rattlead.hu
Úgy gondolom, hogy 1984-ben valóságos heavy metal forradalom, robbanás ment végbe Németország nyugati részén. Mind zenekarok, kiadók, magazinok/fanzine-ek felbukkanásával, mind az államot érintő koncertek, turnék, fesztiválok révén. Egyszóval, heavy metal nagyhatalom lett az NSZK, ahogyan aztán később az is nagyon gyorsan kiderült, hogy az Európai thrash/speed mozgalom vezérhajójává vált.
1985 nagyjából ott folytatódott, ahol 1984 abbamaradt, azaz, szakadatlanul érkeztek, jelentek meg, árasztották el a piacot (európai, illetve nemzetközi mércével mérve is), mintegy azt maguknak kisajátítva, a német termékek. Amíg, pl. a Running Wild, a Steeler, a Fact, a Warlock, a Living Death, az Atlain, a Brainfever, a Tyrant, a Grave Digger, a Tyran’ Pace stb. második korongjaikat dobták piacra, addig a nyomukban már ott voltak az új aspiránsok, mint pl., teszem azt, a Warrant, a Mad Butcher, a Sodom, a Kreator, a Stainless Steel (az idő tájt három ilyen nevű formáció tevékenykedett „odahaza”), a Victory, a Wallop, az Iron Angel, az Avenger/Rage, valamint, cikkem tárgyai. (És még sokan mások). A Metal Sword Duisburg városában, 1982-ben jött létre, soraikban Rainer „Rick” Schaffranietz gitárossal, Jürgen van de „Jay Jay the Fist” Wetering énekessel, Frank „Rank Frank” Kleiber basszusgitárossal, illetve Thomas „T. A.” Alkämper dobossal. Egy évvel később rögzítettek egy demót, ennek „végkimenetelével” azonban nem voltak elégedettek, szerepeltek a Die No. 1 válogatáson (Ready for Love), 1984-ben pedig Stefan „Steve Thomaszorro” Broedner másodgitárossal egészültek ki. Az így kvintetté avanzsált együttes, 1985. nyarán vonult a Bochumi Wahn stúdióba, hogy felvegye debütáló hangzóanyagát, amely a szintén Bochumi illetőségű, 1982-ben (egyes források szerint 1984-ben), a Ferdinand Köther által alapított Wishbone Records égisze alatt látott napvilágot. Ez a futottak még kategóriájába beilleszthető csapat egyetlen egy dalról ismert, de arról nagyon. Mégpedig a Disco Is Fuck-ról van szó, egy 2:35-ben elővezetett, nyálas disco intróval bevezetett, speed metal száguldásról. Sok újat ők sem tettek hozzá a heavy metal „fejlődéséhez”, „papírforma alapú keretek között” tárták közzé szerzeményeiket a heavy/speed metal égisze alatt, legyen szó a nyitó, motorbőgéssel kezdődő Take Offról, a Stormridersről, és a Dying for the Swordről, amíg epikus jelleget ölt a March for the Damned, illetve a kimért, összetett felépítésű The Exorcist (ezek esetében a Piece of Mind korabeli Iron Maiden hatásokról beszélünk). Amennyiben jól tudom, később egy komplett anyagot (értsd: teljesértékű lemezt) is rögzítettek, de az sohasem látta meg a napvilágot.
