rattlead.hu
Beszélgetés a Casketgarden két tagjával, Tóth Balázzsal és Cseh Istvánnal.
Balázs, sok szeretettel köszöntelek magazinunk nevében! Hogyan emlékszel vissza a hazai, ezen belül a mosonmagyaróvári, illetve a nemzetközi metal helyzet állapotára, amikor a zenekar megalakult?
Sziasztok és köszönjük, hogy még emlékeztek ránk. 1997-98-ról beszélünk, a nemzetközi metal színtéren akkoriban már az undergroundban black metal vonal lemenőben volt, és HammerFall, a Bruce Dickinson Accident to Birth szólólemeze, és az Iced Earth nyomán inkább újra a klasszikus heavy metal került előtérbe, a “mainstream”-ben pedig csak nu metal volt. Viszont, Musitz Petivel (Casketgarden gitáros) mi inkább a leginkább svéd vonalas neo-thrash The Haunted, Carnal Forge, The Forsaken, Terror 2000, HateSphere és társaik, valamint a klasszikus szintén főleg svéd melodikus death metal: At The Gates, Gates of Ishtar, Dark Tranquillity, korai In Flames, Eucharist, Dissection, Dawn, Edge of Sanity stb. Vonalra, illetve a klasszikus svéd death metalra (Entombed, Dismember) voltunk ráállva. Imádtuk még a korai brit doom/death zenekarokat (Paradise Lost, Anathema, My Dying Bride) is egyébként, meg persze a Carcasst, Death-et, és minden olyan zenekart, aki kicsit dallamosabban közelített a death metalhoz. Ez igaz volt US death metal bandákra is: én például nagyon szerettem a Morbid Angel, Monstrosity, Brutality, Disincarnate zenekarokat is. Pont ebben az időszakban azonban legtöbb kedvencünk vagy földbe állt, vagy teljesen más stílusban kezdett játszani és ebből jött az ötlet, hogy kellene egy bandát alakítani, amiben a kedvenc zenénket játsszuk.
Mivel ilyen rétegnél is rétegebb zenének számított akkoriban az ízlésünk, elég kevés mosonmagyaróvári metalossal találtuk meg az összhangot, pl a későbbi Depth of Depravity tagjaival folyamatosan zenén vitatkoztunk általában.:)Éppen ezért érdekes, hogy a Casketgarden dobos Cseh Attilával úgy kezdtünk el beszélni egy kocsmában, hogy hallottuk, hogy a Gates of Ishtar dobosáról ordibál valamit részegen, és egyből odaültünk mellé, hogy “basszus, te azt ismered?”. Én gyakorlatilag ekkor ismertem meg őt, bár látásból ismerős volt, mert egy suliba jártunk (akárcsak Őrivel egyébként). Érdekesség, hogy az első dal, amit valaha együtt játszottunk, pont egy Gates of Ishtar dal lett.
Ami az itthoni metal helyzetet illeti, akkoriban az úgy nevezett extreme metal volt menő, akkoriban jött be a Stong Deformity, Ektomorf, Necksprain és ilyesmi bandák a Pantera, Machine Head, Sepultura nyomán pár év késéssel, gyakorlatilag nem volt olyan nyári fesztivál, ahol nem hallottad a Sepultura Roots Bloody Roots feldolgozást hatszor :). Viszont ekkor került köztudatba a Mood vagy a Sear Bliss neve is, akik viszont nem voltak annyira megcsúszva időben, szerettem is őket. Én a magam részéről itthonról olyan bandákat kedveltem, mint az Extreme Deformity, Dawn of Misery (Gyémánt Krisztián egy korai bandája), Subject, Diafragma. Szerintem, ha meghallgatod ezen bandák korabeli anyagait akár mai fejjel is, zeneileg mindegyik fantasztikus, maximum a hangzás nem volt toppon.
