Az összes kedvenc hazai bandád kiadott egy év végi live sessiont

Így december 31-én simán kijelenthető, hogy 2020 többek között a live sessionök éve volt. De még így is meglepő, hogy mennyi kedvenc hazai előadónk döntött úgy, hogy az év legutolsó napjaiban fogja bemutatni a legfrissebb karanténkoncertes videóját. Itt is van kapásból 5 zsír új anyag: közös bennük, hogy mindegyik körülbelül 20 perces, és hogy jellemzően a kedvenc klubjainkban készültek, csak éppen közönség nélkül.

Kezdésnek itt van Apey, azaz Áron András, aki az Akvárium klub Volt Lokál nevű termében játszott egy műsort még nyáron. A benne elhangzott 5 dal mind a nemrég megjelent, Book of Changes című új szólólemezről való.

//www.youtube.com/watch?v=Wv3VNigDbP0

A Stubborn a székesfehérvári Nyolcas Műhelybe vonult le zajolni egy kiadósat, ahol egyébként is mindig eszelős bulikat rántanak. A program egy elég velős besztof, 5 számmal.

Stubborn – Nyolcas Műhely live session

A rendkívül hektikus, de inkább negatívba hajló év végére egy kis jóság! :)
Stubborn-os barátaink koncertfilmes lehetőségének adhattunk otthont, aminek eredményét sok szeretettel nyújtjk át Nektek! :)
Tessék leverni a csillárt és locsolni az esti kakaót, muzsikál hozzá a Stubborn a Nyolcasból! :)

Közzétette: Nyolcas Műhely – 2020. december 30., szerda

Nem mindenki ment rockklubba élőzni: a Képzelt Város például a Balaton-felvidéki Szentbékkállán, a főleg étteremként és esküvőhelyszínként működő Pegazusban vette fel a saját sessionjét. 3 dal az idei Samizdat lemezről, plusz kezdésnek a Hercules a 2009-es Mit nekem albumról.

//www.youtube.com/watch?v=VzJajVvfVxg

A Middlemist Redet ritkán emlegetjük itt a NuSkullon, pedig nagyon bírjuk őket, nem véletlen nőtték ki magukat olyan szépen a hazai pszichedelikus rockos vonulat egyik vezéralakjává. Szóval ez egy kiváló alkalom megemlíteni, hogy decemberben jelent meg a harmadik albumuk, a The Other Side of Nowhere, amiről az üres Dürer Kert kertszínpadán játszottak el 3 dalt még nyáron.

//www.youtube.com/watch?v=va3bcQlHOSY

A szmókerbajnok Red Swamp felvételével egy kicsit csalunk, mivel az esztergomi Sportalsóban rögzített session már Karácsony előtt megjelent, de mégis muszáj szót ejteni róla, mert egyszerűen iszonyat bika. A végén a Queen of the Dirtre pont ugyanúgy fogsz derékból bólogatni a szoba közepén, mintha tényleg az arcodtól egy méterre tolnák a riffet.

//www.youtube.com/watch?v=ja_drqH1JFE

Meg persze volt még egy csomó más anyag is az utóbbi hetekből, például:

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.