• PETER KOVARY & THE ROYAL REBELS – Megjelent a debütáló album

    Egyéb

    Halfway Till Morning címmel megjelent a Kőváry Péter vezette Peter Kovary & the Royal Rebels bemutatkozó albuma, a tavaly tavasszal kiadott EP folytatása.

    "Ez a lemez megszülethetett volna akár 1972-ben is, bár megszólalásban, hozzáállásban azért belecsempésztünk mai érzéseket is, persze szigorúan csak amennyire azt a műfaji keretek és a jó ízlés engedi - mondja Péter az anyagról. - Vannak pörgősebb, hard rockos tételek, lassabb bluesos, countrys beütésű nóták, illetve laza rock'n'rollok is. Egészében a lemez a 70-es évek elejének klasszikus rockját idézi, a késői Beatles, a Stones és a Zeppelin által lerakott alapokra építkezve, egy kis 90-es évek eleji retro-rockkal és némi mai vintage, southern rock-hangzással."
     



    www.facebook.com/PeterKovaryTheRoyalRebels


    "Friss, modern, új és mégis valamiképpen régről ismerős zenét játszik a Peter Kovary & The Royal Rebels. A zenekart a szélesebb nagyközönség az eurovíziós válogatóban, A Dal című tévéműsorban ismerte meg, ahol a legjobb 30 dal között szerepelt az It’s A Riot című szerzeményük.

    A rádiókban játszott mainstream slágerekhez képest valódi felüdülést jelentett a mezőnyben a Rebels-féle rock'n'roll, amely az 1960-as, 70-es, 80-as és 90-es évek klasszikus rock- és blues-rock zenéjéből merít inspirációt.



    PETER KOVARY & THE ROYAL REBELS - Ízelítő a 2017-es albumból



    'A kétezres évek elején visszatért ez a műfaj, és most underground vonalon újabb mozgolódás érzékelhető. Ha úgy tetszik, akkor a klasszikus rock ismét a reneszánszát éli, aminek nagyon örülök. Tinikoromban a szüleim zenehallgatási szokásai hatottak rám, és a ’60-as,’70-es évek legendás bandái, a Rolling Stones, a Beatles vagy a Led Zeppelin inspiráltak. Ez a fajta retro rock a zenében, a témáiban és a külsőségeiben egyaránt visszanyúlik a gyökerekhez, ugyanakkor a hangzása friss és modern, a szövegek pedig olyan életérzést közvetítenek, amellyel könnyen azonosulhat egy tizenéves vagy akár egy ötvenes is.'

     

     



    A Peter Kovary & The Royal Rebels első nagylemeze Halfway Till Morning címmel február 20-án jelent meg a Music Fashion kiadó gondozásában. A 11 szerzemény alapvetően klasszikus rock stílusú, de felismerhető a country, a hard rock vagy éppen a korai Beatles hatása is.

    A pár napja lezajlott lemezbemutató koncert egyben a tavaszi turné első állomása is volt. A budapesti fellépés után a fiúk Esztergomban (március 3 - Sportalsó), majd Bécsben és Klagenfurtban (Ausztria), Padovában (Olaszország), Debrecenben és újra Budapesten, ezúttal a Hard Rock Caféban koncerteznek.

    Április elején a Peter Kovary & The Royal Rebels a cseh fővárosban, Prágában lép fel, majd a hónap végén a budapesti Barba Negra Track közönségének zenél a Hooligans vendégeként."

    A CD itt megrendelhető.

    Megtalálod a Deezeren, a Spotify-on, iTubes-on.

     


    PETER KOVARY & THE ROYAL REBELS - It' A Riot (a 2017-es albumhoz)




    iTunes: https://itunes.apple.com/…/halfway-till-morning/id1195874563
    Spotify: https://open.spotify.com/album/0ZsI4Vcxc4jt0I6kXm97O8
    Deezer : http://www.deezer.com/album/15091511








     


     

    PETER KOVARY & THE ROYAL REBELS - Forever And A Day (a 2016-os EP-hez)




    Facebook: www.facebook.com/PeterKovaryTheRoyalRebels

    Instagram:
    https://www.instagram.com/peterkovaryroyalrebels/

    Youtube csatorna:
    https://www.youtube.com/channel/UCZJWs2evjOI4zHctPc9bQfA

    Web:
    http://www.peterkovary.com

  • THE CHARM THE FURY – Frontlányos modern metal, dal- és klippremier: Echoes

    Egyéb

    The Sick, Dumb & Happy címmel március 17-én jelenik meg a modern metal, post-hardcore vonalas holland The Charm The Fury második nagylemeze, amelynek Echoes című legfrissebb előzetes dala most klippel együtt érkezett meg. Máris megismerkedhetsz vele!