Mosonmagyaróváron a legendás Zombie Holocaust nevű death metal banda volt a kedvencem, az első metal koncert életemben hozzájuk kötődik. Noszov Valentinnal elég jó barátságban is alakult ki később: egy darabig az a gitártanár tanította, aki engem, illetve Valentin rendszeresen ellátott minket kazettákkal, hogy ezt meg azt kell hallgatni. 
Egyébként a móvári metal élet olyan volt, hogy minden stílusból volt 1 darab zenekar, le is írom őket, hogy megemlékezzünk róluk, szinte minden helyi koncertjükön ott voltam: Zombie Holocaust, Black Secret (classic heavy metal), Rotten Tomatoes (punk), Aquaplaning (alternatív rock/metal), Late (new wave rock), Game Over (classic rock tribute).
Ahogy látod dallamos death metal banda nem volt köztük…
A CasketGarden volt mindannyiatoknak az első komoly zenekara vagy voltak esetleg már ezt megelőzően szárnypróbálgatásaitok?
Én bekerültem a korábban említett Black Secret-be, de ott főként csak metal feldolgozásokat játszottunk, a Pokolgéptől, a Nevermore-on át a Panteráig mindenfélét, sőt az In Flames Moonshieldjét is, amit én énekeltem. Borzasztó lehetett. A 3-4 évben, amikor tagja voltam a zenekarnak volt 2 saját számos demónk, de végül nem erősítettünk rá a saját dalokra. Attila játszott 3 zenekarban korábban, az egyik a Dead Silence volt, a többi nevére sajnos nem emlékszem, de neki mindegyikkel volt 1-1 demója úgy hiszem. Őri Gábor (basszusgitár) volt a Zombie Holocaust különböző inkarnációiban párszor, a többieknek nem volt korábbi zenekaruk.
A banda nevét egyben írtátok, viszont volt egy finn Casket Garden is, amely szintén 1998-ban alakult és death metalt játszottak, róluk tudtatok?
Igen egyben írtuk a nevet a kezdetektől, már nem is tudom miért őszintén szólva. A finn Casket Gardenről tudtunk, sőt volt egy amerikai death/doom banda is ugyanazzal a névvel. Mindkettőjükkel felvettem a kapcsolatot később MySpacen, és kérdeztem őket erről, azt mondták, hogy nekik igazából mindegy, meg mi úgyis máshogy írjuk.
A zenekar nevét amúgy a Dismember klasszikus dala inspirálta?
Igen. Tetszik benne ez a kettőség, hogy koporsó és kert, az egyik egy szörnyű, halállal kapcsolatos dolog, a másik pedig egy szép, élethez kapcsolódó szó. Kifejezte a zenénk lényegét is. A korai időkben játszottuk élőben a dalt egyébként, és Attilának, a dobosunk, tetszett volna zenekarnévként is és ordibálta részegen, hogy “Színpadon a Casketgarden” és tök jól hangzott. Komolyan így lett ez a nevünk. A másik ötlet a Crime Divine volt, ami szintént Dismember számcím egyébként.
Mielőtt bemutatkozó lemezeteket, a This Corroded Soul of Mine-t felvettétek, kettő demó és egy Ep volt a mérlegetek. Ezekkel az anyagokkal sikerült felhívni a figyelmet magatokra?
Igazából 3 demó az, de az “Of Grief“ címűt nagyképűen leepéztük. 
Az első “An Ever Rounding Circle” demót, és az Of Griefet úgy emlékszem csak újságoknak/fanzineknek küldtük el, tehát nem kerestünk velük kiadót. Tudtuk, hogy még nem vagyunk lemezszinten. A “The Non-Existent” demót viszont inkább kiadóknak küldtük el, meg pár magazinnak itthon és külföldön. Ez utóbbi egyébként a dán Mighty Music Magazineban (Mighty Music kiadó lapja volt) a hónap demója lett, ezt elég kevesen tudják. Ez a demó vezetett a Metal Age Productions szerződéshez. Sőt, ez a demó volt az oka annak is, hogy a még lemez megjelenése előtt, a 2003-as Summer Rocks fesztiválon játszhattunk közvetlenül a Children of Bodom előtt, a Pecsa szabadtéren. Szóval igen, ez hívta fel a figyelmet a bandára.
