2017-03-11

HAVOK

HAVOK – Conformicide (2017)

havok_cover.jpg

2016 a thrash jegyében telt, de ahogy lassan haladunk előre az új évben, sorra érkeznek a stílus újabb és újabb bitang erős kiadványai. Mivel az egyik kedvenc színteremről van szó, kiemelten figyelem ezeket a csapatokat. Az amerikai Havok immár a negyedik soralbumához érkezett: a Century Media március 10-én jelentette meg “Conformicide” címmel a thrashkvartett legfrissebb anyagát és talán nem túlzás kijelenteni, hogy a korong minden bizonnyal rajta lesz az év végi listánkon.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Eclipse: Momentum (2017)

y_89.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.eclipsemania.com
facebook.com/EclipseSweden

A svéd dallamos hard rock ügyeletes kedvenceinek is meg kellett küzdeni a népszerűségért, a (csöppet sem érdemtelen) sikerért, a státusz-értékű Frontiers szerződésért. Ez azonban nem jelenti azt, hogy korábban gyöngén muzsikáltak volna. Korántsem! A 2014-ben remaszterelve kiadott 2008-as “Are You Ready To Rock” effelől minden kétséget eloszlatott. Mégis úgy tűnik – az ún. szakmai közmegegyezés is ez –, hogy a 2012-es “Bleed & Scream” jelentette számukra az igazi áttörést, akkor találták meg igazán a korábbinál kicsit keményebb, tuti hangzást. Erik Mårtensson vokális teljesítménye is erre az időszakra érett be.

Az “Armageddonize” (2015) ezek után logikus fejleménynek tűnt, most pedig egy új “Momentum”-mal leptek meg minket, ami természetesen annak rendje-módja szerint el is kapott bennünket. Igen, méghozzá azért, mert szédületes, fergeteges, magával ragadó album, a skandináv melodikus rock egyik csúcsteljesítménye. Egyedi? Egyedülálló? Korszakalkozó? Nem! De amint azt már számtalanszor kifejtettem, és Túrisas kolléga is meggyőzően elmagyarázta az “Are You Ready To Rock” megjelenése kapcsán írott eszmefuttatásában: ezek fontos és értékes tulajdonságok, de nem előföltételei sem a szerethetőségnek, sem a minőségi szórakoztatásnak, sem a sikernek, sem – horribile dictu! – a maradandóságnak.

Újra ki kell emeljem Erik Mårtensson tiszteletet parancsoló képességeit és bámulatos tehetségét: ennek a formációnak nem csak énekese, gitárosa, billentyűse, de producere, sőt hangmérnöke is. Így a minden korábbinál frissebb, bikább megszólalás is az ő érdeme: mind énekesként, mint a sound fő felelőseként. Külön dicséret illeti a “Black Rain” című nótáért, ami talán a banda eddigi legszikárabb szerzeménye. Jó néha kilépni ennek a skandináv pop-rock diszkónak könnyen egyhangúvá váló alapritmusából. A “The Downfall Of Eden” is üde színfolt a maga már-már Black Star Rideres, kelta hangulatával, amit a japán kiadás bónuszaként elsütött akusztikus változat csak fölerősít.

Persze igazságtalan lennék, ha nem említeném meg az együttes másik aduászát, Magnus Henriksson gitárost, aki úgy kíséretben, mint szólóban folyamatosan brillírozik. Itt is belead apait-anyait, ami kell is ahhoz, hogy ez a hard rock táncfesztivál ne váljon túl “züszivé”, szirupos toborzójává a rock koncerteken alulreprezentált nőnemű hallgatóságnak. Ha találomra meglepnének egy Eclipse nótával, nem biztos, hogy meg tudnám mondani melyik albumon van, de itt az egyneműség, az egyenletes színvonal nem szitokszó, vagy lekicsinylő értékelés, hanem inkább promóciós ajánlat…

