Stormhunter – Ready for Boarding ‘EP (2020)

Ezt az albumajánlót így is kezdhettem volna: különös élmény volt meghallgatnom az első lemezes Stormhunter friss, “kiskiadós” bemutatkozó EP-jét. A Hear the Music kapcsán pedig nagyra tartom azt az igyekezetet, hogy a nagyok mellett lelkes, feltörekvő zenei műhelyek is teret adnak, még ha nyilván üzleti céllal is, az immáron ~negyven éve újra feltalált heavy metal újabb és újabb kéviselőjének, ahogy azt annak idején pl. a Noise tette az első sorban. A Stormhunter azonban régebbi motoros már a pályán.

Még az előző évezred végén alakította Stefan Müller gitáros-dalszerző egy gitáros társával. Első demójukat 2001-ben rögzítették, majd megjelentek egy német és egy francia metal-válogatás kiadványon. Stílusváltást és kenyértörést követő, 2007-ig tartó hibernáció után az alapító újjáélesztette a bandát. Második kiadványukat már lemezként nevezve Crime and Punishment címmel jelentették meg Európában és Japánban is, a klasszikus heavy metal vonalán. 2014-ben már a harmadik, 12 dalt tartalmazó stúdió albumukat jelentették meg An Eye for an Eye címmel. Amit akkor a lemez fülszövegében írtak igaz a jelenlegi, EP-formátumú Ready for Boarding kiadványra: klasszikus HM, fogós dallamokkal, vastag kórusokkal és agresszív, de dallamos énekkel. A csapat 2007 óta szinte állandó tagsággal bír.

Legyen az én hiányosságom, hogy eddig nem figyeltem fel rájuk. Mindezt most részben meggyónom, sőt korrekcióként őszinte szavakkal méltatom a (a You Tube video-kon is átütő) lelkesedésüket és az elkötelezettségüket. Tudjuk, hogy talán az összes hangból megírtak már minden fontos dalt. És ezért kár lenne bármit is az ötös szemére vetni. Az elsőlemezes, illetve aNoise-kiadós párhuzamot azonban nem véletlenül említettem, mert a Stormhunter echte germán HM-ja le sem tagadhatná a gyökereit és nem is akarják ezt tenni. Mégis, mintha még a gyökéreresztés fázisában lennének. Megszokhattuk már, hogy minden évtizedben felbukkannak zenekarok, akik jó helyen és időben újradefiniálják a heavy-power stílust. A Stormhunter nem alkot axiómákat. A korábban sokszoros tagcserét átélt zenekar immáron negyedik megjelenésével egyszerűen csak megismétli, amit az első hullámmal ~84-90 között a Nagy Elődök megalkottak. Nem kis teljesítmény persze megfelelő, alkalmanként virtuozitást megvillantó hangszeres tudással feleleveníti a legjobb teuton metal pillanatokat, főképp a ’88-89-re egy időre dallamosabbá érő Running Wild, vagy a Steeler stílusában. A három saját dalban a ritmusgitár és a basszus dallamainak zengése gyakorlatilag bármely hamburgi kalóz-lemezen szerepelhetne. A későbbi évtized „korszerűbb” power metal-ját alig érni tetten, szerencsére nem végeznek pusztítást a dalaikon széttechnikákzott, azok egységét megbontó, versenyfutó virgákkal. A jellemző ritmusváltásokat és az ikergitáros játékot viszont teljesen (azaz 1:1.-ben) a korai Helloween (sőt inkább az annak nyomdokain haladt, a tökfejek dallamait már pépesen-tömören elismétlő, talán két LP-t megért Mania), máskor a szintén veretes Stormwitch dalok kottáiból ollózták. Ki-ki döndtse el, ez tetszik-e neki.
A tételek szövegvilága teljesen helytálló; a koncepcióhoz tökéletesen passzol. Tipikus ’80-as évek beli pionír lelkesedés, a heavy metal küldetésfelfogásával, zeneszerszámokat fegyverként használó harcosokkal, egységbe tömörülő, borittas (pardon: sörittas) hangon megszólított rajongókkal. Semmi okom kritikával illetni ez a zsánert, hiszen koncerteken (sajnos az idén nem….) magam is lelkesen üvöltöm bármely nyelven, azokon is (sok ilyen van), amin sosem értettem.

