The Who: Who

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2019
Kiadó: 
Polydor
Weblap: 
https://www.thewho.com/
Stí­lus: 
hard rock, blues
Származás: 
Nagy-Britannia
Zenészek: 

Roger Daltrey – ének
Pete Townshend – gitár, ének (8)

Közreműködik:

Carla Azar – dob (3, 10)
Matt Chamberlain – dob (6)
Joey Waronker – dob (5, 8, 11)
Zak Starkey – dob (1, 2, 4, 7)
Pino Palladino – basszusgitár (1, 2, 4, 5, 6, 7, 8, 11)
Gus Seyffert – basszusgitár (3, 9, 10)
Benmont Tench – billentyűsök (1, 3, 10)
Gordon Giltrap – akusztikus gitár (11)

Dalcí­mek: 

01. All This Music Must Fade
02. Ball and Chain
03. I Don't Wanna Get Wise
04. Detour
05. Beads on One String
06. Hero Ground Zero
07. Street Song
08. I'll Be Back
09. Break the News
10. Rockin' in Rage
11. She Rocked My World

Értékelés: 

Az angol zenekar ötvenöt éves fennállása alatt tizenkét stúdió albumot adott ki. Sosem kapkodták el az új dalok írását, a hetvenes években is két-háromévenként adtak ki friss anyagot, 1982-től pedig huszonnégy évet kellett várni. Most „mindössze” tizenhárom év telt el, és lássunk csodát: megjelent egy új The Who album, amit évek óta ígérgettek.

Határozott a kezdés, az All This Music Must Fade, benne a cinikus kezdő sor: „Tudom, hogy utálni fogjátok ezt a dalt”. A már korábban megismert politikus szövegű, Kubát és a hírhedt guantánamói támaszpontot felidéző Ball And Chain is nagyon jellegzetes dal tőlük: a kezdeti basszusgitár-dübörgés egy az egyben a néhai John Entwistle-t idézi, a több ritmus- és témaváltásra, mennydörgő erejű gitárra tuti beindul a közönség. Az I Don’t Wanna Get Wise is hasonló, ebben talán van egy kis líra. A cím – „Nem akarok bölcs lenni” – a My Generation „Remélem, meghalok, mielőtt megöregszem” sorával párhuzamos. És nem ez az egyetlen múltra való utalás, hiszen a Detournak már a címe is beszédes: a Detours zenekart tartják a The Who elődjének, amit még Roger Daltrey alapított tinédzser fejjel. A dal – bizonyára nem véletlenül – hasonlít a nagy slágerre, a Magic Busra és a szövegben akadnak utalások régi dalaikra. És innentől egy darabig inkább dallamok, lágyabb zenei témák viszik a prímet: A Beads On The String és a Hero Ground Zero két énekközpontú szerzemény, hasonló a zenei világuk, mint a ’Tommy’ rockoperának. Az utóbbiban is hallható pár erős gondolat: „Végül minden vezető bohóc lesz”, vagy „Minden rocksztár filmet akar csinálni” – utalva a töménytelen mennyiségű életrajzi rock and roll filmre, de az is lehet, Daltrey önmagát fricskázza meg, hiszen ő sem kevés filmben játszott. A Street Song is a slágeres vonalhoz tartozik, a szövegben a múltról lamentálnak, a középpontban egy elmúlt szerelemről hallunk gondolatokat. Ennek a dalnak vajmi kevés a köze a rockműfajhoz, a háttérben dolgozó vonósok is a szórakoztató zenei vonalat erősítik és ez az egyetlen, amit Pete Townshend énekel. A Break The News a kakukktojás: akár még sláger is lehet, hasonló ahhoz, amit Mike Oldfield csinált a nyolcvanas évek első felében, manapság az ilyen „salalalala” szerzeményeket inkább a YouTube-on egy szál gitárral tevékenykedő lányok és legények szoktak rittyenteni. (Ed Sheeran csak szeretne ilyent írni.) Ezt nem is Pete Townshend, hanem a testvére, Simon írta. A Rockin’ In Rage érdekes elegye a lírai vonalnak és a zúzós The Who-stílusnak. A She Rocked My World latinos gitáralappal, misztikus énekdallammal, szintén egy érdekes kompozíció, viszont az egész úgy hangzik, mintha a hatvanas évekből felejtették volna itt.

Az album borítója is sok mindent elárul: Peter Blake műve, aki az 1981-es ’Face Dances’ album tasakját is elkészítette, sőt részt vett a Beatles ’Bors őrmester’ fedőjének megalkotásában is. Itt van Chuck Berry és Muhammad Ali – mindketten meghatározó szerepet játszottak a hatvanas évek ellenkultúrájában, a piros busz a Magic Bust idézi, a flippergép a ’Tommy’ nagy slágerét, a Pinball Wizardot. Egy olyan képet látunk a régi időkből, amikor Pete Townshend egy gitárt készül apróra törni, a „Detour” feliratot pedig már korábban megtárgyaltuk. A robogó a mod stílust eleveníti fel, azt a szubkultúrát, melynek zeneileg a The Who volt az egyik legfontosabb képviselője.

Ellentmondásos a The Who karrierje. Az egyetemes rocktörténet legfontosabb albumai közt jó pár The Who alkotás sorakozik. Ők nem dalgyűjteményekben, hanem koncepciókban gondolkodtak a lemezek felvételeinél, a szövegek – ahogy jelen tárgykörben is egyértelmű – épp olyan fontosak, mint maga a zene. Közben tragédiák sorozata érte őket: Keith Moon, majd John Entwistle halála, az 1979-es tömegszerencsétlenség Cincinattiben a fellépés előtt, ugyanakkor Woodstock legnagyobb hősei közt tartják őket számon. Ez a lemez összegzi mindazt, amit tudni kell róluk.

Összegzés: 

Erős albumot hoztak össze: Roger Daltrey hangja most is erőteljes, Pete Townshend is kitett magáért, mint dalszerző, és mint gitáros is. Nem mentek bele újításokba, hozták a The Who szokásos eklektikus zenei világát: dübörgő hard rock nóták mellett jól megférnek a kissé szentimentális, de nagyon kellemes dallamokat hordozó lírai felvételek is. Kár, hogy hazánkban nincs nagy tábora egy ilyen kultikus brit rockbandának.

Dátum: 
2019. december 23
Pontszám: 
8.5
Szerző: 
Bigfoot

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HARD ROCK MAGAZIN - A Rock Napilap! nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!