Tartuffe

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

behemoth

Sons of Western Darkness – Új dal Nergal country projektjétől

nergal_cowboy.jpg

Újabb dal látott napvilágot a Me and That Mantől Cross My Heart And Hope to Die címmel. A Behemoth-főnök Nergal blues / folk / country projektjének új videóklipjében van minden, amitől a vadnyugati filmek kedvelőinek azonnal megindul a nyálelválasztása: kitikkadt, magányos utazó, tűző nap alatt kódorgás a sivatagban, ásó a vállon, nyilván a saját sír megásásához, épp csak a főszereplő által húzott koporsó, meg a hármas pisztolypárbaj hiányzik a végéről, de mindent nyilván nem lehet. Mindemellett szívesen megnéznénk Jeff Walker reakcióit a klip láttán, hiszen a címet olvasva azonnal eszünkbe jutott a hasonlóan elnevezett Carcass-dal, valamint Walker 2006-ban kiadott country albuma, amellyel a jelek szerint korántsem használta ki az irányzatban rejlő lehetőségeket. A továbbiakban adunk is néhány tippet ezzel kapcsolatban érdeklődő olvasóinknak.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Itt a Nergal-féle Me And That Man új videója!

nefg.jpgElkészült a március 24-én debütlemezzel, a Songs of Love and Death-el előálló country/doom side-projekt, a Me And That Man új videója, a Cross My Heart And Hope To Die. És hogy ez nekünk miért is érdekes? Mert – ha valaki eddig nem hallott volna róla – a duó egyik tagja nem más, mint a Behemoth éléről is ismerős Nergal, azaz Adam Darski. A lengyel/brit származású John Porterrel közös zenekar friss kisfilmjét itt, nálunk is megnézhetitek (higgyétek el, érdemes!).

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Moonshine Melodies

Moonshine Melodies – Dalpremier – Waking from the Deep

A Moonshine Melodies névre hallgató formáció egy budapesti modern hard rock zenekar, ami egyes számaiban a ’80-as évek amerikai rockzenei hangulatvilágának megelevenítése mellett swinges, bluesos elemeket is felsorakoztat, mindezt dallamos, erőteljes énekkel körítve. Az együttes régebben Follow The Swallow néven futott, azonban a tagváltások után a friss lendület és egy új korszak jegyében a fővárosi négyes nevet […]

Neal Morse: MorseFest 2015 – ? and Sola Scriptura LIVE

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2017

Kiadó: 
Radiant Records/Metal Blade Records

Weblap: 
http://www.nealmorseband.com/

Stí­lus: 
progresszív rock

Származás: 
USA

Zenészek: 

Neal Morse – ének, billentyűs hangszerek, gitár
Mike Portnoy – dob, ének, vokál
Randy George – basszusgitár
Eric Gillette – gitár, ének, vokál
Bill Hubauer – billentyűs hangszerek, ének, vokál

Dalcí­mek: 

DVD 1:

01. Intro
02. The Call
03. The Grand Experiment
04. Go The Way You Go
05. MacArthur Park
06. A Whole Nother Trip
07. New Jerusalem
08. Question Mark intro
09. Temple Of The Living God
10. Another World
11. The Outsider
12. Sweet Elation
13. In The Fire
14. Solid As The Sun
15. The Glory Of The Lord
16. Outside Looking In
17. 12
18. Entrance
19. Inside His Presence
20. The Temple Of The Living God Reprise
21. Credits

DVD 2

01. Intro
02. The Door
03. The Conflict
04. Heaven in My Heart
05. The Conclusion
06. Waterfall
07. At the End of the Day
08. Wind At My Back
09. Whirlwind Medley
10. Thank you and credits

Értékelés: 

