Beatrice – A kezdetektől napjainkig III. rész

Ebben a cikkben folytatom és be is fejezem a napokban megjelent, a Beatrice történetét bemutató írásomat. Az első részt itt, a másodikat ezen link alatt találod!

Harmadik fejezet: Az új Beatrice (1987-től)

A Beatrice 1987-ben újra megalakult. Ennek  voltak már korábban is jelei. Példa erre egy 1984. szeptember 22-ei esemény is, ahol váratlanul léptek fel a Bikini után az Ifjúsági Parkban. Ekkor Nagy Feró (ének), Miklóska (ritmusgitár), Lugosi (gitár), Donászy (dobok), Waszlavik (billentyűsök) és Trunkos András (basszusgitár) felállásban.
1986-ban már több koncertet is adtak, ’87 elejétől Kreutz László dobolt a koncerteken. (Donászy az Edda Művekhez csatlakozott.) 1987. május 2-án a Petőfi Csarnokban megtartott koncertjükön jelentették be, hogy a Beatrice hivatalosan is újjáalakult!

1988-ban, ahogy a lemezkiadás végre kikerült az állami kezekből, a Ring magán lemezkiadóval kötöttek szerződést. Első nagylemezük rögtön dupla album formájában jelent meg Beatrice ’78–’88 címmel. Az első albumon (’78) a klasszikus régi Beatrice-dalok kaptak helyet, a másodikon (’88) pedig az új szerzemények. Olyan számok szerepeltek ezen a második lemezen, mint például az “Azok a boldog szép napok“, vagy a komolyabb hangvételű “A kétezredik év felé” című mára már klasszikussá vált dalok. Ezen lemezen már Hirlemann Bertalan ült a dobok mögött.

1989-ben aztán következett a rendszerváltás, a Beatrice pedig egyszerre népszerű zenekar lett. A tíz évvel korábbi lázadó, ellenzéki hozzáállás most hozta meg a gyümölcsét. A hirtelen jött siker hozott is magával nem várt problémákat. Miklóska kivált, majd a ritmusszekció is megújult Zselencz László (basszusgitár) és Pálmai Zoltán (dob) érkezésével. 1990-ben az állami hanglemezkiadó, a Hungaroton adta ki a többnyire régi Beatrice-dalokból összeállított Gyermekkorunk lexebb dalai lemezt. A lemez megjelenése után csatlakozott az együtteshez Brúger László (ritmusgitár, Miklóska helyén).

Az együttes sikereit látva az MHV (Magyar Hanglemezgyártó Vállalat) korábbi vezetője, Bors Jenő (aki amúgy tíz évvel korábban nem volt hajlandó kiadni a Beatrice lemezét!) a frissen alapított Quint kiadó vezetőjeként leszerződtette az együttest. Ennek a szerződésnek az első terméke az 1991-ben megjelent Utálom az egész XX. századot című lemez. A Beatrice pedig addigi karrierjük csúcsára ért. A “8 óra munka“, a “Hegyek között” és a “Pancsoló kislány” dalok punk rock feldolgozásaival tarolt a Beatrice. Az album 40 héten keresztül szerepelt a Mahasz (Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége) lemezeladási toplistáján, és az első helyre is feljutott.
1991 júniusában került megrendezésre az I. Kelet-európai Rockfesztivál a Hajógyári szigeten. Milyen paradox helyzet, hogy 10 évvel azután, hogy a szakszervezeti “szuperkoncertről” kitiltották az együttest, itt a Beatrice volt a háromnapos fesztivál egyik főzenekara. A sikerszériát 1992-ben az A Beatrice legjobb dalai című koncertlemez zárta le, ami után Lugosi László és a dobos, Pálmai is kilépett az együttesből.
A Vidám magyarok albumot a Nagy Feró, Brúger és Zselencz alkotta trió készítette el. 1994-re sorozatos tagváltások után ismét elfogyott a zenekar.

A ’90-es évek derekára a teljes együttes lecserélődött Nagy Feró körül. Ferón kívül Laczik Ferenc (basszusgitár), Nagy Zoltán (dob) és két új gitáros: Péter Zsolt és Székely Károly alkotta a zenekart. Így hivatalosan is megszületett az Új Beatrice (ezen a néven). Az Új Beatrice “első” lemeze 1996 novemberében megjelent  a Ki viszi át… címmel.
1998. szeptember 4-én 20 éves jubileumi koncertet tartottak a Petőfi Csarnokban, ahol a Beatrice három korszakának (a ’79–80-as klasszikus Ricse, a ’89–92 közötti sikercsapat, és az éppen aktuális ’98-as) felállása is fellépett. 1999 júliusában jelent meg a Vakaroma című következő Beatrice-lemez, amely már szinte semmilyen vizet nem kavart fel.
Hat év után az Új Beatrice addig stabil felállása megbomlott. 2002-ben Hirlemann Bertalan ült a dobok mögé. 2003-ban a gitárosok, Péter és Székely is távoztak az együttesből, így visszatért Vedres Joe és egy ifjú gitáros, Magasvári Viktor. Ez a felállás egészen 2010-ig együtt maradt.

2010 elején Nagy Feró sokadszorra a zenekar története során bejelentette a zenekar átszervezését: Vedres Joe és Hirleman Bertalan távoztak. A dobokhoz Nagy Hunor Attila (Feró fia) került. A megfiatalított Beatrice új stúdióalbum készítésébe kezdett 2011 márciusában, és két hónappal később megjelent a Vidámság és rock & roll című album.
2016 augusztusában új gitáros csatlakozott a zenekarhoz Tari Botond személyében, aki már 2013 óta technikusként dolgozott a csapattal. 2018 elején Magasvári Viktor helyét Kékkői Zalán vette át, de a zenekar nyilatkozata szerint Magasvári Viktort “örökös tagjának” tekintik, aki a jövőben bármelyik koncerten beszállhat.
2018. április 7-én az együttes 40 éves fennállását ünnepelte. A műsor blokkjaiban felidézték a Beatrice és Nagy Feró életművének különböző korszakait.

A jelenlegi felállás (forrás: http://www.beatrice.hu/beatrice/)

A koncertet Miklóska Lajos köszöntőbeszéde nyitotta, később pedig több vendég is fellépett: a régi Beatricékből Gidófalvy Attila, Donászy Tibor és Magasvári Viktor, valamint Pásztor Anna, Wahorn András, Mező Mihály, Varga Miklós, Kalapács József. 2019. május 1-jén megjelent a jubileumi koncertet megörökítő DVD és dupla CD Beatrice 40 címmel.

Az idei koncertdátumokat és -helyszíneket nemsokára közölni fogja az együttes. Addig is kövessétek őket a Facebook-on!
https://www.facebook.com/NagyFeroBeatrice/

Remélem tetszett ez a fajta cikksorozat, a jövőben készülünk még hasonlóakkal! Hozzászólásokban kérlek jelezzétek, melyik zenekar(ok) az(ok), amelyikről szeretnétek ilyenfajta történeti bemutató cikket olvasni!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!