NEMZETI HANG – Ma este indul a Dying Wish-sel közös lemezbemutató turné

Ma este Kunmadarason indul a hajdúszoboszlói Nemzeti Hang és a Dying Wish közös lemezbemutató turnéja. A püspökladányi melo-death csapat Tükörország című albuma a HammerWorld 2016. novemberi számának extra CD-mellékleteként jelent meg, a Nemzeti Hang új albuma pedig tavaly októberben látott napvilágot és a vokálok felvételeinél a Dying Wish frontembere, Dömötör Balázs is vendégeskedett.

"Tavaly nyáron a szülővárosomban, Püspökladányban volt egy nagyobb szabadtéri rock megmozdulás, ahol közösen léptünk fel - mondta Kiss T. Attilának a turné kapcsán a Nemzeti Hang énekes/basszusgitárosa, Szalóczi Ádám. - Meglepő módon az eltérő stílusok ellenére jól működött a dolog, a közönség reakciója jó volt. Aztán a lemezfelvételeknél Dömötör Balázs beugrott a stúdióba vokálozni, így volt alkalmunk beszélgetni. Gondolom, ezek a történések hozzájárultak ahhoz, hogy megkerestek minket, hogy mit szólnánk a közös turnézáshoz..."

 


www.facebook.com/nemzetihangzenekar



Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt mutatkoztatok be itt a portálon. Az akkor készült interjú végén kértem tőled egy 2017-es előrejelzést, ami – én úgy látom – egy az egyben meg is valósult. Kezdjük azzal, hogy sikeresen lezajlott az önálló tavaszi turnétok!

"Az akkori tervek között három nagyon fontos cél szerepelt. Még az előző lemezünkhöz köthető, Végig viszem nevet viselő első országos lemezbemutató turnénk lebonyolítása, a Nincs kegyelem új album és a hozzá tartozó két klip megjelentetése. A külső szemlélőnek ez a célkitűzés nem tűnhet soknak, de aki kicsit is belelát egy zenekar működésébe, vagy a hazai zeneipar viszontagságos helyzetébe, az megérti, hogy ezek óriási mérföldkövek egy csapat életében. Ismerünk olyan bandákat, akik 10-12 évesek és egy-két albumot tudtak kiadni. Mi a működésünk hét éve alatt egy EP-vel és öt nagylemezzel büszkélkedhetünk.

Ráadásul a 2017-es terveinket nemhogy maximálisan megvalósítottuk, hanem túl is teljesítettük! Életünk első turnéja nem várt sikerrel zajlott, mi magunk is meglepődtünk a fogadtatáson. Menedzsereink jó előre felkészítettek minket, hogy igazán sok jót nem várhatunk egy ilyen első megmozdulástól. Fel voltunk készülve a kevés nézőre és arra, hogy akár érdektelenségbe is fulladhat a dolog. Szerencsére nem így történt."
 


NEMZETI HANG - Nincs kegyelem (a 2017-es Nincs kegyelem albumhoz)



A nyár folyamán voltatok stúdióban, és ott rögzítettétek az új album anyagát. Már nem először dolgoztatok Szolnokon, valamint a lemezen vendégek is szerepelnek. Milyen légkörben zajlott a munka? És kérlek, mutasd be a közreműködőket!


"Igen, a Nincs kegyelem lemez a szolnoki Denevér stúdióban készült, Cserfalvi 'Töfi' Zoltán és Boros Béla irányításával. Ez a második albumunk, amit itt rögzítettünk és nagyon meg vagyunk elégedve a végeredménnyel. A munka során – mint az előzőekben is – nagyon jó, baráti volt a hangulat. A két hangmérnök végtelenül türelmes volt a felvételek alatt, sőt a lemezhez tartozó első klipet is részben a stúdióban vettük fel. Töfi el is vállalt egy rövid szereplést benne… (nevet) Az albumon három közreműködőnk volt, Szebeni Szilvi és Boros Béla a Palmettából, Dömötör Balázs pedig a Dying Wish-ből. Mindannyian a vokálokban segítettek be."
 


NEMZETI HANG - Ne félj (a 2017-es Nincs kegyelem albumhoz)



Ha tovább görgetjük a napokat, heteket, két klippel is jelentkeztetek, először a Ne félj című számhoz forgatott videóval. Ez az új album előfutára volt, hiszen akkor még nem jött ki a CD. Miért ezzel vezettétek fel a lemezt, hol készültek a felvételek?

"A figyelmes nézők észrevehetik, hogy a Ne félj klip nem az első az új album anyagából. 2016 júniusában már megjelent videóként a Nyughatatlan című dalunk, úgyhogy ez tekinthető igazán első „híradásnak” a lemezről. Viszont, akkor még nem dolgoztunk olyan tudatosan egy-egy album megjelenésén vagy promócióján, mint mostanában, úgyhogy nevezhetjük akár nulladik videónak is ezt. (nevet) Ez a dal megszületett anno, majd elkészült hozzá a klip is, ami nagy sikert ért el a YouTube-on. Mivel a koncerteken is egyértelműen közönségkedvenc lett, és mi is nagyon szeretjük játszani, így adta magát a lehetőség, hogy az új albumra is felkerüljön, szóval semmiképpen nem akartuk lehagyni róla.

 



De az eredeti kérdésedre válaszolva: a Ne félj klip készült el ezután. Az album hivatalos megjelenése előtt egy hónappal, annak felvezetésére dobtuk ki. Mivel nagyon kis költségvetést álmodtunk meg ehhez, így szinte minden munkát saját magunk végeztünk a készítésekor. A minősége néhol hagy is kívánnivalót maga után, de a nézettsége még így is leverte az előző klipjeinket. A kezdőlökés a stúdióban született, ahogy már említettem, a lemezfelvétel munkálatairól forgattunk, aztán lassan jöttek a különböző további ötletek hozzá. Szerencsére volt időnk rá, nem kellett kapkodnunk. Amikor a koncertekre utazásaink során jött egy újabb helyszín, elővettük a gépet és forgattunk. Aztán még egy pár összekötő jelenetet kellett kitalálnunk hozzá, hogy egy kis történetet is elmeséljen."


A teljes interjúhoz kattints ide!

 

NEMZETI HANG - Nincs kegyelem (a 2017-es album)





 

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!