Pink Dragon klippremier – Együtt az árral

Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani legfrissebb, Együtt az árral című dalunkat.

A dalról:

Szerettünk volna egy igazán dallamos, de egyben energikus, fülbemászó nótát készíteni, talán ez volt a kiindulópont. A szöveg már korábban megszületett, amihez nem sokkal később elkészült a hangszeres kíséret is. Mindenképpen egy dinamikus, lendületes dal megírása volt a cél. Nekünk személy szerint az Együtt az árral az egyik kedvencünk, reméljük, hogy a közönség is szeretni fogja. 

A zenekarról:

A budapesti Pink Dragon rock formációt 2020-ban alapította Triesz László gitáros-zeneszerző és Jónás Adrienn énekes-dalszövegíró. A bemutatkozó dalunk tavaly októberben debütált Bennem izzik címmel, amit idén a Sold My Soul követett, majd júniusban jelent meg Együtt az árral című, legújabb számunk. Ami a zenei hangzást és stílust illeti, sokfelől inspirálódunk, de elsősorban a 80-as évek klasszikus rock zenéje volt ránk nagy hatással, amit dalainkban igyekszünk modern elemekkel vegyíteni. 

Célok:

Eddig hét nótánk került rögzítésre a gyulai No Silence stúdióban és jelenleg is dolgozunk további dalokon. Év végére már egy albummegjelenés is elképzelhető, illetve ezt megelőzően tervezzük egy angol nyelvű kislemezzel is meglepni a hallgatóságot. Szeretnénk a későbbiekben koncertfellépéseket, ennek kapcsán tervbe van véve a csapat létszámbővítése.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.