rattlead.hu
Micsoda meglepetés: egy újabb remek görög zenekar! 
Azt gondolom, már meg sem hökkenünk azon, hogy hellén földről egyre-másra tűnnek elő az ígéretes, általunk eddig nem ismert csapatok. A Black Sword Thunder Attack „sok évvel ezelőtt”, Kalabaka városában alakult, felállásuk gyakorlatilag a kezdetek óta változatlan, annyi pontosítással, hogy a legelső demón, énekesnőjük, Mareike érkezését megelőzően még a basszusgitáros Stelios állt a mikrofon mögött. Az említettek mellett a gitáros-billentyűs Chris és a dobos Marios alkotja a bandát. Három demót követően, 2020-ban jelent meg első hivatalos hanghordozójuk, a March of the Damned EP, bemutatkozó nagylemezük pedig – hosszú rákészülést követően – ez év április 26-án lát napvilágot.
Nagyjából ennyi, amennyi a lexikonokból róluk megtudható. A tagok ennél többet nem is igen árulnak el magukról; tudatosan eddig még zenekari fotót sem tettek közzé, ami pedig egy nemzetközi karrierre, minél szélesebb körű ismertségre vágyó csapat esetében, azt gondolom, alapvető dolog lenne. 
Az együttes epikus heavy metalt játszik, zenéjükről sokaknak olyan csapatok jutnak eszébe, mint a Warlord vagy a Lordian Guard, nekem azonban az alt női énekhang miatt a lengyel Crystal Viper neve is beugrik. Amit még mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy a Black Sword Thunder Attack olyan nyers hangzású, riffközpontú muzsikában utazik, amelyet hallva az ember egyszeriben a műfaj hőskorában, a nyolcvanas évek elején-közepén érezheti magát. A gitárnak van egy jellegzetes, zsizsegő soundja, amely markánssá, egyedivé teszi a megszólalást (valahogy úgy, ahogy ez például az amerikai The Lord Weird Slough Feg esetében is tapasztalható). A tempók időnként a régi Iron Maiden galoppozását idézik, a szintetizátor hangjai pedig hol intróként vezetik fel a dalokat, hol pedig finom fátylat vonnak a hátterükbe.
Bár a szerzemények zeneileg egy viszonylag szűk mezsgyén mozognak, és hangzásukat, tempójukat tekintve meglehetősen egy kaptafára készültek, sőt, időnként egy kissé egybe is olvadnak (itt mindenekelőtt a Master of Hell–Song in the Night dalkettősre gondolok), a hallgató így is találhat közülük kedvenceket: nálam az olyan nóták emelkednek ki az átlagból, mint az Evil Sorcery vagy az Anvils of War. Az anyag összességében is végig szórakoztató, eszköztárának szűkössége ellenére sem válik unalmassá, hiszen a billentyűs-akusztikus gitáros felvezetéssel induló, romantikusan középkori hangulatú On the Way of Acheron és a Last Flight of the Eagle a többinél lassabb, líraibb szerzemény, az albumot záró Gates of Fire-be pedig egy csipetnyi keleties hangulatot is csempésztek.
A Black Sword Thunder Attack annak a lecsupaszított, erősen retró ízű heavy metalnak a zászlóvivője, amelyet éppen egyszerűsége miatt könnyű befogadni, és jó hallgatni. Örülnék, ha következő albumukra nem kellene újabb öt évet várni, és ha majdani dalaikban a galoppozó középtempók mellett más ritmusokhoz is bátrabban nyúlnának.
