Ryan Michael Patterson – Apocalypticism (2022)

Nem áll tőlem távol az ambient zenék világa, sőt a dark ambient, dungeon synth a kedvenc zsánereim közé tartozik. A legelső hangszer, ami a kezem közé került egy szintetizátor volt, még 5 éves koromban, talán innen van ez a perverzióm. Emlékszem, már akkor is lenyűgözött a különböző torzított hangok hangulata, mozgása. Egy ezektől merőben különböző hangulati képekkel dolgozó projekt került be a promóciók közé, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Egy alapjáraton a metal-ról szóló oldalon, talán egy kicsit idegen ez a műfaj, amit Ryan Michael Patterson képvisel, ezt jobb már az elején leszögeznem, ugyanis nem szeretném senkinek sem rabolni a drága idejét. Itt ne keressünk semmilyen, durvulást, vérszagot és egyéb csúnyaságokat. Mégis, úgy gondolom, hogy van annyira érdekes ez a lemez, hogy felkeltse néhány nyitottabb fülekkel rendelkező fémzene kedvelő figyelmét. Ryan Michael Patterson neve talán a Fotocrime nevezetű post-punk banda kapcsán csenghet ismerősen, ennek mind a mai napig a frontembere. Az oldalhoz legjobban illő bandája azonban, talán a Coliseum, dühös hardcore, a jobbik fajtából. Ezt 2003 és 2015 között vezette, most teljesen új vizekre evez, aminek a neve a saját elmondás szerint instrumental cinematic rock. Benne van a nevében, hogy instrumentális zenéről van szó, tehát ne várjuk Ryan selymes hangját, itt a zene beszél helyette.

Ryan az elsődleges inspirációt Ennio Morricone filmzenéiből és különböző synth-punk projektekből merítette, mint például a Suicide és a DAF. Ennio mester munkásságának én is nagy rajongója vagyok, térben és időben is mindig ki tudott ragadni a mindennapok posványából. Az Apocalypticism Ryan saját Louisville-i otthoni stúdiójában került szalagra 2020 és 2022 között. A maszterelés pedig Dan Coutant érdeme, aki a Sun Room Audio stúdiójában tökéletesítette a hangzást. További különlegessége ennek a projektnek, hogy csak analóg hangszereket és effekteket használt Ryan. Ez ad egy fajta melegséget, közvetlenséget a kompozíciókba, a szoftverek közönséges és lelketlen hangzása csak untatni szokta a legtöbb hallgatót. Nem utolsósorban a művész úr által elképzelt 80-as évekbeli hangzásvilág is teljesen hiteles, egy idegen hang sem jelenik meg a bő 35 perc alatt. Akármilyen furán is hangzik ez, Ryan punk múltja képes manifesztálódni az ambient zenében is, okosan megkomponált, ugyanakkor érzelmileg nihilistának mondható az Apocalypticism hangulata. Ez a nihil a minimalizmusban nyilvánul meg a leginkább. A szintetizátoron kívül, számos egyéb hangszer is megjelenik, úgy mint a Crime City Collapse-be bevezető zongora.

Mindezek tetejében, késleltető effektet is kapott ez a nagyszerűen minimalista zongorajáték. Ryan-nek sikerült megértenie, hogy ha nem képes beszippantani a hallgatót a saját világába, akkor már meg is ette a fene az egészet. Az erősítők iker-visszhangja szintén az előttünk manifesztálódó összképet szolgálják, így az a bizonyos 80-as évekbeli hangzásvilág a szemünk előtt fog megjelenni. Lassan, komótosan szemlélhetjük a kietlen tájat, kicsit olyat, mint amilyen a borítón is látható. Ryan instrumental cinematic rock-nak írja le az általa komponált zenét, a rock elektromos gitárok képében jelenik meg, de itt nem agyon torzított hathúrosokra kell gondolni. Tisztán és mindenféle erőfitogtatás nélkül teszi hozzá J. Robbins (Jawbox, Government Issue) a magáét, ő az egyetlen vendégzenész az Apocalypticism-ön. A Melting Horizons című szerzeményben hallhatjuk játékát. A következő March Of The Beetles. a leginkább minimalista tétel az egész albumon, itt a szintetizátorok jelenítik meg azt a fájdalmasan üres, kietlen világot. Megfigyelhető, hogy gyakran írom körül a saját elképzelt vízióimat az Apocalypticism hallgatása közben. Ez egyáltalán nem véletlen, ugyanis az ambient zenét nem csak hallgatni kell, hanem olvasni és látni is. Egy jó könyv rögtön elindítja a fantáziánkat és mi válunk a rendezővé, az összes karakternek mi adjuk meg a fizikai ismertetőjegyeit, a tájaknak a jellemzőit, csupán a fantáziánkat kell használnunk. Egyeseknél semmi se szabhat ennek határt, ezáltal a Ryan által alkotott különböző zenei képeket is mi magunk filmesíthetjük meg az elménkben, a vászon pedig a csukott szemünk lehet amire mindezt kivetítjük.

