Báthory Zoltán – „Egy egész várost mozgatsz körbe a világon”

Hard Rock Magazin

Báthory Zoltán, koncertjével a héten a Barba Negrából a Budapest Arénába upgrade-elő Five Finger Death Punch alapítója a Metallicával közös turné gigantikus logisztikai méreteiről (is) beszélt.

A Five Finger Death Punch-gitáros Báthory Zoltán egy interjújában szóba hozta, hogy neki és a zenésztársainak mennyire kell előre tervezniük a naptárjukat a turnézás kapcsán: “Általában nagyjából egy évre kell előre gondolkozni, de néha – mint például a Metallicával közös turné esetében – ez kétéves ütemezést jelent. Tehát abban a pillanatban, amikor bejelentettük az együttműködést, már tudtuk a menetrendünket két évre előre. Egy egész várost mozgatsz körbe a világon kamionokkal és több száz közreműködővel, ez egy óriási produkció logisztikai szempontból is. Semmi sem romolhat el, mert egyetlen hiba véget vethet egy show-nak, szóval alaposan meg kell tervezni a dolgokat, és ez időbe telik.”
Arról is beszélt, milyen érzés volt megtudni, hogy a 2023-2024-es stadionturnéra a Metallica őket választotta előzenekarnak: „80-90 ezer ember előtt játszani döbbenetes élmény. Nekünk is nagy rajongói bázisunk van – ami részben átfedi az övékét –, de a Metallica egy hatalmas banda. Négy évtized alatt olyan követőtábort alakítottak ki, amely már háromgenerációs, és hiszed vagy sem, még mindig növekszik, ez őrület! Akkora névvé váltak, hogy még a nem metálrajongók is elmennek megnézni őket, és ez azt jelenti, hogy rengeteg olyan néző van az arénában, akinek fogalma sincs, hogy mi az a Five Finger Death Punch. Ezek közül sokan válnak a rajongónkká, ezt egyértelműen látjuk, mert online tudjuk mérni. Minden koncert után megugranak a számaink, szóval tudom, hogy ezzel rengeteg további embert elérünk.”

A Five Finger Death Punch az óriási érdeklődés miatt telt házassá vált július 9-i budapesti koncertjét a Barba Negra helyett a Papp László Budapest Sportarénában rendezi meg, változatlanul az Ice Nine Kills és a Malevolence felvezetésével. A korábban megvásárolt állójegyek érvényesek az új helyszínre, illetve elérhetővé váltak lelátóra szóló ülőhelyes belépők is.
A Funcode online árjegyzéke így néz ki a kapcsolódó díjakkal együtt:
▲ állóhely – 26 100 Ft
▲ ülőhely 1 – 20 500 Ft
▲ ülőhely 2 – 23 500 Ft
▲ ülőhely 3 – 26 500 Ft
▲ ülőhely platinum – 50 000 Ft
További információ az esemény Facebook-oldalán.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.