Crowhill Tales – Hét év után új dallal jelentkeztek
A kisvárdai Crowhill Tales közel hét évvel az ’If I Were A Crow’ című debütáló album után új dallal jelentkezett, amely remélhetőleg az első fecske, azaz inkább holló a közelgő új lemezről.
A kisvárdai Crowhill Tales közel hét évvel az ’If I Were A Crow’ című debütáló album után új dallal jelentkezett, amely remélhetőleg az első fecske, azaz inkább holló a közelgő új lemezről.
Az idejét sem tudom, hogy mikor is szerepelt utoljára öt magyar banda az EP sorozatunkban. Persze panaszra nem lehet okunk, hiszen már jó ideje heti rendszerességgel van 1-2 hazai szereplője Kicsi a bors válogatásunknak. Most pedig egyszerre öt is képviselteti magát, azon belül pedig is a feltörekvő új generáció modern metal vonalai lesznek terítéken, na […]
Április 5-én jelent meg a nyíregyházi Huntsville Holiday új EP-je. A lemez minden nagyobb stream szolgáltató kínálatában hallható. „A felvételek még ősszel készültek, az MSK…
Source
Április 5-én Vadak között címmel jelenik meg a modern metal vonalas nyíregyházi Huntsville Holiday zenekar új EP-je. Kedvcsinálóként pedig máris itt van Pontosan akkor című daluk szöveges videója. A zenekar néhány gondolatot megosztott a lemez kapcsán: „A felvételek még ősszel készültek, az MSK Sound Studioban Nyíregyházán, ugyanúgy ahogy a tavaly ‘Arcodra vésett sors‘ címmel megjelent […]