Sting tizennegyedszer – Papp László Budapest Sportaréna, 2024. 05. 31.

Hard Rock Magazin

Sting már jóval a Police feloszlása után, 1988-ban lépett fel először Magyarországon, a Népstadionban. Bár addigra szólókarrierje révén is szupersztárnak számított, mégis a ’Human Rights Now’ mozgalom turnéján vett részt az Amnesty International felkérésére Bruce Springsteen, Peter Gabriel, Tracy Chapman és Youssou N’Dour társaságában. Akkor nagyjából feleannyi idős volt, mint ma, de pár dolog nem változott azóta sem. 73 évesen is rendkívül aktív – 13 további stúdióalbumot adott ki azóta –, népszerűsége töretlen, sőt! A 17-szeres Grammy-díjas művész kiváló fizikai, mentális és vokális kondícióban van, nálunk minden egyes koncertje tízezres tömegeket vonz, a szombati show-ja a 14. volt hazánkban.

Az aktuális koncertsorozata ’Sting 3.0’ néven fut, amely célzás a Police-féle power triós megközelítésre, amelyben a multiinstrumentális, telt hangzású koncepció helyét egy letisztult zenei világ vette át. Ebben Sting egyik partnere Dominic Miller gitáros, akivel évtizedek óta együtt dolgozik, a másik pedig Chris Maas, aki eddig leginkább a Mumford & Sons turnédobosaként volt ismert. A trió parádésan hangszerelte át a Police- és Sting-életmű igencsak érdekes válogatását, amelyben bőven akadtak ritkábban hallott „deep cutok” is, ráadásnak pedig egy új dal I Wrote My Name címmel, amely nagy valószínűséggel nálunk debütált.
Akik a De Do Do Do, De Da Da Da-vonal mentén akartak szórakozni az este folyamán, azoknak csalódniuk kellett, ők lehettek azok a láthatóan nem kevesek, akik a telefonjukon szörfözve ütötték el az időt vagy fennhangon végigpofázták az egész előadást. Mert ez bizony előadás vagy inkább hangverseny volt azoknak, akik nem a kereskedelmi rádiók kínálatán keresztül találták meg az utat Sting művészetéhez.

Szöveg: Dzsó
Fotók: TT
Videó: Jung Otto Andor
Köszönet a Live Nation Magyarországnak!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.