Zártosztály – Talfi hazatér
Tavaly novemberben jelent meg a Zártosztály ‘Hazatérek’ albuma, és idén a bakancsos EDDA billentyűse, Barta Alfonz „Talfi” is hazatér Amerikából, hogy 2 koncert erejéig erősítse a csapatot.
Tavaly novemberben jelent meg a Zártosztály ‘Hazatérek’ albuma, és idén a bakancsos EDDA billentyűse, Barta Alfonz „Talfi” is hazatér Amerikából, hogy 2 koncert erejéig erősítse a csapatot.
A kanadai nu metalos Kittie 13 év után tért vissza a zenéhez, új albumukon is dolgoznak, amelyről az első szerzemény februárban debütált Eyes Wide Open címmel. Morgan Lander, Mercedes Lander, Ivana Vujic és Tara McLeod elmondták: bár utolsó nagylemez…
Legutóbb 2021 végén járt stúdióban a fővárosi poszt-metalos LanternI, és az akkor rögzített számaik közül az egyik még abban az évben helyet kapott az Everending Story című spliten, a másikat megklipesítve adták ki a rákövetkező tavasszal, azóta pedig csak koncerteken találkozhattunk a zenekarral. Most viszont kiderült, hogy újdonságokkal is készülnek, meg is osztották a The […]
Kiadó:Pavement Music
Honlapok:www.pavementmusic.com/campaign/art-of-anarchyfacebook.com/ArtOfAnarchyBand
A Sons Of Apollo szétszéledése után Ron Thal (Bumblefoot) két szálon is ápolja tovább a tehetséges prog banda hagyatékát. A Whom Gods Destroyba…
A Tides Of Accretion egy dallamos, atmoszférikus post-doom metal banda, amely az Észak-Amerikában elterülő Appalache flóratartományból származik. A zenekar a 2020-as világjárvány idején jött létre azzal a céllal, hogy szembenézzen a modern életben túlságosan gyakori elszigeteltség érzésével, és hogyan zenéjük révén túl léphetünk azon. A zenekar a napokban tette közzé új dalát Last Nemesis címmel. […]
Újabb száma jelenik meg a Reaction hardcore fanzine-nek, szám szerint a tizenhatodik, melyet már be is szerezhetsz. Az új kiadvány tartalmaz egy beszámolót az idén év elején megrendezett Reaction Festről, ahol olyan zenekarok léptek fel, mint az osztrák Dice Throw és a pozsonyi Scary Sight, illetve hazai részről az xEscalatex, a Gear, a The Vernal és az Exposeur. Emellett […]
Három évvel Microwaved Weed demója után egy gyilkos single-dallal tért vissza a brutal death metalos / deathcore vonalas amerikai Bodybox. Itt van a Skante. „Meglepetééééés! Majdnem három év telt el azóta, hogy felvettük ezt a számot! Nagyon boldogok vagyunk, hogy végre a rendelkezésetekre bocsáthatjuk! Annyira izgatottak vagyunk, hogy idén megjelentethetjük ezt a felvételt! Bodyboxot az […]
Egy majdnem tökéletes visszatérés Sok olyan alulértékelt metalcore együttes létezett anno 2004-ben, akiknek a zenei tehetsége és intenzitása szabályos szimbiózisban volt. Az