The Grenma

The Grenma

Álljunk meg egy pillanatra: kilenc év után új The Grenma-dal érkezett

A Kozmosz visszatérése után egy másik közkedvelt hazai punkzenekar is aktivizálja magát idén. Bár a The Grenma hivatalosan sosem oszlott, de az utóbbi években elég ritkán adott életjelet magáról: a srácok utoljára 2020. január végén álltak színpadon, és a közösségimédia-felületeken is csak időnként tűntek fel (eközben Botlik Matyi dobos pedig beszállt a Kiesbe). Aztán jött […]

Budapest Park

Augusztus 20-án Kettőnégy Fesztivál a Budapest Parkban

Ha az interneten nem is, de élőben egy napra azért feltámad idén nyáron a Kettőnégy. A legendás online rockzenei műsor a Budapest Parkban adja a nevét és a műsorvezetőit, Csongor Bálintot és Szujó Danit egy egynapos, két színpados fesztiválhoz augusztus 20-án. Ez már önmagában is ok az ünneplésre, hát még ha ránézünk a buli lineupjára, […]

KIES

Új dallal mutatkozik be a Kies új felállása

Egy hete adta hírül a Kies, hogy a zenekar és Kovács Gergő dobos újtai elváltak, és már meg is van az új dobos. Rá pár napra le is rántották a leplet az új tagról, aki nem más, mint Botlik Mátyás (The Grenma), aki a zenekar eddigi anyagain hangmérnökként dolgozott a Grenma stúdióban. Most pedig megérkezett az […]

KIES

Kies – Klippremier – Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék

Szókimondó szöveg, életigenlő lendület! Egy újabb dal a jövő év elején érkező 3. nagylemezünkről, mely sok tekintetben más, mint az előző single a ‘Megfordítanám’. Ez a változatosság jellemző lesz az egész lemezre is, kicsit megpróbáljuk összezavarni az embereket.    “Fontosnak tartottuk kifejezni a nemtetszésünket a világban, vagy aktuálisan Magyarországon folyó dolgokról. Tehetetlennek érzed magad mert úgy […]