A Stormwind Düsseldorf városának nevét öregbítette, amely a Ruhr-vidék (noha, a szűkebb értelemben vett Ruhr-vidék délnyugati előterében, a Rajna mentén fekszik: nagyobbik része (mintegy 25 km hosszan) a jobb, kisebbik a bal parton) és Hamburg (esetleg Bochum) mellett, az NSZK legfontosabb metal fellegvára volt. Assassin, Warrant, Warlock, Deathrow – a teljesség igénye nélkül. A Viharszelet (Szélvihart) 1980-ban Niko Arvanitis és Rudolf „Rudy Kay” Kronenberger gitárosok hívták életre, akik 1977 óta ismerték egymást. (Amúgy Rudy ’83-ig gitáros/billentyűs volt, majd ’84-ben váltott basszusgitárra; manapság a Joswig stúdió hangmérnöke Düsseldorfban). Még a megalakulás esztendejében csatlakozott hozzájuk Oliver „Olly” Kliem dobos, viszont sok minden nem történt velük, ugyanis a zenekarnak egészen 1983-ig tartott, hogy stabil felállást alakítson ki magának és egy demót vegyen fel, rajta a Warbringerrel, a Fairy of Dreamsszel és az Iron Rockkal, azonban Rudy, az énekessel és a basszusgitárossal együtt hamarosan otthagyta a bandát. Lényegében, 1984-ben öltött testet az a bizonyos stabil line up, ugyanis ekkor került a zenekarba Wolfgang „Wolla” Böhm gitáros (ex-Snakebite; ebben a csapatban Doro Pesch-sel, Frank Rittellel és Peter Szigetivel, tehát a későbbi Warlock tagokkal játszott együtt), illetve Klaus Lemm énekes – őt Udo Dirkschneider mutatta be az együttesnek -, végül pedig visszatért Rudy Kronenberger, immáron a basszusgitáros szerepkörét betöltve, így a banda az év augusztusában letudta első koncertjét. Egy hónap elteltével, szeptember – november táján vonultak a Sound-Partner stúdióba, Kirchhellenbe, hogy felvegyék bemutatkozó alkotásukat, és ez lett az 1985. márciusában megjelent Taken by Storm (Wishbone Records).
Udo egy nagyon fontos információt hallgatott el a Stormwind legénysége elől, nevezetesen azt, hogy Klaus Lemm az ő törvénytelen kisöccse, ugyanis az énekes hangja kiköpött Dirkschneider, legalábbis, ahhoz hasonló. Ennek megfelelően a muzsika egyértelmű Accept hatásokat tükröz, amelynek alátámasztásaként ott van a Breaker nóta, igaz az nem a Solingeni csapat által, évekkel korábban „elsütött” dalának feldolgozása. Ahogy az akkori német metal bandákat, őket sem hagyta hidegen, kerülte el a N. W. O. B. H. M. befolyása, ezen belül is az Iron Maiden és a Judas Priest nevei emelendők ki, mint konkrét hatások. A Thunder & Lightningot Dorothee „Doro” Peschnek ajánlották, ez a tétel pl. egy az egyben Áruló Papos/Acceptes téma, míg a Vas Szűz (Vas Lány) szelleme a The Next Could Be You-ban, illetve a Fairy of Dreamsben sejlik fel. Heavy/speed metalként aposztrofált, definiált „besorolásuk” maximálisan megállja a helyét, főleg utóbbiak (speed) vannak túlsúlyban, ahogy az pl. a Chaosban, a Strikerben, vagy a She-Devilben érhető tetten. Nagyon ismerősek az Evil’s Child motívumai is, de az Istenért sem jut eszembe az eredeti címe. 34:18-ra rúgott a végeredmény, egyben, szerintem egy nagyon jó anyagot létrehozva, más kérdés, hogy ezzel együtt sem sikerült magukra felhívni a figyelmet, ugyanakkor kultikus státusza megkérdőjelezhetetlen, mert ez egy jó korong lett. Az Ep-ről pedig annyit érdemes tudni, hogy fél évvel a Taken by Stormot követően látott napvilágot, hazai környezetben, a Joswig stúdióban vették fel, és a dalok simán felkerülhettek volna a debütáló kiadványra. A címadó dalban enyhe Hammond orgona is megbújik. A banda akkor kezdett összeomlani, amikor Niko Arvanitisnek, Frank Rittelt váltva, felajánlották, hogy legyen a Warlock tagja, így pedig 1985. novemberében utolsó koncertjüket adták Düsseldorfban. A Flash című demót állítólag 1986-ban vették fel, egy teljesen ismeretlen felállással, majd 1988. elején a zenekar megszűnt létezni. Hozzátartozik még történetükhöz az is, hogy 2018. június 22-én a Karthago Records piacra dobta a Burning Wheels albumot, rajta egy szintén, 1985-ös, fiókban maradt anyaggal, a Warbringer Ep-vel, és kettő, 2004. májusában rögzített, korábban sohasem publikált számmal.
Mindent egybevetve, eltűntek a süllyesztőben jellegű matériákról beszélünk, ugyanakkor azok felidézései kellemes emlékeket idézhetnek fel bennünk, ahogyan az(oka)t velem is tették
