Az Akvárium Klubban lép fel a legendás F.O. System

Rockvilág.hu online rockmagazin

Az F.O. System a ’90-es évek kultikus underground zenekara, akiknek bár csupán egyetlen lemezük jelent meg, hallgatóik a mai napig gyűlnek. Noha a csapat 1991-ben úgy döntött befejezi a közös zenélést, rajongóik legnagyobb örömére 2006 óta minden évben összeállnak egy nagyszabású koncertre. A 2023-as szeánszra pedig már az év elején, január 28-án sor kerül az Akvárium Klubban.

Az F.O. System a hazai alternatív zenei műfaj egyik jelentős hatású, mai napig meghatározó produkciója. A mára már kultikussá vált zenekart 1986-ban alapította Mátyás Attila gitáros/énekes és Jerabek Csaba basszusgitáros Budapesten. A magyar dark-wave irányzat első hazai képviselőjének erőteljes, kissé komor, pszichedelikus hangulatú zenéje és látomásszerű dalszövegei – a korszak underground stílusjegyeit magukon hordozva – a rendszerváltást megelőző korhangulatot testesítik meg.

Pont ez a kortüneti kép és a csapatot övező titokzatosság volt az, ami megfogta az embereket – és tartja életben dalaikat a mai napig. A zenekar hamar „kinőtte” a kezdeteket jelentő Fekete Lyukat, sorra töltötték meg a vidéki klubokat is, de több hazai fesztiválon is kiemelt fellépőként játszottak. Ennek köszönhetően a ’90-es évek elején zenéltek többek közt a New Model Army-val és a Christian Death-el is, de a nyugat-európai indie klubok is gyakran látták őket vendégül. 

1991-ben végül a zenekar – immár túlnőve saját underground szellemiségén – úgy döntött befejezi a közös munkát. Itt azonban nem ért véget a történetük és a zenekar a feloszlása után is fontos mérföldkövet jelentett a műfaj képviselői számára és rajongóik száma is folyamatosan nő. 

A közönség kívánságára végül másfél évtizedes szünet után, 2006-ban törték meg a csendet egy teltházas visszatérő koncerttel a Petőfi Csarnokban, majd felléptek a VOLT Fesztivál nagyszínpadán is. A sikeres visszatérés óta a csapat minden évben megörvendezteti rajongóit egy nagyszabású koncerttel. Tavaly a Fekete Zajon játszottak, 2023-at pedig az Akvárium Klubban köszöntik január 28-án.

 

Esemény: https://www.facebook.com/events/437395561895090/

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.