     



    www.facebook.com/thecharmthefury

     

    THE CHARM THE FURY - Echoes (a 2017-es The Sick, Dumb & Happy albumhoz)




    THE CHARM THE FURY - Down On The Ropes (a 2017-es The Sick, Dumb & Happy albumhoz)









    THE CHARM THE FURY - Werkfilm a Down On The Ropes kliphez




    THE CHARM THE FURY - Előzetes a 2017-es The Sick, Dumb & Happy albumhoz #1




    THE CHARM THE FURY - Előzetes a 2017-es The Sick, Dumb & Happy albumhoz #2



  • OZONE MAMA – Márciusban a RockHázban, utána dalírós hónapok jönnek

    Egyéb

    A budapesti vintage rocker Ozone Mama március 11-én, szombaton, a budakalászi RockHázban játszik, vendégként pedig a Jackmans melegíti majd be a hangulatot.

     



    www.facebook.com/ozonemamaband


    "Az Ozone Mama pörgős nótáit, hangulatos, fülbemászó dallamait a hatvanas-hetvenes évek ikonikus rocklegendái ihlették, ám ezek mégis újak, frissek, fiatalosak. A négytagú rockbrigád nemcsak itthon, hanem nemzetközi viszonylatban is elismert. Öt évvel ezelőtt a The Starship Has Landed című debütáló lemezükkel Fonogram-díjat nyertek, 2016-ban pedig ugyancsak ők vitték haza az elismerést a Sonic Glory elnevezésű nagylemezükért az év hazai hardrock albuma kategóriában."

    A koncert Facebook oldala

    Kapunyitás: 19.30
    Jackmans: 20.10
    Ozone Mama: 21.15


    Belépő: 1000 Ft.

     

    OZONE MAMA - Siren's Call (a 2015-ös Sonoc Glory albumhoz)

     

  • WITHIN THE RUINS – Dalpremier a márciusi albumról: Objective Reality

    Egyéb

    Halfway Human címmel március 3-án jön ki a progos, technikás metalcore vonalon mozgó amerikai Within The Ruins ötödik albuma, amelyről már a harmadik előzetes dallal, az Objective Reality-vel is megismerkedhetsz.
     



    www.facebook.com/withintheruins



    WITHIN THE RUINS - Objective Reality (a 2017-es Halfway Human albumról)




    WITHIN THE RUINS - Death Of The Rockstar (a 2017-es Halfway Human albumról)




    WITHIN THE RUINS - Beautiful Agony (a 2017-es Halfway Human albumhoz)

  • FOO FIGHTERS – 20 év után végre visszatérnek Budapestre!

    Egyéb

    Visszatér Budapestre a Foo Fighters: a Dave Grohl vezette banda június 26-án lép fel a Sportarénában.

     



    "Az egyik utolsó nagy amerikai stadionrock banda 20 év után visszatér Budapestre: a Foo Fighters június 26-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában!

    A Nirvana karizmatikus dobosa, Dave Grohl által alapított zenekar jelenleg az egyik legnépszerűbb rockbanda a világon. Az 1995-ben debütáló Foo Fighters album megjelenését követő évtizedekben Dave Grohl, Taylor Hawkins, Nate Mendel, Chris Shiflett és Pat Smear kihagyhatatlan csapattá vált a legnagyobb fesztiválokon éppúgy, mint stadion- és arénaturnéik alkalmával.

