Minden, amit a téli Fekete Zaj fesztiválról tudni kell

fekete_zaj 0 Comment

lastdaysofjesus.jpg

Az egyik kedvenc fesztiválom volt a Fekete Zaj. Jó, nyilván mátrai gyerekként haza is beszélek, de rosszul esett, mikor megszűnt a sástói buli a hegyen. Azóta van majdnem ugyanott egy házibuli Fekete Zaj Osztálykirándulás néven, ami tovább vitte a hangulatát, sőt, mondhatjuk, bájosabb is a DIY hangulatával. Persze attól még jó lenne egy újabb nagyobb szabású megmozdulás, ahol olyanok léptek fel, mint az Ulver vagy a Sólstafir. Félig meddig meg is kapjuk ezt a Dürer Kertben december 29-én. Itt lesz ugyanis a Fekete Zaj Tél, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Dürer összes termében párhuzamosan zajlanak majd a koncertek. Hogy kik lépnek fel, alább szép ábrákon meg lehet nézni, ide még kiegészítő információként azt hintenénk el, hogy afterparty is lesz, a fotelbárban a Gelka játszik majd, a télikertben pedig a DeadLine Industries. Közönségtalákozó is lesz a VHK-val este hattól, a merch pult közös lesz lesz a nagyteremben, ahol a fesztiválpólók mellett a fellépő zenekarok pólóit is árulják majd, illetve a fotelbárban a Memento Mori standját és kiállítását is meg lehet nézni.

[...] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    Special Providence – Markó Ádám Jordan Rudess-szel koncertezik a nyáron

    Special Providence – Markó Ádám Jordan Rudess-szel koncertezik a nyáron

    Az instrumentális kvartett háza táján elismerésre méltó dolgok láttak napvilágot: új klipjük megjelenése mellett Markó Ádám augusztusban a Dream Theater billentyűsével dolgozik közösen.tovább

    Olvasd tovább

    Bill Hudson – Egy év után kilépett Udo Dirkschneider zenekaraiból

    Bill Hudson – Egy év után kilépett Udo Dirkschneider zenekaraiból

    Kilépett az U.D.O. és a Dirkschneider zenekarokból Bill Hudson. A gitáros mindössze tavaly áprilisban szállt be Udo bandáiba, úgyhogy távozása meglepő.tovább

    Olvasd tovább

    Nem lesz felvezető kislemez az új Arctic Monkey-album előtt

    Nem lesz felvezető kislemez az új Arctic Monkey-album előtt

    Az egész egyben jelenik majd meg május 11-én. Ez elég furcsa attól a zenekartól, ami egy rakás jó számot szórt ki kislemezek b-oldalán karrierje 16 éve alatt. De tényleg, annyira sokat, hogy abból egy dupla lemez is megtelne, ráadásául sokat ...

    Olvasd tovább

    Kanye West indulni akar az elnökválasztáson, de előtte még kiad pár lemezt

    Kanye West indulni akar az elnökválasztáson, de előtte még kiad pár lemezt

    Kanye West beindult. Azzal, hogy visszatért a Twitterre, ismét temérdek dolgot megtudhattunk tőle. Nézzük sorjában:május 25-én megjelenik Pusha T új lemeze, aminek Kanye a producerejúnius 1-én kijön egy hétszámos szólólemezejúnius 8-án Kid Cudival ad ki közösen egy lemeztjúnius 15-én kijön Nas ...

    Olvasd tovább

    Itt a The Black Dahlia Murder új fekete-fehér klipje: ‘Kings Of The Night World’

    Itt a The Black Dahlia Murder új fekete-fehér klipje: 'Kings Of The Night World'

    Tavaly októberben jelent meg a The Black dahlia Murder nyolcadik albuma, a Nightbringers. Most a Kings Of The Night World klipjével jelentkezett a zenekar, a ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!