A szolnoki Denevér stúdióban dolgoztatok, kész volt már a lemez, mikor neki álltatok a munkálatoknak vagy a stúdióban is születtek esetleg új dalok/ötletek? Felkészülten érkeztetek a stúdióba?
Készen voltak a dalok, már jó ideje a koncerteken is játszottuk őket. Pár apró elem, gitárharmóniák, extra rétegek, csordavokál, ilyesmik a stúdióban jöttek, de úgy 99%-ban minden ki volt találva. Viszont abszolút nem mondanám, hogy fel voltunk készülve a stúdió munkára. Cserfalvi “Töfi” Zoltán abszolút jó értelemben vett diktátor, ha nagylemezről van szó. Azt szeretné, hogy minél jobb legyen a végeredmény, és mi még nem voltunk azon a szinten sem, hogy például taktjelre játszunk. Komolyan úgy éreztem, hogy legszívesebben hazaküldene, de találtunk egy felvételi megoldást, amivel mindenki elégedett volt.
Hogyan zajlottak a felvételek? Mennyi idő állt rendelkezésetekre? Ki finanszírozta a költségeket?
3-4-szer vettünk fel minden dalt én és Attila, metronóm nélkül, gyakorlatilag élőben, és a legjobb verziót használtuk alapnak, amire jött a többi hangszer, ének díszítések stb. Hullámzanak is a sebességek rendesen, pontatlan is sok helyen, viszont meggyőződésem, hogy pont ezek miatt ez a közönségkedvenc lemezünk. Benne van az az ifjonti hév, ami miatt ilyen gyorsak lettek dalok és ez a természetes sebesség hullámzás is, amiről beszéltem, összeségében változatossá teszi az anyagot. Szegény Lénárd Laci azt írta, hogy pl. A Song Of Tears dal olyan, mint egy végletekig felgyorsított Iron Maiden. És tényleg olyasmi. Úgy emlékszem 1 hét volt a felvétel, és még egy hét a keverés, de nem volt túl szigorú Töfi ezzel kapcsolatban. A felvételeken éjjel is dolgozhattunk, és a keverés is addig tartott, amíg mindenkinek tetszett. A költségéket teljes egészében a Metal Age Productions álta, ami már akkoriban sem volt annyira hétköznapi dolog.
Kettő dal az …of Grief demóról, valamint a The Non-Existent össszes tétele felkerült az albumra, ennek mi célja volt? Az eredeti változatokat rögzítettétek újra vagy valamelyest változtattatok rajtuk?
Az I Witness és az ahhoz kapcsolódó Grief 100% instrumentális szösszenet kerültek fel az “…Of Grief” demóról. Szerintem, az I Witness volt az első Casketgarden dal, ami már abszolút az a zene volt, amit mindig is játszani akartunk. Erőteljes, dallamos, de nem Iron Maidenesen, hanem szomorkásan, mint azok a brit death/doom bandák, és a sok variáció miatt érdekes játszani is. 3 és fél perc, de elég változatos azon belül. Ez mind a mai napig az egyik kedvenc Casket dalom, szóval mindenképpen rá akartam tenni a lemezre. A Grief 100% igazából az I Witness egy témájának clean gitáros kibontása, szimplán kötődik a fő dalhoz, szóval ott volt a helye a lemezen, és ugyan itt nem outro, mint a demón, de jól megadja a hangulatot az utána következő Song of Tearshez is. Ez a 3 dal teljesen egybelóg a lemezen egyébként, nincs köztük szünet. A The Non-Existent mindhárom dalának szerepeltetése pedig a kiadó kérése volt, de nem bántuk, mert így hamarabb kész lett a lemez, csak 5 dalt kellett hozzátenni. Igazából, már második lemezes dalokat is játszottunk a koncerteken akkoriban, úgy emlékszem, tehát nem volt olyan gond, hogy ne lett volna elég dalunk.
