Ez a cikksorozat kicsit visszautaztat minket az időben. A Ladies in Rock magazin mostani felülete 2014-ben indult útjára, és mivel ennek most már kicsit több, mint tíz éve, ezért úgy döntöttünk, górcső alá vesszük az akkori ajánlócikkek szereplőit. Ebben a sorozatban megnézzük, mi lett azóta az akkor bemutatott zenekarokkal. Tartsatok velünk! Nubian Rose Ajánlottuk: 2014.11.09. Származás: Svédország Műfaj: melodic hard rock Akkori felállás: Sofia Lilja Åkerlund – ének Christer Åkerlund – gitár Simeon Liljegren – basszusgitár Thomas Weijnesjö – dob Jelenlegi felállás: Sofia Lilja – ének Christer Åkerlund – gitár, szintetizátor, basszusgitár Micael Karlsson – dob Státusz: Aktív Ajánlónk idején a Nubian Rose egy friss formáció volt, akiket azonban gyorsan felkaptak a zenei világban, és 2014-ben már a második albumukat adták ki Mental Revolution címmel. 2017-ig még aktívan koncerteztek, ám ezután egy hosszabb szünet következett. Nem tudni, mi okozta a csendet, de hat éven át egyáltalán nem lehetett tudni, mi van velük. 2023-ban azonban megtörték a hallgatást: új dalt adtak ki Gonna Get Close To You címmel, majd 2024-ben megjelent harmadik nagylemezük, az Amen. Utoljára 2024 augusztusában tettek közzé bejegyzést a közösségi médiában. Reméljük, hallunk még róluk! Whispering Woods Ajánlottuk: 2014.11.10. Származás: Románia Műfaj: Szimfonikus gothic metal Akkori felállás: […]