Egy nem épp mindennaposnak mondható eseménnyel kezdődött az egész történet, amikor 2014 novemberében egy kétnapos koncertet hirdetett meg Neal Morse és zenekara, amit egy Nashville-ben található templomban – a New Life Fellowship Cross Plainsben – rendeztek meg. Első alkalommal 2014. november 14-én a ’Testimony’, majd 15-én a ’One’ album szólalt meg élőben, persze a megszokott öt zenészen kívül még vonósok, fúvósok, ütőhangszeresek és kórus színesítette a hangzást. Neal szokásait ismerve biztos voltam benne, hogy megragadja majd az alkalmat arra, hogy egy különleges kiadványt is készítsen a rajongóinak. Szűk egy évvel később már azok is láthatták az első MorseFest filmet, akik nem lehettek ott. A ’MorseFest 2014 – Testimony & One Live‘ esetében a 4 CD és 2 DVD leküzdése nem volt könnyű, hiszen már itt ötórás anyagot kellett megemészteni. Persze mondanom sem kell, hogy némi „változtatás” azért történt a stúdiólemezekhez képest, hiszen a ’One’ album az eredeti koncepció szerint szólalt meg. Így a műsorban azok a dalok is helyet kaptak, amiket mi csak a bónuszlemezen hallhattunk egykor. Ekkor 2015 augusztusát írtuk és persze a várakozást azzal is fokozták, hogy már a kiadvány megjelenése előtt, kora nyáron bejelentették, hogy megtartják a második fesztivált is. Még egy év sem telt el az első óta és ismét óriási a készülődés, hiszen ezúttal Neal önálló albumai közül a következő kettőt, azaz a ’?’-ot és a ’Sola Scriptura’-t tűzték műsorra a 2015. szeptember 4-én és 5-én tartandó koncerteken.

De térjünk is át egy lóugrással a jelen felé. Neal az elmúlt fél évben két kiadványt is piacra dobott: elsőnek a Hollandiában rögzített ’Alive Again’ címre keresztelt koncertfilmet, majd jött a nagy dobás, a ’The Similitude Of A Dream’. Ezek befogadása mellett a lelkes rajongók már régóta tudták, hogy a háttérben bizony munkálatok folynak, hiszen a második fesztivált is felvették. Csak az volt a kérdés, hogy mikor készülnek el a közel hatórás anyag véglegesítésével. Alig kezdődött el a 2017-es év, és bizony másfél év kemény munka után a látótérbe került a ’MorseFest 2015: ? and Sola Scriptura Live’ megjelenése. Azt tudtam, hogy az ilyen hosszúságú anyagok promóciója nem épp a sorlemezekhez hasonló módon szokott működni, de azért gondoltam, teszek egy próbát, hátha sikerül és még a megjelenés előtt belepillanthatok a monumentális film tartalmába. Nagy örömömre alig pár elektronikus levél váltása után online felületen megnézhettem.

A kezdés igen energikus, hiszen a ’The Grand Experiment’ két húzótételével találkozunk, amelyet  mondanom sem kell  hibátlanul hoz az ötfős zenekar. A The Call és a 2015-ös album címadó tétele után egy szokásosnak mondható klasszikus Spock’s Beard-dal érkezik. A Go The Way You Go előtt Neal egy rövid bemutatót tartott, hogy a színpadon milyen hangszerek találhatóak. Az utóbbi években megjelent koncertfilmeken számomra a legélvezetesebbek és legérdekesebbek a Spock’s Beard-dalok voltak. Mindegyikből igazi örömzenélés érződik a számomra, és persze az igazán sokszínű muzsika engem minden alkalommal elvarázsol. Eric Gillette teljesen pontosan hozza ugyanazokat a zenei gesztusokat, mint Alan Morse és persze Mike Portnoy is feszesen hozza a dobtémákat. Ilyenkor azért megindul a fantáziám, hogy ki is lehetne egy ideális dobos ebben a zenekarban. De visszakanyarodva, a The Neal Morse Band tagjainak keze nyomán főhősünk egykori csapatának dalai ismét igazi reneszánszukat élik. Az eddig eltelt fél órás műsor után olyan dalok kerülnek elő, amelyeket még soha sem játszott el ez a formáció. Neal szavait idézve: „Most kezdődik az epikus művek estéje!” Elsőként egy olyan került elő, amelyet Neal sohasem akart feldolgozni. Mike Portnoy unszolására Bill Hubauer mégis átdolgozta a MacArthur Park című dalt, amely eredetileg Jimmy Webb műve. A folytatásban érkezik az igazi meglepetés, hiszen 1999-es megjelenése óta lapult a fiókban az A Whole Nother Trip. A ’Neal Morse’ című album 24 perces záróműve ismét csak azért került elő, mert Randy George és Mike Portnoy meg tudta győzni Nealt, hogy végre ezt az epikus művét is mutassa be élőben. A hagyományos koncerten nincs arra mód, hogy egy ilyen különleges művet műsorra tűzzenek, de a MorseFest egy jó lehetőség, hogy az eddig még be nem mutatott szerzemények is megszólaljanak. A teljes mű részletezésébe nem mennék bele, de egy részt mindenképpen szóba hoznék. Ez pedig egy latin zenét idéző szakasz, ahol egy vendég is csatlakozik: Phil Keaggy szólózik egyet az alapra. A gitáros egyébként akusztikus műsorával nyitotta mindkét nap eseményeit. Az első rész zárásaként visszakanyarodunk a ’The Grand Experiment’ albumhoz, ezúttal a bónusz lemezen található New Jerusalem zárja ezt a fejezetet. Nyolcvan perc műsor után még csak most kezdőik a java, hiszen innentől érkezik a kétnapos fesztivál egyik főszereplője a ’Question Mark’ album.