Mindet felvettünk újra, hogy egységes legyen a hangzás, viszont nem változtattunk zeneileg semmit rajtuk, azon kívül, hogy Non-Existent dal elejéről hiányzik az intro, mert nem éreztük itt szükségét.
Ha engem kérdezel egyébként a The Non-Existent dalok demós verziói jobbak, mint a lemezesek. Nyilván nem a hangzás, de a hangulatuk valahogy jobban el van csípve, meg apró dolgok, például a torzított basszusgitár a The Day When Silence Died dal végén. Éppen ezért, a 20 éves jubileumi digipack CD-n szerepelni is fognak a demó változatok bónuszként.
Mire utalt a korong címe?
Maga lemezcím az “An Ever Rounding Circle” dal egy sora, az első demónkról. Arról ugye nem szerepel egy tétel sem a lemezen, de “lélekben itt van” így is. Az egész korong végül is arról szól, hogy a mindennapok kis csatáiban kiég/berozsdásodik az ember lelke, érzései és ezek miatt nem reagál alapvető fontosságú dolgokra úgy ahogy kellene, miközben lényegtelen dolgokra kell az fecsérelni az energiáit. Erre utal a cím az én olvasatomban.
20 év elteltével, hogyan vélekedsz a lemezről?
Pont most kellett párszor áthallgatnom az újrakiadás miatt, és úgy gondolom, hogy a dalok nagyon jók mai fejjel is. A lemez egyben van, mint nagylemez, van egy íve, fantasztikusan ki volt találva az A és B oldal koncepció, pedig csak CD-n jött ki eredetileg. Akkoriban nagy kazetta gyűjtő voltam, és mindig A és B oldalban gondolkodtam. Megértem, hogy sokaknak miért ez a kedvenc Casket lemeze, tele van energiával, fénysebességű riffeléssel és egy bizonyos “punkos” attitűddel. Viszont pont ugyanez miatt, nekem nagyon nehezemre esik meghallgatni: a hullámzó tempók, apróbb pontatlanságok (amiket kb senki nem vesz észre) mai fejjel idegesítenek.
A hangzás mai füllel nem a legjobb, túl tiszta talán, de emlékszem akkoriban itthon elég jónak számított, sok keményebb banda ment utánunk a Denevérbe dolgozni a This Corroded… miatt, addig főleg csak classic heavy metal bandák készítették ott a cuccaikat. És hát elképesztő, hogy 20 év múltán is emlegetik az emberek. Ezt sohasem gondoltam volna.
A korongot a szlovák Metal Age gondozta, hogyan kerültetek hozzájuk? Más kiadók is érdeklődtek amúgy irántatok?
A The Non-Existent demót nekik is elküldtem, és felhívtak egy kész ajánlattal, amit ÁTFAXOLTAK. Még a dán Mighty Music érdeklődött, de ők nem finanszírozták volna a lemezt, vagy valami ilyesmi, már nem emlékszem pontosan. Mindenképp a Metal Age ajánlata volt kedvezőbb. Más komolyabb ajánlat nem volt.
Milyen feltételeket kínált a kiadó? Hogyan tudtatok velük együtt működni?
Az anyagiakba nem mennék bele, de elég tisztességes pénzt adtak a felvételekre, valamint kaptunk tőlük 300 CDt meg pólókat ingyen a koncertekre, ami mind el is fogyott és kellett még vennünk. Hihetetlen mai fejjel. Mindhárom, náluk megjelent lemezünk felvételeit fizették, és különösen az elsőnél ezen a szinten hatalmas promoció volt. Mindenhol, ott volt a lemez a lapokban, a német Legacy, Rock Hard is készítettek interjúkat, tényleg elképesztő volt. A jubileumi vinyl és digipack CD miatt mostanában beszéltem, Miso-val, a Metal Age házi művészével, aki a borítót készítette és mondta, hogy szerinte az Avulsed és a Fleshless későbbi szerződtetéséig mi voltunk az egyik legtöbb CD-t eladó banda náluk. Aztán az a letöltések terjedésével pont ez a feljövő, de még nem annyira ismert rétege a bandáknak leszálló ágba jutott, mi is és sajnos maga a Metal Age is. A későbbi lemezeinknél már nem volt ilyen komoly promóciós gépezet sajnos.