Az első dal, a Crown of Creation ígéretesen indul. Igaz, már a negyedik taktusnál tudom, hogy Ozzy (vagy inkább Randy Rhoads) Crazy Train-jét hallom. A zenei motívumok sokszoros ismétlése itt még érdekes, ám a három saját dalban kissé fantáziátlannak hat majd. Az első dal akkor vált ütemessé, amikor az említett Running Wild tekerés indul be. A dalszerző dícséretére legyen mondva, hogy a bevezetőben említett három-négy zenekar örökségéből kihozzák a maximumot. A dal lezárása szerintem ötletes, mert a sokszoros, csengő-bongó vokállal levezetett vég hirtelen és határozottan jön el. Ezzel felkelti a kíváncsiságomat a következő track iránt.
Ők pedig elkezdik, majd a kezdést megismétlik a gyengébbek kedvéért. Ez 2020-ban, szerintem szükségtelen önismétlés. Vagy pedig egy nagyon elhivatott kiállás a teljesen tradícionális dalok mellett. Vagy (én erre gyanakszom) a számukra a játék élvezetével átitatott, de a hallgatónak kissé unalmas örömzene. Jó ahogy a zene alatt a dob levezető dübörgéseket ver, szinte látom. Sőt, jó lenne látni, azt a fejlődést, amit mondjuk a Sabaton produkált az kezdeti zenei sablonok, több lemezen át végzett, módszeres, dalonkénti újrapróbálásától a Carolus Rex-en való első kiteljesedésig. És akkor ez a dobjáték méretes szerkón nagyszínpadon jobbról balra szólhat, majd visszaveri és több ezer ember üvölti; …de ezt az álmot csak megelőlegezem a Stormhunter-nek, érdekesebb dalok reményében. Már az nótában dalban feltűnik, hogy az énekes hangja nem fénylik annyira, hogy kiemelkedjen a szellőset a tömör hangokkal, a tekerős ritmusozást a lovaglós betétekkel váltogató zene felett. A magasabb tartományokban még a vokálos részletek is kissé fátyolosan hatnak, ami kimondottan levon a megvalósítás értékéből. Azonban a normál beszédhangtól alig magasabb, az énektémák dallamívében nem különösebben kidolgozott témákat megszólaltató énekhang a Sabaton-nál is jól működik tömegek együtt énekeltetésére. Várom tehát továbbra is azt a valami pluszt.

A közönönségénekeltetős szándék aztán kicsúcsosodik a második (video klip-es) dalban is. Two Beers (or Not Two Beers), ami valamiféle Októberfestre induló road movie hangulatú dal. Ezzel a banda alaposan ráerősít a sztereotípiákra. A vidám dallamok és a csapzott kórusok ezt a dalt alighanem a banda keménymagjának koncerthimnuszává emelik. A dalban a szóló után, majd a a zene végén a bőrdzsekis-farmermellényes sörbömbölés alatt lüktető ti-ti-tá tovább erősíti a himnikus hangulatot. Mondhatnám, hogy ez a dal önirónikus is, de kell ehhez bizonyosság. A harmadik Sharp Invaders című nóta talán a Helloween első mini LP-jéről hajdanán örökre lemaradt egyik dal feldolgozása lehet, jó sok pénzért (vagy korsó sörökért) vehették meg. Különösen ügyeltek arra, hogy nehogy túlénekeljék Hansen akkori vokális kvalitását, de zenében hozták a teljes és pontos Helloween-kópiát.

