2020-12-22

myrkur

Myrkur – Dronning Ellisiv – új dal

Idén tavasszal jelent meg az egyedi atmoszférájú folk/black metalt játszó Myrkur legutóbbi albuma a Folkesange. Az Amalie Bruun énekesnő/dalszerző által vezetett projekt most egy újabb tradicionális folk dalátirattal jelentkezett, amit Dronning Ellisiv címmel hallgathattok meg. “Ez a dal Bölcs Jaroszlavról, Novgorod és Kijev nagyhercegéről, valamint az egyik lányáról, kijevi Elisivről szól. Elisiv a norvég király, III. […]

Albumkritikák

Griff – 1000 Szent Ígéret (1989)

Az 1980-as évek végén alakult dallamos hard rockot játszó Griff együttes méltán nevezhető igazi hazai szupergroupnak. Soraiban az akkori magyar rock / metal élet olyan jól ismert zenészei sorakoztak fel, mint Czverencz Ákos gitáros, a VM Band-ből, Vertig József (RIP – 1990) a Telegram korábbi és a Tátrai Band énekese, Zsoldos Tamás basszusgitáros a Barbaró […]

desert rock

Mars Era – mindennek jelentősége van

Az olasz desert rock/metalos Mars Era három évvel a bemutatkozó Dharmanaut című anyaga után a folytatásra készülődik. A grunge, stoner és klasszikus rock elemeket egybe gyúró csapat dolgát, akárcsak másoknak, rendkívül megnehezítette a világjárvány, amíg az Oniro-t rögzítették, ugyanakkor a csapat szerint rengeteg pozitívum is köszönhető lesz ennek. Elmondásuk szerint sosem beszélgettek és agyaltak ennyit […]

Knellwraith

Knellwraith – egy zenekar születése

A multihangszeres Whoracles (Delusions Of Godhood, Sacrilegion, Visigoth, Unceremonial) 2018-ban alapította meg Knellwraith nevű projektjét, melyben az okkultizmussal átitatott black/doom metal játssza a főszerepet. Tavaly megjelent demójával igencsak sok ember figyelmét magára vonta, köztük a Personal Records kiadóét is. Ennek köszönhető, hogy csatlakozott hozzá a közelmúltban Seolas (Tomb Of Belial) és Chasmlurker (Chasmlurk, Tomb Of […]

dalriada

Dalriada dalpremier az Őszelő lemezről: Őszi ének

Újabb dalt mutatott be szöveges videóval a jövő évet új nagylemezzel nyitó Dalriada. Az “Őszi ének” dalban egyértelműen tetten érhető a korábban ígért őszies, melankólikus hangulat, mely a 2021 tavaszán megjelenő “Őszelő” albumot jellemzi. Emellett egy másik friss dalhoz új videoklipen is dolgoznak jelenleg, ami a Mihaszna Film közreműködésével készült, és jövő év elején várható. Dalriada: […]

Barbaró Attila és a Bulibanditák

Barbaró Attila és a Bulibanditák: újabb dallal jelentkezett a Junkies és a Zorall gitárosa!

“Analóg monológ” címmel jelenik meg hamarosan a Barbaró Attila és a Bulibanditák első nagylemeze, erről mutatták be most a klipes “A munka nem szeret engem” című dalt. Barbaró Attila ma ünnepli 50. születésnapját, a Junkies és a Zorall gitárosa pont egy évvel ezelőtt mutatta be ezt a formációt a “Kedvenc italom a szóda” dal videójával, ám ezúttal a […]