A 2005-ös stúdióanyagot egy animációs kisfilm nyitja, amelyhez egy brutálisan jó szimfonikus átiratot készítettek zenei aláfestésként. A látványossághoz nemcsak kivetítőkkel, hanem a hangzás bővítésével, azaz kórussal, ütő-, fúvós- és vonós kisegítőkkel találkozunk rögtön. Ezúttal az albumot az eredeti állapotához képest áthangszerelve halljuk. 2005-ben még a Morse/Portnoy/George trió alkotása volt, itt azonban Eric Gillette gitáron és énekben is, Bill Hubauer pedig billentyűs hangszerein vállalt aktív szerepet. A rengeteg kisegítő azonban más dimenzióba helyezi ezt az előadást. Persze a szigorú menetrend mellett azért egy kis improvizálás belefér, ha már egy egész estés eseményen vagyunk. Az In The Fire című dalban Neal, Bill és Eric először egymás után szólóztak, majd együtt is csillogtatták tudásuk legjavát és ujjaik gyorsaságát. A Youtube-on megosztott kisfilmnek igazán örültem és minden tiszteletem azé az emberé, aki kiválasztotta ezt a részletet, hiszen egy közel egy órás  szorosan összefüggő  anyagból kiszedni valamit nagyon nehéz, de ezt még tetőzi azzal, hogy ez egy 2,5 órás koncertből kivágott nyolc perc.

A konceptalbum végéhez közeledvén Neal többször hangszer nélkül megy ki a közönség elé, vagy épp ül a színpad egyik pontján és úgy énekel. Amit itt az utolsó részben lehet látni, az több mint profizmus, ez az igazi nagybetűs MŰVÉSZET. A látvány, az érzelemgazdagság, az öröm, amit a zenészek arcán lehet látni, egyszerűen elvarázsolt. Nagyon régen vártam egy ilyen anyagra, amitől libabőrös leszek, amikor nézem. Most végre megkaptam. Lehet ezt még fokozni? Ez még csak az első lemez volt, a folytatásban érkezik az idén tízéves ’Sola Scriptura’!

Engedjétek meg, hogy egy kis személyes történettel kezdjem a második részt. A ’Sola Scriptura’ promóciójának a kezdetén sikerült beletanulnom abba, hogy hogyan is kell interneten megrendelni CD lemezeket. Persze nem csak azért vágtam ebbe a dologba bele, mert épp érkezett volna ez az újdonság, hanem mert Neal kiadója, a Radiant Records már előre megosztotta, hogy az első pár – ha jól emlékszem száz darab – előrendelő dedikált példányt fog kapni. Leadtam a rendelésem és egyszer csak érkezik egy csomag az USA-ból: egy sötét alapú borítón egy barna csuhás alakot látok, de mellette ezüst színnel világít a szerző kézjegye.

