Ajánlóink tíz év távlatából – Ötödik rész

Ladies in Rock

Ajánlóink tíz év távlatából – Ötödik részEz a cikksorozat kicsit visszautaztat minket az időben. A Ladies in Rock magazin mostani felülete 2014-ben indult útjára, és mivel ennek most már kicsit több, mint tíz éve, ezért úgy döntöttünk, górcső alá vesszük az akkori ajánlócikkek szereplőit. Ebben a sorozatban megnézzük, mi lett azóta az akkor bemutatott zenekarokkal. Tartsatok velünk!

Slut Machine

Ajánlottuk: 2015.01.12.

Származás: Olaszország
Műfaj: Alternatív rock

Akkori felállás:
Whitey – ének
Spring – basszusgitár, vokál
Xina – dobok, vokál
Lore – gitár, koncerteken

Legutóbbi felállás:
Ginger (Sara Matera) – ének
Sara (Sivilotti) – gitár
Inn (Ingrid Marcillo) – basszusgitár
Xina (Federica Rossi) – dob

Státusz: Hiátus/Nem ismert

Cikkünk idején kezdett igazán kiforrani a csak csajos zenekar, nem sokkal előtte, 2014-ben adták ki első nagylemezüket Splatter Island címmel. Azonban ezt követően is több tagcsere történt, a régi felállásból csak az alapítótag, a dobos Xina maradt. Régebbi anyagaik (2012-es EP-jük és 2014-es albumuk) már nem mindenhol elérhetők, habár hivatalos Youtube-csatornájukra feltöltötték teljesben őket. 2017-ben megjelent második albumuk Irrational címmel, legutóbbi kiadványuk pedig a 2020-as Black Cage EP. A banda Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Németországban is turnézott, olyan nemzetközi előadókkal megosztva a színpadot, mint a Subhumans, az Antipastiw Front Machine és a Sgnoluttic.
2021-ben bejelentették, hogy szünetet tartanak, és megköszönték mindenkinek az elmúlt tíz évnyi támogatást. 2024. március 22-én újra összeálltak egy koncert erejéig, azóta nem tudni, lesz-e folytatás.

 

Evyltyde

Ajánlottuk: 2015.01.13.

Származás: Egyesült Királyság
Műfaj: Heavy metal

Státusz: Aktív

Az Evyltyde egy viszonylag friss formáció volt ajánlónk idején, mivel 2013-ban alakultak, de már kiadták első nagylemezüket. A következő években még két albumuk jelent meg, a 2017-es Rising, és a 2019-es Singularity. A két alapítótag, Hannah Delany és Danny Merton továbbra is benne van a csapatban, mellettük jelenleg Noah Scott basszusgitáros és Phillip Tetlow zenél. Bár mostanság nincs túl sok információ róluk, de elmondásuk szerint új zenéken dolgoznak.

 

Incassum

Ajánlottuk: 2015.01.14.

Származás: Egyesült Királyság
Műfaj: Melodic death metal

Akkori felállás:
Sharleen Kennedy – ének
John Curran – dob, vokál
Joe Ratcliffe – basszusgitár
Chris Taylor – gitár, vokál
Andrew Snowden – gitár

Státusz: Feloszlott

A cikk idején az Incassum mögött már több mint tízéves múlt állt – 2004-ben alakultak, és számos koncertet adtak, egyre több rajongót gyűjtve. Két kiadványuk volt: a 2008-as In Vain című EP, illetve a Rite of Passage című 2012-es nagylemez.
Az ajánlóban megemlítettük, hogy „2015 májusában fellépnek a Dames of Darkness fesztiválon, olyan zenekarokkal karöltve, mint a Leaves’ Eyes, a Sirenia vagy a Winter in Eden.” Sajnos azonban nem sokkal előtte bejelentették, hogy a fesztiválon mégsem vesznek részt – egyben tudatták rajongóikkal az Incassum feloszlását is. Nem fűztek hozzá indokot, annyit írtak, hogy nagyon szép emlékeket őriznek az elmúlt tíz évről, de ideje továbblépniük. 2015. május 9-én adták utolsó koncertjüket.

 

Waterland

Ajánlottuk: 2015.01.16.