Ryan saját elmondása szerint az Apocalypticism egy concept album, ami egy málló és lassan bomló disztópiát jelenít meg a saját filmjében. Rég elhagyatott, omladozó városok, amik csak a különféle bogaraknak nyújt otthont, végtelen és kietlen pusztaságok amiket robotállatok használnak “legelőnek”, távolról érkezett űrlény prófétákat imádó szekták…így fest a Patterson elméjében játszódó film. Mindenféleképp hozzá kell ehhez tennem, hogy ez csak az ő filmje, a mi agyunkban teljesen más cselekmények játszódhatnak le a különböző fejezeteket hallva. Nem véletlenül hívom a dalokat fejezetnek, de akár hívhatnám jeleneteknek is őket, ugyanis ez egy olyan album amit nem érdemes darabonként hallgatni. A teljes képet csak akkor kapjuk meg, ha elzárkózunk a világ elől és átadjuk magunkat az Apocalypticism világának. Még azoknak is merem ajánlani, akik nem feltétlenül nagy barátai az ambient zenének, de érdekli őket ez a zsáner, ugyanis itt minden klappolhat egy kezdő számára is. A hangzás egyszerűen tökéletes, mindent úgy hallani, ahogy azt elvárja a hallgató, a hangulata könnyen beszippant és még ráadásul mozgalmas is. 35 perces hossza meg talán nem fog túl sok embert elriasztani, könnyen fogyasztható.

Személy szerint ez az egyetlen oka annak, hogy nem vágom be a 10-est Patterson űr ellenőrzőkönyvébe. Még elidőztem volna ebben a light-os Mad Max világban, egy kicsit előbb dobott ki a való világba mint szerettem volna. Annyi viszont bizonyos, hogy remek érzéke van a több dimenzióban gondolkodó ambient kompozíciók megalkotásában. Nem engedni, hogy leülepedjen a hangulat és átvegye a főszerepet az unalom, dinamikája van a zenének, nincs az az érzetünk, hogy egy helyben toporgunk és nem haladunk sehova. A legnagyobb hatással talán az Aelita volt rám, ott érződött a leginkább az Ennio Morricone iránti tiszteletadás, különösen a westernekhez írt filmzenéire kell gondolni. Kifejezetten úgy éreztem magamat, mintha egy 80-as években játszódó vadnyugati városban kóborolnék, ahol robotcowboyok néznek egymással farkasszemet, egy mindent eldöntő pisztolypárbaj előtt. Szürreális kép, de számomra ezt vetítette ki az a bizonyos tekercs ami játszódik az elmémben, hasonló érzéseim voltak a már említett Melting Horizons kapcsán is. J. Robbins megértette Ryan koncepcióját és aszerint is pengette a húrokat.

Végtelenül örülök neki, hogy valamilyen oknál fogva itt kötött ki az Apocalypticism. Kifejezetten izgalmas, különböző textúrákkal dolgozó és nem utolsó sorban hangulatos ambient muzsikának lehetünk a fültanúi. Egy dolog azonban egészen biztos: nem a mai világnak készült Ryan zenéje. Egy olyan korban, ahol hiperaktív kisgyereknek néznek minket. Ahol csak úgy lehet felhívni a figyelmünket valamire, ha egy átvitt értelemben vett kulcscsomót csilingeltetnek közvetlenül az arcunk előtt, ráadásul az a figyelem is csak 3 másodpercig tart. Azonban, ha megvan bennünk az a képesség, hogy mindent félretegyünk és tudatmódosító szerek nélkül el akarunk utazni egy sokkal izgalmasabb világba mint ez, akkor forrón tudom ajánlani az Apocalypticism hullámhosszait. Az album már megjelent digitális, valamint fizikai valójában is.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.