Visszaugorva a DVD-n látható fesztiválhoz, a műsor ugyanolyan jó hangulatban folytatódik, mint ahogy az előző lemezen abbamaradt. Nem lehet észrevenni, hogy egy másik nap eseményeiben vagyunk, az egyetlen árulkodó jel a Mike Portnoy felszerelésén látható első bőr, ami mindig az aktuális műsorhoz van igazítva. Neal legkomplexebb és legkeményebb hangzású anyaga igazi nagyelőadássá vált, hiszen a kórus, a fúvósok, az ütőhangszeres kisegítők szerepe itt érezhetően sokkal nagyobb, mint az előző részben volt. Persze az is óriási változás már, hogy az öt fős The Neal Morse Band segítségével szólal meg a mű. Rengeteg hang van, amit zenészeink a saját képükre formáltak, így vált számomra ez is sokkal élvezhetőbbé, mint a stúdiókiadvány. Eric Gillette-nek egy esetben nagyon nem volt könnyű dolga, ugyanis Paul Gilbert szólója  ami a nyitó The Door tétel végén hallható  igazán egyedi, de Eric nemcsak teljesen hitelesen visszaadta, hanem érezhetően egy picit a saját stílusának elemeivel is gazdagította. Fergeteges  újfent libabőrös – élménnyel gazdagodtam. Az előző estéhez képest újdonság, hogy a színpad két oldalán két lány táncol, akik mozdulataikkal színesítik a színpad képét. A kivetítőre is gyakrabban tekinthetünk, hol a dalok szövegeit olvashatjuk, hol egy animációs filmet láthatunk. A két, közel harmincperces dal után ismét egy premierhez érünk, de még mielőtt megszólalt volna a Heaven In My Heart című dal, Neal elmesélt egy rövid történetet. A stúdióalbum írásának idején már azt hitte, hogy készen van teljesen, de rájött, hogy valami még hiányzik, mégpedig az egész történet lelke. A felismerés után rögtön leült a zongorájához és ekkor született meg ez a dal. Mi, lelkes Morse-rajongók csak a ’Sola Scriptura’ tizedik évfordulóján hallhattuk először élőben ezt a kis szösszenetet. Szerintem megérte kivárni ezt az időt. A történet végén, a The Conclusion esetében éreztem azt először, hogy egy picit lassabb a tempó a kelleténél. Persze a dalon belüli másik rész tempóváltásával sikerült ezt az apróságot helyrehozni. A teljes 75 perces konceptalbum ennek az előadásnak köszönhetőn egy új dimenzióba került. Egyszerűen megfogalmazva  még képernyőn keresztül nézve is  a felejthetetlen kategóriát hozta. És még mindig tudja fokozni? Az „igen” tartalma ezúttal egy kis múltidézés egy régi barát és zenésztárs segítségével.

Nick D’ Virgilio több éven keresztül volt a Spock’s Beard egyik meghatározó embere. A korai időkben  amikor még Neal is jelen volt  mint dobos, de sokszor énekével is hozzájárult a lenyűgöző lemezekhez és koncertekhez. Neal távozása után egyértelmű volt, hogy ő lesz a hang a csapatban. Sok év elteltével még mindig homály fedi azt, hogy Nick miért távozott, és miért nem lehetett látni őt egészen eddig a 2015 szeptemberében tartott koncertig, amint beszáll egy  a régi csapatát érintő  produkcióba. Nézzük a pozitív oldalát a dolgoknak, hiszen egy részleges „reunion”-t filmen megörökítve láthatunk, ahol az At The End Of The Day és a Wind My Back szólal meg Neal és Nick közreműködésével. Azóta tudjuk, hogy ez csak a kezdet volt, hiszen egy évvel később, a 2016-os MorseFesten a Spock’s Beard egykori és aktuális tagjai együtt adták elő a teljes ’Snow’-t! Hogy erről készült-e DVD felvétel? Reméljük, igen! Ha már a ’Snow’, akkor szólaljon meg egy másik részlet a műsorból.