Volt-e lemezbemutató turné, voltak-e koncertek és azokról milyen emlékeket őrzöl?
Homályos emlékeket. Volt turné a Tesstimonyval, Remorse-zal, Megazetorral, Blood Rainbow-val de most nem is tudom, hogy ez közvetlenül a lemez után vagy később. Persze inkább hétvégi bulikat, és nem mindennapi koncertezést jelentett ez, ami szerintem a legnagyobb különbségek okozója a hazai és külföldi bandák között. Gondolj bele, egy magyar bandának, ha nem fizetnek be egy EU turnéra, 50-60 koncertje van egy évben, egy kisebb külföldi bandának, rendes háttérrel, turnézva annyi lemegy 2 hónap alatt. Ez olyan színpadbiztonságot, játékot eredményez, ami utolérhetetlen lesz pár év elteltével. Borzasztó körülmények voltak itthon klub szinten az egész országban. Sokszor hangosítás sem volt, nem is beszélve a backlineról, ami szinte az esetek 1%-ban volt csak a megbeszélt. Rendszeresen játszottunk mindenfelé, itthon, környező országokban is és láttuk a különbséget.
Itthonról egy E-Klubos Sear Blissel és Embers-szel játszott buli ugrik be, ami nagyon jó volt ebből az időből. Erről videó is készült, ami sajnos elveszett. Az említett 2003-a Summer Rocks is nagyon emlékezetes, illetve azok a hírhedt Voodoo clubos bulik, amikkel a mostoha körülmények ellenére megvetettük a lábunk Pesten. A szerbiai fogadtatás egészen elképesztő volt, valami 300 ember volt és széttépték a vaskordont a színpad előtt a szettünk alatt, meg is kellett állni. A kiadó is szervezett több cseh és szlovák bulit is, így kerültünk ki 2004 körül a Brutal Assaultra is, ahová később is visszatértünk.
Az Immortality Inc. nóta szerepel a kiadó The Grim Compilation válogatásán, ez az anyag szélesebb körben terjesztette el a zenekar nevét?
Nem tudom, hogy ezeknek a válogatásoknak mennyi szerepe lehetett, de nagyon sok hasonló cédén szerepelt az Immortality Inc meg a Song of Tears, szóval könnyen elképzelhető. Itthon a Hammer melléklet Let The Hammer Fall válogatás is sokat segített. Imádom az Immortality Inc dalt egyébként, az már egy picit thrashesebb, és előre vetíti a kettes lemezt.
A gótikus geciknek mi a története?
Hahaha. Meghívást kaptunk a Gothica fesztiválra 2004-ben, ahol a PeCsa nagyszínpadon játszottunk. Oda kellett menni már valami hihetetlen időben délelőtt 10-re, mert aznap csatlakoztunk az EUhoz, és valami hatalmas majális volt a Városligetben, emiatt nehéz volt autóval behajtani. Délután 2-kor volt a soundcheck és éjjel 2kor játszottunk, a főzenekar után. Nyilván éjjel kettőkor senki nem volt már szomjas, különösen az énekes Isti nem és amikor felmentünk a színpadra ez volt az első kérdése a közönségtől: “Vannak itt még gótikus gecik?”, ismétlem mindez a Gothica fesztiválon, az Árnyak, Land of Charon meg mittudomén milyen zenekarok után. De, ami meglepőbb volt, az emberek teljesen megőrültek, és kurva jó buli lett az egész.
Balázs, köszönöm szépen válaszaidat, további sok sikert, minden jót kívánok!
Köszönöm szépen a kérdéseket és hogy gondoltatok a Casketgardenre ennyi év után is.
https://www.facebook.com/Casketgarden
Folytatjuk…