Származás: Portugália
Műfaj: Melodic power metal

Akkori tagok:
Paulo Pires – ének
Miriam Dias – ének
Miguel Gomes – gitár
To Silva – billentyű
Tiago Moreira – dob
Ivan Batista – basszusgitár

Státusz: Aktív

A Waterland pályája már szépen ívelt felfelé, amikor bemutatkoztak magazinunkban. A 2007-ben alakult zenekar éppen a harmadik albumuk kiadására készült, ami 2015. január 31-én jelent meg. Az énekesi posztokon ezután változások következtek be: mint azt a cikkünkben írtuk, a banda a kezdetektől fogva egy férfi és egy női frontemberrel dolgozott együtt, ám még Paulo Pires még 2015-ben kilépett, és a helyére nem is érkezett új férfiénekes. 2016-ban Miriam Dias is elköszönt a csapattól, a mikrofont pedig Patricia Loureiro ragadta magához.
2017-ben megjelent negyedik nagylemezük, a Signs of Freedom, majd 2019-ben a Darklight in Riverwood. Ezután Patricia is kilépett a zenekarból, nem tudni, pontosan mikor.
2020-ban, a pandémia idején a Waterland egy új anyagot készített el. Ezen korábban megírt, de még nem rögzített dalok szerepeltek, az éneket pedig minden dalban más és más vendégzenész biztosította, mindezt otthonról, távmunkában. Az elkészült album 2020 decemberében jelent meg Freedom címmel.
Később bemutatták új énekesnőjüket, Paula Telest, aki elmondásuk szerint 2020 óta erősíti a csapatot, és 2022-ben lépett először színpadra velük, a világjárvány lecsengése után. Ebben az évben belevetették magukat a koncertezésbe, ezután azonban kisebb csend következett. 2024 tavaszán hírt adtak visszatérésükről, miszerint ismét stúdióba vonultak. Habár a források alapján még Paula Teles az énekesnőjük, de ez nincs megerősítve – legutolsó, 2024. szeptember 21-i bejegyzésükben énekhangot kerestek új albumukhoz, amit 2025-ben szeretnének megjelentetni. Hogy ennek mi lett az eredménye, arról egyelőre nincs hír.

 

Melphomene

Ajánlottuk: 2015.01.17.

Származás: Mexikó
Műfaj: Szimfonikus metal

Akkori tagok:
Esthíbaliz – ének
Mario Del Rio – gitár, ének
Mauricio Altamirano – basszusgitár
Ignacio Fontán – dob

Státusz: Nem ismert

A Melphomene még egy friss zenekar volt a cikk idején, 2013-ban jöttek létre, és egy EP-jük volt Destructive Crescendo címmel. Nem  volt róluk túl sok információnk, de annyit megtudtunk, hogy tapasztalt zenészek álmodták meg a projektet: „az Argentínából származó Ignacio Fontán korábban a Vanguardia és a Post Folks csapatokban játszott, Esthíbaliz pedig neves szoprán, aki már különböző műfajokban, projektekben kipróbálta magát – énekelt kórusban, színházban, és több metal zenekarral fellépett. Mario Del Rio alapítótag zenei múltja egészen 1999-ig nyúlik vissza, amikor csatlakozott a Valeria nevű gothic rock zenekarhoz.”
2021-ben megjelent a zenekar első nagylemeze Shine címmel, a címadó dalhoz klipet is készítettek. 2022-ben még közzétettek néhány bejegyzést, de azóta nincs hír a csapatról. Annyi biztos, hogy az énekesnő, Esthíbaliz rendkívül elfoglalt, több projektben is zenél, emellett színházban is rendszeresen fellép. Emellett a többi zenész is aktívan játszik más csapatokban – talán csak időhiány miatt szünetel a Melphomene, remélhetőleg még hallunk róluk!

 

Eternal Dream

Ajánlottuk: 2015.01.18.

Származás: Spanyolország
Műfaj: Szimfonikus power metal

Akkori felállás:
Ana Moronta – ének
Álvaro Sabín – gitár
Niko Hartmann – gitár
Antonio Motta – basszusgitár

Legutóbbi ismert felállás:
Ana Moronta – ének
Toni Arenas – gitár
Joselu Gamarro – gitár
Antonio Motta – basszusgitár
Isaías Montiel – dob

Státusz: Aktív

Az Eternal Dream már egy többéves aktivitással bíró csapat volt 2015-ben, ekkorra már két EP (The Seed of Naryll, 2009; Reign of the Skies, 2014) és egy nagylemez (The Fall of Salanthine, 2011) volt a kezükben. Ezután is lendületesen folytatták a zenélést, 2017-ben kiadták Inner Strength című EP-jüket, majd 2018 végén második albumukat Dæmentia címmel.
2021-ben új felállást jelentettek be, és bár ezután volt néhány évnyi hallgatás a házuk táján, 2024 óta újra aktívan koncerteznek, valamint rádiók játsszák dalaikat.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Ladies in Rock nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.