    A banda lenyűgöző életművel rendelkezik, az eddig megjelent 8 albumuk a világ szinte összes országában arany- és platinalemez státuszt ért el, nyertek 11 Grammy- és 4 Brit Awards zenei díjat, és több mint 25 millió lemezt adtak el. Ráadásul maratoni koncerteket adnak, amelyek gerincét a rockhimnusszá vált dalaik, mint az Everlong, Monkey Wrench, My Hero, Learn To Fly, All My Life, Best Of You, The Pretender, Walk, vagy a Something From Nothing alkotják.

    A budapesti koncertre jegyeket elsőként a hivatalos rajongói klub tagjai vásárolhatnak március 1-én, 10 órától. A belépők március 3-án, pénteken 10 órától lesznek elérhetők mindenki számára a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül. A koncertre a normál állójegyek mellett 6 különböző kategóriájú ülőjegy lesz kapható.

     



    A Foo Fighters maratoni koncerteket ad, amelyek gerincét a rockhimnusszá vált dalaik, köztük az Everlong, a Monkey Wrench, a My Hero, a Learn To Fly, az All My Life, a Best of You, a The Pretender, a Walk és a Something From Nothing alkotja.

    A zenekart 1994-ben alapította a Nirvana dobosa, Dave Grohl, miután kultikus együttesének frontembere, Kurt Cobain öngyilkosságot követett el. A Foo Fightersben Grohl gitározik és énekel, mellette Nate Mendel játszik basszusgitáron, Pat Smear gitáron, Taylor Hawkins dobol és ütőhangszereket szólaltat meg, Chris Shiflett pedig gitározik és vokálozik.

    1995-ben jelent meg a debütáló lemezük Foo Fighters címmel, azóta még hét albumot készítettek (a legutóbbi, a Sonic Highways 2014-ben jött ki) a legnagyobb fesztiválok, stadion- és arénaturnék állandó szereplője. A csapat 11 Grammy- és 4 Brit Awards zenei díjat kapott eddig, és több mint 25 millió lemezt adott el világszerte.


    A Foo Fighters, amely 1997 augusztusában fellépett a Sziget fesztiválon, idén a Roskilde Festivalról érkezik Budapestre, és ad koncertet június 26-án a Sportarénában."
     

    A koncert Facebook oldala



     

  • SUPERSIZE RECORDING – Stúdiós koncertsorozat indult, nézd meg az első produkciót!

    Egyéb

    Havonta jelentkező, saját készítésű videós stúdiókoncert-sorozatot indított Magyarország egyik vezető hangstúdiója, a SuperSize Recording. Az első koncertet egy underground szuperprojekt, a Crippled Black Phoenix adta tegnap este.
     


    www.facebook.com/supersizerecording


    "A SuperSize Live Session egy előadócentrikus tartalomszolgáltatás, melynek fő produktumai a havonta jelentkező stúdiókoncert videók. Műsoronként egy zenekartól mutatnak be 3-4 dalt, 15-20 percben. A számokat rögzítik, több kamerával is felveszik, és a felvételt leadják.

    A SuperSize Live Session abban különbözik a hagyományos szerkesztésű műsoroktól, hogy a néző már-már testközelből nézheti meg az együttesek produkcióját, olyan érzést kelt a koncert, mintha a monitor előtt ülők maguk is jelen lennének a felvételek közben.

    'Szeretnénk egy olyan zenei irányt képviselni, ami alternatívát nyújt az igényes élőzenét kedvelők illetve előadók számára – mondta Horváth Attila, a SuperSize Recording vezetője. – Célunk, hogy a zenei anyagot tradicionális módon, a zene élő hatását szem előtt tartva, de a technika jelenlegi elvárásainak maximálisan eleget téve rögzítsük.'

    A feltörekvő formációk mellett népszerű előadók is szerepet kapnak a felvételek során. A készítők célja, hogy a magyar zenekarokat és hazánkba látogató külföldi bandákat is bemutassanak, melyben számos koncertszervező iroda partnerük.

    Az első adásban egy angol szupergroup, az egykori Electric Wizard, Mogwai, illetve Sun O))) tagokból álló pszichedelikus 'űrutazó' prog/poszt-rock banda, vagyis a Crippled Black Phoenix zenélt.

