Fémcsajok
Néhány nappal ezelőtt a Spiritbox frontasszonya, Courtney LaPlante nemrég exkluzív interjút adott az ausztrál Heavy magazinnak, ahol részletesen beszélt a zenekar várva várt második stúdióalbumáról. A "Tsunami Sea" című anyag, amely március 7-én látott napvilágot - recenziónkat ITT olvashatjátok el.
"Rengeteg munka van az albumban. Amikor egy teljes hosszúságú lemezt készítesz a hagyományosabb módon, ahogy mi is tettük, az egy drámai, látványos folyamat. Azt szeretnéd, hogy az album megfelelő figyelmet kapjon, hogy mindenki meghallgassa, ezért kezded el korán a promóciót. Ez egy izgalmas, nagy horderejű esemény. Most már nagyon izgatott vagyok, mert eljutottunk a legszebb részhez – ahhoz, amikor végre mindenki hallhatja a zenénket."
- kezdte kifejteni gondolatait, majd kitért a korong koncepciójára is:
"Minden munkánk, minden, amit valaha is csináltunk, tulajdonképpen konceptalbum, bár mi nem konceptalbumként forgalmazzuk. Ez sem kivétel. Minden alkotásunk egy saját kis történet. Ennek az albumnak a története egy reprezentáció – szövegileg részemről, hangszeresen pedig Michael [a zenekar gitárosa és Courtney férje, Mike Stringer] részéről – arról a nyomásról és vonzásról, amit mi érzünk, mivel Kanada nyugati partjainál lévő szigetről származunk. Vancouver Islandnek hívják. Érdekes ott élni, ha az a célod, hogy elhagyd a szigetet, hogy másoknak játszd a zenédet. Szerintem sok ausztrál zenekar is érzi ezt, amikor el akarják hagyni az országot. Olyan távolinak és elszigeteltnek érzed magad, és úgy érzed, lehetetlen elmenni. Aztán amikor elmész, már hiányzik."
Az énekesnő ezt a földrajzi és érzelmi kettősséget a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmekkel kötötte össze:
"Ez számomra összefonódik a depresszióval, a romló mentális egészséggel. Van a mély depresszió, aztán lehet mánia, majd mély depresszió, és ez annyira polarizál. Eszembe jutott az óceán, eszembe jutott, hogy vízzel körülvéve nőttem fel, és eszembe jutott, hogy ahonnan mi származunk, ahol a tengerszinten vagyunk, ha a nagy földrengés – ahogy itt mindenki hívja, a 'Nagy' – valaha is bekövetkezik, az egész szigetünket vagy teljesen elönti a víz, és mindannyian meghalunk, vagy legalábbis még jobban el leszünk vágva, és senki sem tud majd nekünk élelmet vagy bármit szerezni. Ez csak egyfajta egzisztenciális rettegés a felszín alatt, amit lefelé nyomsz és elfojtasz, és ahhoz, hogy élni tudd az életed, le kell nyomnod ezt az egészet, és nem minden nap úgy ébredni, hogy 'Remélhetőleg nem ma lesz.'"
