rattlead.hu
A sors úgy hozta, hogy május 24-én elvetődtem Azahriah első Puskás koncertjére. Jó, nem volt nehéz: lányom van, így kísérő apuka szerepet játszottam, de bevallom, kíváncsian vártam mit hoz össze a srác, kinek zenei munkásságát eddig is elismertem, bár dalait néha bántóan egyformának érzem. A beengedés a hatalmas tömeg ellenére nagyon flottul ment, ebben máris profin vizsgázott a Puskás. Sok jó koncerten jártam már, néhány igazán nagyon is (Rammstein, SOAD stb), de még így is megdöbbentett az a monumentális színpadkép, amit a Puskás küzdőterére épített a stáb. Egy igazi ledfal város, piró-tornyok, hangfal hegyek felkábelezve a lelátók fölé, kivetítők, kiépített színpad a közönség közé, stb.
A közönség bántóan színes volt rockkoncertekhez szokott szememnek. A sok helyen felállított merch és az abban kapható meglepően metalos formavilággal rendelkező Azahriah póló ellenére sem láttam túl sok „zenekaros” pólót. Volt helyette viszont rengeteg márka, sok-sok külcsín és divat. Ebben nagyon is különbözött egy heavy metal koncerttől, hiszen ott a felvett metal póló uniformizál, eltünteti a társadalmi különbségeket, segít csak a zenére, zenekarra fókuszálni. Amúgy meg ilyen hülyeségeken hamar túlteszi magát az ember. A D kapu harmadik emelete kiváló kilátást biztosított és az, hogy ülve chillezek végig egy koncertet, utólag marha kényelmesnek bizonyult.
Az estet Azi haverja, Desh nyitotta, és a zenekari motyó rögtön szépen dörrent meg. Fényben, látványban, piróban persze szolidabban tolták, de a csupasz fenekű táncoslányok sokat lendítettek a produkción, főleg mert Desh önálló zenéje még Azahriahnál is romásabb, néha már a mulatós felé kacsingat. Ezt szerencsére nagyon jól ellensúlyozta a szinte biztosan metalos közegből érkezett gitáros és dobos jelenléte, és a hangsúlyos játékuk. A hosszú hajuk diszkrét kontyba volt csavarva, de a technikás gitárszólók és főként a technikás dobszóló elképesztően nagyot dobott Desh koncertjén. Úgy, ahogy a fiatal trapper Young Fly megjelenése is a színpadon, akinek lendületes Rollin’ dala még az én metalhoz szokott fülemnek is kellemes volt. Ez a szett még nappali fényben zajlott, kellemes, de érezhető volt, hogy a lényeg még csak most következik.
Azahriah egy roppant megosztó személyiség, de talán csak azért, mert roppant gyorsan lett nagyon felkapott és népszerű. Ezt sokan nehezen viselik, de ez már csak egy ilyen gyarló emberi tulajdonság. Tény, hogy a srácban sokkal több mélység, értelem, intelligencia és érzelem van, mint a jelenkori népszerű szólóelőadók többségében. Gondolok itt Dzsúdlóra, Beton Hofira, Krúbyra, Ekhora, vagy Pogány indulóra. Sosem szólok bele, hogy a gyerekeim mit hallgassanak, ellenben nagyon is érdekel, hogy mit hallgatnak. Nyitottan állok hozzá, hiszen a világ halad. Ha kérdik, természetesen véleményezem, és ha a véleményem negatív, azt sem rejtem véka alá, igaz ezt próbálom úgy közölni, hogy megindoklom miért nem tetszik valami. Pl. Krúby esetében a néha elképesztően alpári szövegvilág. Azi esetében kevés dologba tudok belekötni, és csodálattal követem a gyerekeim révén a srác lélegzetelállító pályáját, szóval a koncertre nyitottan és kíváncsian érkeztem.
Azahriah nem nagyon tudja letagadni metalos gyerekkorát, erre jó példa a nemrégiben kiadott Tartarosz dal is, de külcsínben is sok jel mutatott erre a koncert alatt. A fekete szín folyamatos használata, a szinte törzsi, vagy sámáni szimbolika. A levágott kezek a színpad felett, a nonfiguratív, szinte Ghostot, vagy King Diamondot idéző mikrofonállvány, vagy épp a mögötte felsorakozó zenészgárda. Bence, azaz Fészek, a fő gitáros egy gótikába oltott Slash. Kiállásban nagyon is hozta a rock attitűdöt, ami nem meglepő, mert ha minden igaz, a kiváló hard rock banda Stardust gitárosa is egyébként. De a dobos is fantasztikusan ütött, dobszólója egészen lendületes volt. A koncerten szinte végig melózó hosszúhajú perkás srác is komolyat dolgozott, ami köszönhető Azahriah sokszor arabos hangzásvilágának is (itt jegyzem meg, állítólag a lakótelepi ház aljában boltot nyitó arab eladó használt mobilját vette meg Azi gyerekként, amin egy csomó népies arab zene maradt feltöltve, ezeket hallgatta rongyosra, és ez alakította nagyban a zenei fejlődését).
A koncert elképesztő hangzás mellett fantasztikus fényeket és pirót produkált. Sorra jöttek a slágerek, a közönség megőrült, ebben teljesen hasonlított egy metal koncertre, igaz, példátlan, hogy egy magyar előadó ilyen professzionális technikát tudjon egyszerre színpadra pakolni, ha metal előadó lenne, akkor pedig végképp elképzelhetetlen.
Egyvalami viszont nagyon hiányzott: A riff ereje! A torzított gitár és a fifikás metal riff. Jó volt a sok keleties ritmus, a rapp témák, a vonósok és a fúvósok, de rockzene rajongóként szinte szomjaztam egy-egy megdörrenő gitárrifre, headbangelhető témára. Fészek természetesen hozta a dalokhoz megírt korrekt gitárrészeket, de nagyon vártam Azi SOAD hangulatú metalos dalát a Tartaroszt. Sajnos ezen az estén nem hangzott el. Pedig sokat dobott volna a komplett produkción.
Ami persze végletekig megtervezett, kiszámolt és precízen előadott volt. Még én, aki riffekért sír itt, is el kell ismernem, ez az este egészen egyedi volt. Egy kiforrott stílusú emberről szólt, aki meg tudja szólítani a mai fiatal generációkat zeneileg és szövegileg egyaránt, dalaiban van érzés és gondolat. Minden jót kívánok Baukó Attilának, ennek a még csak 22 éves multitalentumnak a jövőben. Kívánom, hogy tudja viselni és elviselni az általa teremtett óriási népszerűség minden nyűgét és örömét. Alkosson sokat és basszus, a kedvemért egyszer adjon ki egy jó metal lemezt is, mert ott van benne, ez egészen biztos. De ha azt nem is, akkor csak legközelebb játssza el nekem a Tartarosz-t 
!