Nem tagadhatom, hogy az erős német akcentus a számomra többször bújik át a dalfüggönyön, mint azt szívesen venném. Ez ugyanis minduntalan erősíti a kópia-hangulatot. Ráadásul a zene, amely inkább okos, az indokolatlan ismétléseket leszámítva szakszerűen összerakott. Nem invenciózus alkotás. Viszont érdekes hallgatni való, lehet, hogy amikor újra fesztivál-koncertekre járhatunk, akár hazánkban is meglássuk egy-két év múlva őket, egy délutáni időpontban a színpadon. Kívánom is nekik a sikert, mert több újrakezdés után a divathullámok sodrában elszántan HM-et alkotni igazán megbecsülendő teljesítmény.

A Hear the Music német kiadó tette lehetővé az EP promo-kiadványának meghallgatását. A letölthető hangzóanyag formátuma az én fülemnek (fejhallgatóval) enyhén zajos, mint amikor hajdanán már legalább a harmadik bakelitet vettem ugyanarra a normál magnószalagra. Ez a jelenség főképp a dobok cinjénél tűnik ki. De ezzel szerintem megbékélhetek, mert egészen hasonló a kiskiadós korongok első néhány lemezének hangzásához. A zenekar feltételezett öniróniája a számomra bizonyossá válik, amikor a lemezborítót nézve egy diákújságban megjelenő színes képregénykocka kidolgozottságát látom. A színpadon állunk, nem a rivaldában, a közönség szürkés-barna arctalan tömege előttünk. Egy zöldhasúakkal teli fakoporsón fekvő, feslett vászonnal letakart testet két sebes kar tart leszorítva, miközben a testbe csillogó lélek érkezik. Ha nem éppen ráhányja azt. A teret egy jobb marokban tartott gázgyújtó (vidékieknek: disznópörzsölő) sárgás fénye-lángja-füstje foglalja keretbe. Efelett fekete koronaként a skandináv halálhordák logoinak olvashatóságával éppencsak vetekedő felirat, éles sarkokkal és, ahogy kell, stilizált koponyával, vagy spártai sisakkal. Ez valószínűleg jól mutatna egy felvarrón, ráadásul kisebb méretben legalább annyit szépül mint egy FaceBook-profilkép.

Miért írtam le ezt ilyen részletesen? Egyrészt pontot kell adnom a kiállításra, és szeretném, ha az olvasó elhinné az értékét. Másrészt fontos tudatnom, hogy a manapság reneszánszát élő felvarós-szcénában helye van egy ilyen képnek egy ennyire ős-heavy metalt játszó banda esetében. Ráadásul a mindent jelentő deszkáknál a közönség alakjai itt közvetlenül a színpad előtt állnak, nincs árok és innen háttal álló biztonságiak sem. A dalszövegek sablonos megfogalmazásával szemben a borító és az EP címe egy bombatalálatú, többszörös szójáték. A koporsóra nyomtatott „Ready for Boarding” egyaránt jelentheti (elsődlegesen), hogy „Beszállásra/felszállásra készen”, mint ahogy azt is, hogy a metalhead-ek (ezt egy dalukból kölcsönöztem) a rivaldafénybe lépésre várnak. Tekintettel azonban a zenekar talán már háromszori alámerülésére is, akár – önironikusan – a bedeszkázásra is készülhetnek a koporsóban. Bízom benne, maradnak a Running Wild-féle értelmezésnél. A borító üzenete tehát teljesen koherens a zene tartalmával, megjelenítése alighanem szándékosan szórakoztató, mint azt a video klip is mutatni igyekszik a csapatról.

A negyedik dal a francia Trust-nak az Anthrax által nemzetközi hírűvé tette Antisociál c. nótája. Bár a felvétel maga a számomra inkább az Anthrax pattogós változatát idézi, a dalszöveget ugyanaz a sörittas hang énekli, de: franciául! Kevés pop-rock, vagy rockzenét hallgatok francia nyelven, de ezt a dalt valóban így érdemes megismerni. Annyira punk-os attitűd (még a Trust új évezredes előadásaiban is), miközben a kántáló refrén alatt is jól hallhatóan olyannyira metalos…, hogy a videoklipes sörmámoros és az antiszociális dallal az EP fele így már igazi közönség kedvenccé válhat. Biztatom az olvasót, hogy keressen rá és hallgassa meg!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.