     



    A dalaikat végigkísérő változatos hangszerelés lehetővé teszi, hogy magával ragadja az embert a néha Pink Floydot megidéző szomorú, mégis a hagyományos rock stílusokon túlmutató muzsikájuk. 2004-es fennállásuk óta több konceptalbumot is megjelentettek, melyeknek fontos témái között szerepel az emberi természet és az abból fakadó globális problémák. Ennek is köszönhetően nőtte ki magát a Crippled Black Phoenix az elmúlt évtized egyik legkülönlegesebb, saját útján járó zenekarává.

    A koncertjük tegnap este ment le
    a SuperSize Recording Live Session oldalán, ahol bármikor visszanézhető a produkció."





     

  • ESKIMO CALLBOY – Júniusban lesz az első magyar koncert

    Egyéb

    Júniusban Budapesten is bemutatkozik a Ruhr-vidék electrocore sikerzenekara, az Eskimo Callboy, a koncert az A38 Hajón lesz.

    "A metalcore-t trance témákkal, elektronikus betétekkel játszó német banda az elmúlt öt évben többször is bejárta Európát, Japánt, Oroszországot és Amerikát is, ám Magyarországon még sosem léptek fel. A német Hammer 'newcomer' díjával jutalmazott Eskimo Callboy mára milliós megtekintésű YouTube-videókkal bír, és ott vannak Európa összes keményzenés fesztiváljának felső névsorában. Még a Wackent is bevették, valamint olyan zenekarokkal turnézhattak korábban, mint az Asking Alexandria vagy a Papa Roach.
     


    A koncert Facebook oldala

     

    "Hosszas várakozás után végre Budapesten is bemutatkozik a Ruhr-vidék electrocore sikerzenekara, az Eskimo Callboy! A júniusi fesztiválturnéját egy exkluzív klubkoncert kedvéért megszakító zenekar már az új dalait is megmutatja a hazai közönségnek – a telt ház pedig épp annyira borítékolható, mint a hatásos breakdownok és a közönséggel való 'singalong' egész este.
     



    Az Eskimo Callboy története valóban egy európai sikersztori, hiszen a formáció épp akkor alakult meg, amikor a Rise Records és a trance-szel, elektronikus betétekkel kísérletező újkori metalcore-vonal látszólag elérte saját határait, és friss impulzusra volt szüksége a rajongóknak. Ilyen értelemben a lehető legjobbkor bukkant fel Sebastian 'Sushi' Biesler és zenekara a legjobb dalokkal, mert Európa válaszaként, a Callejon mellől kinőve a srácok záros határidőn belül meghódíthatták Japánt, Oroszországot, Kínát és Amerikát is.

    A sors fintora, hogy a Bury Me In Vegas megjelenését követően alig egy évvel a zenekar már teltházas koncertet adhatott a szélhámosok mekkájában. A saját dalok áttörésén túl persze a Katy Perry-féle California Gurls átirat, vagy a Skrillex-újragondolásuk is többmilliós nézettséget hozott a srácoknak, akik aztán olyan zenekarokkal turnézhattak a világ különféle kontinensein, mint az Asking Alexandria vagy a Papa Roach.
     



     

     


    Az Y-generáció megszólításán túl persze az Eskimo Callboy kiérdemelte azt is, hogy akár a Wacken nagyszínpadán – rajongói lánykéréssel egybekötve –, akár a Full Metal Cruise fedélzetén bizonyíthasson az idősebb korosztálynak is. És mivel a srácok egyáltalán nem veszik magukat komolyan a bulizás terén, a siker borítékolható volt itt is. A Redfieldtől egészen a japán Warnerig és a méltán patinás Earache Records-ig jutott a német banda, amely a német Metal Hammer Awards-on is kiérdemelte az év tehetségének járó díjat.

    Azóta az Eskimo Callboy lényegében minden európai keményzenés fesztiválon a fellépők felső soraiban tanyázik, a nyugat-európai turnéjuk során többezres helyekre tették ki a megtelt táblát, a téli időszak pedig az új lemez megírásáról szólt. 2017-ben a zenekar új kiadvánnyal rukkol elő, amelyről már az A38 Hajón is hallhatnak ízelítőt a rajongók, természetesen mindazon kedvencek mellett, amik nélkül elképzelhetetlen lenne az Eskimo Callboy hazai bemutatkozása."
     



