Tom Morello: The Atlas Underground

Thomas Baptiste Morello generációja egyik legzseniálisabb gitárosa. Ezer közül is azonnal felismerhető, egyedi stílussal bír, amit ráadásul úgy alakított ki, hogy jól hallhatóan mindent Jimi Hendrixtől, Jeff Becktől és Jimmy Page-től tanult ugyan, mégis bele tudott csempészni a játékába olyan sajátos elemeket, amitől ez az egész móka újszerűnek, frissnek és robbanásveszélyesnek tűnt – és tűnik mind a mai napig. Imádtam, amit a Rage Against The Machine-ben művelt, aztán nagykanállal faltam az Audioslave-beli munkásságát is, hogy kicsit kisebb hőfokkal ugyan, de azt is nagyon szeressem, amit a Street Sweeper Social Club kötelékében, vagy Bruce Springsteen mellett csinált. És ugyan a Boss sem ment soha a szomszédba némi kis politikai aktivitásért, de hát ő azért a fasorban sem volt soha Mr. Morellohoz képest, aki nemcsak a falig vitte el a balos állásfoglalást, hanem még azon is bőven-bőven túlment. És igazság szerint pont ez volt a bajom a Művész Úr szólóprojektjével, a The Nightwatchmannel is, mert azért aki a Harvardon diplomázott, az ne legyen már ennyire végtelenül demagóg.

Szólj hozzá!