Dionysos Rising
Kiadó:
Rockshots Records
Ez egy ilyen év; meglepően sok olyan banda adott idén életjelet magáról, amelyekről már rég azt hittük, hogy végleg földbeálltak. A "Windows" is a váratlan lemezek közé tartozik. A prog-power stílusban alkotó Silent Call 2014-ben adott ki utoljára albumot, amiről annak idején nem is tartottuk érdemesnek megemlékezni, jóllehet az első két megjelenésről annak rendje-módja szerint beszámoltunk (ITT és ITT). Ez előzmények ismeretében a "Windows" hallgatásához is némi félsszel fogtam hozzá, és ezt a 13 dalos, több, mint egy óra hosszú album már az első negyed órában igazolta is (és a folytatásban sem cáfolta).
Rich Hinks (Aeon Zen, Annihilator) volt oly kedves, hogy miután lenyúlta a banda eredeti énekesét, Andi Kravljacát, beleegyezett, hogy a lemez fölvételeit ő irányítsa, keverje és maszterelje. A még 2016-ban elvégzett munkára én azért nem lennék olyan büszke, legalábbis a dobhangzásra egészen biztosan nem. Hogy miért kellett a megjelenésre éveket várni, nem tudom, de alapvetően örültem annak, hogy Kravljaca távozását követően új énekes után néztek, és épp azt a Göran Nyströmöt találták meg, akit már 2011-ben, a Twinspirits nagyszerű albuma okán (Legacy) igazi aranytoroknak tituláltam.
Sajnos - fájdalom! - hiába a hatalmas orgánum, ha a dallamok esetlenek, esetlegesek, a dalok pedig maximum középszerűek. Egy fecske önmagában nem csinál nyarat, egy jó dalnok önmagában nem röpíti a bandát a metal billboard lista élbolyába (főleg, hogy nincs is ilyen). Nagyon rosszul esett hallanom, hogy egy ilyen lehetőséget elszalasztottak. Daniel Ekholm gitáros is hiába próbálja egyfajta Malmsteen-redivivusként neo-klasszikus ihletettségű szólóival földobni a szerzeményeket. Bizonyítottnak látom a tételt, miszerint a látszat ellenére nem minden skandináv együttes rendelkezik ragályos dallamérzékkel.
Tartuffe
