Fémforgács
Úgy gondolom, hogy a metal zene berkein belül senkinek sem kell bemutatni Chris Boltendahlt, hiszen – legalább – a Grave Digger kapcsán már mindenki találkozhatott vele, mint a német heavy/power metal egyik legendás alapbandájával. Az elmúlt kb. 5-6 évben elég sok minden történt a Digger háza táján is, mind tagcserék (2018-ban Stefan Arnold dobos 22 év után, idén pedig Axel Ritt gitáros 14 év után távozott sajnos a bandából), mind pedig a megjelent lemezek tekintetében (2017 óta négy album, egy válogatás jelent meg és januárban jön az új kislemez). Chris Boltendahl azonban mindezek ellenére sem tétlenkedett, 2020-ban megalapította a tradicionális heavy metalosabb Hellrydert, amivel 2021-ben kiadtak egy fasza bemutatkozó lemezt The Devil is a Gambler címmel és vártam volna, hogy turnézzanak, ami lehet a tagok egyéb bandái miatt nem volt lehetséges, valamint aminek én idén vártam volna a folytatását.
Ám ehelyett egy másik bandát kaptam/kaptunk, mivel a 61 éves Chris úgy döntött, hogy szólóbandát alapít Chris Boltendahl’s Steelhammer néven és azzal jelentet meg egy debütáló lemezt – eleinte nem feltétlen értettem a banda létrehozásának miértjét, de ameddig ilyen dalokat tud írni Chris bácsi, addig felőlem azt a saját szólóbandája alatt is kiadhatja. Így jelent meg idén július 28-án a Reborn in Flames a Rock of Angels Records (ROAR!) kiadásában. A banda koncepciója hasonló, mint a Hellryder, tradicionális heavy metal teuton módra, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Itt-ott Grave Diggeres, Running Wildos, Acceptes behatásokkal, természetesen echte német minőség, ahogy azt már megszokhattuk. Boltendahl mellé olyan zenészek sorakoztak most fel, mint Tobias Kersting (Grave Digger, ex-Orden Ogan, ex-Duke) gitáros, Lars Schneider (ex-Orden Ogan) basszusgitáros, valamint Patrick Klose (Iron Savior, Cold Revenge, ex-Scanner) dobos.
Chris Boltendahl rekedtes, ráspolyos hangja továbbra is zseniális, tökéletesen illik ehhez a zenéhez, ami pedig, mint említettem, minőségi, megbízható teuton tradicionális heavy/power metal a jó fajtából, amire egyből remek példa a címadó Reborn in Flames és a Fire Angel nyitó kettős, mely elkezdődik, nekem pedig egyből fülig ért a szám és nem egyszer késztetett headbangelésre mindkét szerzemény. A Fire Angel stílusú/jellegű számok zúzdája számomra az igazi német heavy metal. Brutálisan erős nyitó párosítás ez a két dalocska. A harmadikként érkező Beyond the Black Souls sem hagy alább a tempóból, a második felében a begyorsulás pedig egyszerűen fantasztikus. A Gods of Steel lassabb melódiái, gitárszólója fantasztikus, a nyitó pörgős hármas után nagyon jól eltalált lassabb dal, hogy aztán a következő, Die for Your Sins visszarepítsen minket a menetelésbe, pörgésbe a maga kevesebb mint 3 perces játékidejével. A Let the Evil Rise kb. 03:05-től olyan bitang erős gitárszólót és részt produkál, hogy nem tudom, hányszor visszatekertem. Az album második feléből mindenképp érdemes megemlíteni a szintén erős, tekerős Iron Christot és az utolsóként érkező Midnight Oil feldolgozást, a Beds Are Burninget – aminek az eredetijét most sem ismertem, meghallgattam, ez egy szép refrénnel rendelkező pop/rock dal az ausztrál bandától – és amit Boltendahlék nagyon jól heavy metalosítottak: mennyivel erőteljesebb és másabb az ő előadásukban, a mormogó basszusgitár és az ugyancsak nagyon szép refrén mindent visz – így van értelme feldolgozásokat csinálni.
Kemény, málházós, telt, tökéletes hangzás kíséri végig a lemezt, a hangszeres teljesítmény kifogástalan, csakúgy, mint a Grave Diggerben és a Hellryderben, vagy a többi német bandában. Ízes, horzsolós szólókat, gitár- és dobjátékot hallhatunk. A dalszövegek, lemezborító és az egész körítés is teljesen jól illeszkedik az ilyen jellegű lemezek sorába – mint a Hellrydernél is. És itt is – mint a Grave Diggernél és a többi bandájánál is a kezdetek óta – Chris volt a korong producere, a masterelést, keverést és a lemezborító koncepcióját is ő tervezte, csinálta. Le a kalappal előtte, hogy ilyen kreatív, sokszínű egyéniség, mert az azért elmondható, hogy az album borítója eléggé gyönyörű, nem olyan „egyszerű”, mint a Hellrydernél, ahova egyébként tökéletes választás volt az is.
Az album 11 dala kicsit több mint 48 perc, amiben ha azt nézzük, hogy benne van egy majdnem 5 perces feldolgozás bónuszdal is, szerintem pont elég. Így is van egy-két dal, ami a töltelék(ebb)ek közé tartozik. Aki szereti a német heavy/power metalt, annak mindenképpen tudom ajánlani Chris Boltendahl szólólemezét is, mert csalódni (szerintem) nem fog. Volt már néhány koncertjük, remélhetőleg ez a banda fog turnézni a (közel)jövőben és talán majd a Hellryder is valamikor – mindkettőt szívesen megnézném –, na nem mintha a Grave Diggert újra nem, mert 2007 óta sajnos ők sem voltak nálunk.
