Meghalt Felkai Miklós

Hard Rock Magazin

A kiváló szólógitáros, zeneszerző, szövegíró Felkai Miklós, a Color együttes egykori gitárosa hosszú betegség után hagyott itt minket. 73 éves volt.

Az 1950-ben született debreceni fiú először a Nautilus együttesben zenélt, innen a Rangers zenekarba került, majd Pikó Sándor dobossal és Tikász Sándor énekessel 1969 őszén megalapította a Lux együttest. 1975-ben az Apostol, 1980-ban a Color együttes gitárosa lett. 1986-ban ötletgazdája volt az első Gitárpárbajnak a Petőfi Csarnokban, 1988 után két instrumentális szólólemezt adott ki F.F. Miki néven, majd a 2000-es években ezt még kettő követte, immár Felkai Miklós néven. Közben 1994-ben összehozta a Felkai Blues Brotherst, amely nevét 1997-ben Felkai Jamre változtatta, 2012-ben létrehozta a Fantomas zenekart. Mindemellett számtalan zenész lemezén közreműködött. „Négy hónapon át küzdött betegségével, de ma délután elaludt” – adták hírül barátai a közösségi médiában. Felkai Miklós 73 éves volt.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.