Equilibrium számhoz, ám a gitárszóló már itt is elképesztő profi. Utána következik a Forged in War, melyben váltakozik a szélvészgyors tempó az epikus, középtempós refrénnel, mely elegy többször is megjelenik még a lemezen és kiváló összhangot képez – mint például a következő, Fly with Me klipes számnál is.
Véleményem szerint a lemezről a legkiemelkedőbb, legütősebb dal egyértelműen a Herald of Aegir, mely olyan szinten elvarázsol minden hallgatásnál, hogy hihetetlen. Nem nagyon szoktam olyan „listát” vezetni, hogy egy-egy számot hányszor hallgattam meg, de tavaly december óta ha nem ment le ez a dal vagy 300-szor, akkor egyszer sem. A szélvész tempó egyből magával ragadott, az 1:28-nál belépő zenei rész pedig egészen elképesztő módon bitang, le a kalappal a zenészek előtt. Az ezt követő Rift Between Us talán a lemez „fekete báránya”, mert lassabb, visszavett, ám fogós tempójával kicsit kilóg a sorból – a dallamok persze itt is rendkívül fülbemászóak, a kórusokkal támogatott refrének pedig igényesek. A Landfall is a gyors, kiemelkedő dalok közé sorolandó, csakúgy, mint a Borderland, melyben az ukrán szövegrész megható kikacsintás az orosz-ukrán háborúra. A Seeds of Downfall pedig olyan szinten remek, mint a Herald of Aegir, a tiszta énekes/károgós refrénje telitalálat. Az utolsó, kellően epikus All as One-ban az akusztikus gitár megjelenése pedig újfent hoz egy új színt az eddig is rendkívül érdekes, lemezbe. Ráadásként pedig még megkapjuk a Dark Funeral Diabolis Interium számának feldolgozását, melyet játszi könnyedséggel játszik el a csapat. Ezzel a bónuszdallal együtt is a kicsit több mint 50 perces lemez játékideje úgy elrepül, hogy ihaj. Volt, hogy egyből indítottam is újra a lejátszást.
A zenei részekről már sokat „áradoztam”, az összes bandatagok csak dicsérni tudom ezért a teljesítményért. Viktor Gullichsen énekes károgása és tiszta éneke is zseniális, a kórusok nagyon megdobják a refréneket, ahogy kell. Joona Björkroth és Sean Haslam gitárosok szólói, gitárjátéka rendkívül ízes, brutálisan jó. Jarkko Niemi basszusgitáros és Patrik Fält dobos pedig olyan szinten precíz alapokat szolgáltatnak, hogy élmény hallgatni. Némelyik dalhoz készült dobos-végigjátszásos videó, ahol csak Fält dobost követhetjük végig, érdemes azokat is megnézni. Szintén figyelemreméltó, hogy a banda tagságában a megalakulásuk óta csak a dobos poszton volt változás, illetve a már fentebb említett Janne Björkroth billentyűs kilépése 2019-ben. A dalok szövegei néhol nagyon érdekesek, izgalmasak, érdemes elolvasni őket a Metal Archives-on vagy a szövegkönyvben. A borító impozáns, igaz, inkább egy black metal banda lemezére enged következtetni. Koncerten is nagyon kíváncsi vagyok rájuk ezek után, nagyon sajnálom, hogy a tavaly november 20-ai Finntroll/Skálmöld/Brymir-re nem tudtam elmenni.
Mindenkinek csak ajánlani tudom a banda és a diszkográfiájuk megismerését, nálam ez a tavalyi év egyik legjobb, legkiemelkedőbb lemeze lett. További érdekességként még megemlíteném, hogy az eddigi négy lemezük négy különböző kiadónál jelent meg. Az első, Breathe Fire to the Sun még a híres finn Spinefarm Records-nál 2011-ben, a következő két lemez két kis kiadónál, a Voices in the Sky pedig már a Napalm Records-nál. Kíváncsi lennék, hogy miért szűnt meg a kapcsolatuk a Spinefarm-mal.