     


    A német electrocore-nagyágyú először Magyarországon:

    Eskimo Callboy (DE) + vendég(ek)
    2017. június 16., péntek 20:00
    Bp., A38 Hajó Koncertterem


    Jegyár: 3500 Ft, elővételben: 2900 Ft.
    Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

  • PHOENIX RT – Az első önálló buli Budapesten

    Egyéb

    Március 18-án a Dürerben adja első önálló budapesti koncertjét a csallóközcsütörtöki Phoenix RT. A zenekart számtalan alkalommal láthattad már a Barba Negrában, többek között a Road vagy a Depresszió vendégeként, de felléptek a Lemmy Emlékesten és a Rockstar Meetingen is.

    "Eljött hát az ideje egy önálló koncertnek, ahol a Rocken Dogs társaságában várják majd budapesti rajongókat. A hard rocker Rocken Dogs sem ismeretlen a műfaj szerelmeseinek, hiszen tavaly novemberben és decemberben a Tankcsapda vendégeként járták az országot. Március 18-án a Dürer kistermében a győri ZeroDay nyitja majd a bulit."
     


    A koncert Facebook oldala

    www.facebook.com/phoenixrt



    PHOENIX RT - Szépség vs. Szörny (szöveges videó a 2015-ös Piros karikás részletek albumhoz)





    PHOENIX RT - Sötétség nélkül (a 2015-ös Piros karikás részletek albumhoz)



     

     

  • GIDÓFALVY ATTILA – Túl van a műtéten, nyáron visszatérhet a színpadra!

    Egyéb

    Túl van az őssejt-beültetésen a Karthago, a Lord és a Fáraó legendás zenésze, Gidófalvy Attila.

    "Alakulok – újságolta a műtétet követően Gidó a Blikk érdeklődésére. - Miután befeküdtem, néhány nappal később már a műtőasztalon feküdtem. Hála az égnek, minden jól sikerült! Dr. Gopcsa László főorvosnak, őssejt-specialistának és csapatának köszönöm a törődést, de Szeifert György professzornak és dr. Rosta Andrásnak is, nélkülük talán már nem is élnék, úgyhogy hálával tartozom nekik. Nemrég kaptam kézhez a legfrissebb leleteimet, amelyek csodálatosak, úgyhogy most már biztos, hogy megmaradok."
    (Fotó: Farkas Attila)
     



    "A híres rocker évek óta komoly betegségekkel küzd – magas vérnyomás, vércukor, daganat, csigolyatörés –, de ettől az operációtól azt reméli, hogy jelentősen meghosszabbodik az élete – legalábbis ezt ígérték neki az orvosai. A műtét előtt, szinte az utolsó percig dolgozott, próbált zenekarával, a Lorddal, majd az arénabeli jubileumi koncertet követő napokban már kórházba vonult, és a szervezetét készítették fel a nagy beavatkozásra.

    Gidófalvy Attila biztos benne, hogy a karantén magányos hónapjainak letelte után újra ereje teljében lesz, és nyáron már újra együtt bulizhat a rajongókkal. Ő legalábbis erre készül.

    'Kemény fából faragtak, raádásul sosem adom fel! A beavatkozástól sem tartottam, hiszen a dokik azt ígérték nekem, hogy ezzel meghosszabbítják az életemet, úgyhogy igazán nem volt mitől tartanom.'


    Gidó egyedül a legendás bajszát sajnálja, nagy bánatára odalett ugyanis a védjegyévé vált hatalmas bajsza, amelyet az orvosok utasítására a hajával együtt le kellett borotválni. Pedig a mutatós arcszőrzet korábban még a kemoterápiát is túlélte, amire a gerincdaganata miatt volt szükség.

    '1976 óta jelképem ez gyönyörű bajusz, amit most el kellett tüntetnem, mert ezt kérték az orvosok. Nem baj, lesz ideje újra kinőni, mert legalább két hétig bent tartanak a klinikán, utána pedig jöhet az otthoni karantén hónapokig, nehogy valamilyen fertőzést kapjak, mert az elvihetne, annyira lerobbant az immunrendszerem."

    (Forrás: Blikk)
     

Keresés

Back to Top

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!