rattlead.hu
A ’80-as években (de talán még a ’90-es évek közepéig) komoly jelentőségük volt az underground kiadók által megjelentetett válogatás lemezeknek, amelyekkel az „istállójukban” lévő zenekarokat, azok (megjelenés előtt álló) kiadványait promotálták. Ami a Tengerentúlon a Metal Massacre, a Born to Metalize, addig itt Európában a Metal for Muthas és eme kiadvány voltak.
A N. W. O. B. H. M. hamar átterjedt Németországra és szinte megszámlálhatatlanul jöttek létre a kiadók. (Ezek többsége kérészéletű volt.) Az 1984-ben Karl-Ulrich Walterbach által létrehozott Noise Records azonban az egyik legmeghatározóbbá nőtte ki magát a nemzetközi szcénában, megannyi klasszikussal megajándékozva minket. „Emberünkről” (mármint Walterbachról) annyit kell tudni, hogy eredendően punk koncertszervezőként kezdte pályafutását és a berlini SO36 Klubban dolgozott. Két punk válogatást is kiadott Soundtracks zum Untergang címmel az Aggressive Rockproduktionen kiadón keresztül. Amikor a punk iránti érdeklődése alábbhagyott, a heavy metal felé fordult és elindította a Noise Records-ot, amelyet 1984-től 2001-ig vezetett. Egyben ez volt a frissen létrehozott kiadó első kiadványa, ha nem tévedek. A felvételekre 1984. februárjában – márciusában Berlinben, a Caet stúdióban került sor, a produktum pedig az év májusában már a boltok polcain volt. (Egy forrás szerint eredetileg 1984 októberében adták ki a lemezt, de betiltották Németországban. Ezután a cenzúrázott borítóval jelent meg újra.) Az album egyfajta akkori pillanatképet mutatott a közép-európai metal színtérről az 1980-as évek elejéről/közepéről. Három német és egy svájci banda képviseltette magát a válogatáson, amelyek bemutatkozó lemezeik megjelentetése előtt álltak. Jobban mondva a négyből csak három, de erre mindjárt kitérek. Becsapós a cím, ugye? Ekkoriban még javában nem távolodtak el egymástól a zenei stílusok, nem voltak skatulyák (talán csak az underground és a mainstream). A death metal definíciót Chuck Schuldinernek (R. I. P.) és a Possessednek köszönhetjük, ők használták először ezt a kifejezést (Death by Metal, illetve Death Metal). Fogalmam sincs, hogy Karl milyen ötlet által adta a Death Metal címet a kiadványnak, de úgy gondolom, maradéktalanul hatásos volt akkoriban.
És akkor most térjünk rá a főszereplőkre. Régi motoros volt a Running Wild hazájában, lévén 1976 óta űzték a szakmát, bár eredetileg még Granite Hearts néven kezdték, és a Judas Priest Killing Machine lemezén szereplő dala inspirálta őket a névváltoztatásra. Eme korong megjelenésekor már túl voltak „tengernyi” demón. Az itt elhangzó Iron Heads és Bones to Ashes a csapat negyedik demójáról kerültek fel a kompilációra, sorlemezeken sohasem láttak napvilágot (maximum csak bónuszként). Remekül reprezentálja a banda korai, speed megközelítésű világát, mindenképpen legjobb szerzeményei közé tartoznak. A korong címéhez legközelebb a Hellhammer állt, amely a Revelations of Doom, illetve a Messiah szerzeményeket vonultatja fel. Akkoriban a Venom egy primitívebb, lebutítottabb „virulense” volt a zenekar és szinte elrettentő példaként szolgált akkoriban az undergroundban, azután – tegyük szívünkre a kezünket – hová fejlődött, nőtte ki magát Celtic Frostként. Ez a két nóta különösebb kommentárt nem igényel. Állítólag – az idő tájt – korábban ki nem adott dalok voltak. Utánuk az 1982-ben, Berlinben alakult Dark Avenger következik. Bármilyen furcsa, az akkoriban futószalagon érkező és szerződéshez jutó csapatok közül ők hoppon maradtak, azaz nem jutottak szerződéshez, kizárólag eme válogatáson szereplő két nóta (Black Fairies, Lords of the Night) maradt fent az utókornak pályafutásukat illetően, noha 1985-ben egy négyszámos demót is rögzítettek. A lemezen szereplő zenészek Siegfried Kohmann énekes, Bernd Piontek és Claus Johannson gitárosok, a ritmusszekciót alkotó Uwe Neff basszusgitáros, valamint Andreas Breindl dobos voltak, zenéjük szerintem a düsseldorfi Warranthoz állt közel, de később – az említett demón – már felhígultak és több tagcsere is történt soraikban. Kár, hogy nem kaptak bemutatkozási lehetőséget (lemez), ígéretes produkciónak tűnt. Ahogy a többiek, úgy a Helloween is kettő dallal képviseltette magát az anyagon és tapasztalatnak ők sem voltak híján, lévén pályafutásuk Gentry-ként (1978-1981) kezdődött, 1981-1982-ben Second Hellként, majd 1982-1983-tól Iron Fistként, végül – még 1983-ban – Helloween néven folytatódott és vált teljessé. (Természetesen rengeteg tagcserével fűszerezve.) Az 1984. június 17-én kiadott demójuk kettő felvétele (Oernst of Life és Metal Invaders) került fel a válogatásra. (A demót amúgy a banda is terjesztette hivatalosan.) Miután a Helloween mindig komoly hangsúlyt fektetett a humorra, az Oernst of Life egyfajta szójátékként, viccként fogható fel, miután az Ernst des Lebens (az élet komolysága) az angol elfattyúsodott lenyomata, míg a Metal Invaders egy árnyalattal lassabb a Walls of Jerichón megismert változatnál. Az Oernst of Life sem jelent meg sohasem hivatalosan, kizárólag a Walls of Jericho és a Helloween Ep ilyen-olyan, speciálisan felturbózott formátumain.
Úgy gondolom, méltó bemutatkozása volt ez az album a Noise-nak az underground színpadán, és joggal hívta fel magára a figyelmet a kiadó. A többi pedig már történelem…