Mike Portnoy szavaival élve a „soha véget nem érő bulin”, avagy a „konceptalbumok éjszakáján” egy kis transz-atlanti turmix hallható ráadásként. A negyedórára szűkített produkció megkoronázza az egész kétestés koncertet, hiszen az örömzenélésnél nincsen szebb.

A promóció keretében csak online nézhettem meg a filmet, így csak az interneten megosztott borítóképet ismerem. A színösszeállítás nekem tetszik, hiszen a ’?’ albumot idéző narancs és piros színeket tükrözi. A képen látható fotó pedig mindent tökéletesen elárul, hogy bizony több tíz fő volt egyszerre a színpadon és az ő segítségükkel szólalt meg ez a kiváló műsor ilyen kimagasló minőségben. A hangsávokkal kapcsolatban viszont minden dicséretet megérdemel az a hangmérnök, aki a 2015-ös MorseFest kiadvány hangzásáért felelt. Nem túlzás azt állítani, hibátlan munkát végzett, hiszen a legfinomabb apróságokat is tökéletesen lehetett hallani. Ez a feladat pedig egyáltalán nem könnyű, hiszen vokalistákat, kórust, fúvósokat, ütőhangszeres szekciót, vonósokat és egy öttagú rockzenekart kellett a felvételeken összehangolnia. Alig várom, hogy a 4 CD-t is hallgathassam! Extraként pedig egy  a kulisszák mögé betekintő – dokumentumfilmet láthattam. A The Neal Morse Band tagjai mesélnek arról, hogy hogyan készültek fel a kétnapos eseményre. Érdekesség, hogy ezúttal a szervezők is megszólaltak és meséltek arról, hogy milyen kemény munka is volt másodjára is összehozni a fesztivált. Az itt látható képminőségnek nagyon örültem, hiszen Neal korábbi koncertkiadványain kézi kamerás dokumentum felvételekkel találkozhattam, de itt ilyenről szó sincs, még a dokumentumfilm is a kiváló hang és képminőségű. Újdonság, hogy a VIP csomagot vásárolt rajongók közül is megszólaltak páran és mesélhettek, hogy milyen a fontos nekik a szerző és az ő munkássága.

Összegzés: 

Minden rajongó álma, hogy egyszer elmehessen a kedvencének életművét – vagy legalább annak egy részét  bemutató eseményre. Neal Morse és zenekara  most már úgy látszik minden évben – egy olyan programmal rukkol elő a saját fesztiválján, amit minden progresszív rock fanatikusnak látnia kell. A minden egyes turnét bemutató filmek, köztük az ’Alive Again’ is egyszerűen eltörpül a 2014-es, de főleg a 2015-ös MorseFest DVD és Blu-Ray tartalma és minősége mellett. Az ilyet lehet díjazni gondolkodás nélkül az adható maximális pontszámmal!

Dátum: 
2017. március 11

Pontszám: 
10

Szerző: 
karpatisz

Támogatói koncert Rezsu Roland családjának segítésére

roland.jpg

Január 21-re virradóan az utóbbi 18 év legsúlyosabb buszbalesete 16 áldozatot követelt Veronában. A Budapest felé tartó buszon utazott a megbecsült fénytechnikus, Rezsu Roland is, aki sajnos már nem térhetett haza feleségéhez, Petrához, valamint kétéves gyermekükhöz, Vincéhez. A család megsegítésére március 19-én az A38 Hajó fedélzetén ad támogatói koncertet az Uzipov, az Óriás frontembere, Egyedi Péter, az Anna & The Barbies akusztikus dalaival Pásztor Anna és Sámuel, valamint a Random Trip lemezlovasa, DJ Q-CEE és DJ Infra Vörös is fellép majd, és a fellépők a teljes bevételt Petrának és Vincének ajánlják fel.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!