Richie Sambora – „Ha Jon Bon Jovi hangja rendbejön, újra együtt játszunk”

Hard Rock Magazin

Richie Sambora nyitott a Bon Joviba való visszatérésre, ha Jon egészsége lehetővé teszi, hogy újra turnézzon.

Richie Sambora gitáros 2013-ban elhagyta a Bon Jovit, hogy többet lehessen családjával, utódja, Phil X azóta is helytáll a bandában. Jon Bon Jovi 2022-ben átesett egy műtéten, amelynek az volt a célja, hogy meglazult hangszálait rendberakják és ezzel énekesi képességein javítsanak. Jon még mindig a felépülés fázisában van, beismerve, hogy ez bizony hosszabb fejezet lesz, mint amit várt.
„Az újraegyesüléssel kapcsolatban ezt mondta a gitáros: „A rajongók nagyon várják, és ennek semmi köze az anyagiakhoz. Jonnak hangszálproblémái vannak és egy operáció segítségével ideiglenesen valami műanyag izét ültettek be a gégéjébe, amit a legjobb megoldásnak mondanak. Én azonban még nem hallottam olyanról, akinél ez sikeres volt, szóval, nem vagyok biztos benne.”
Sambora azt is elmesélte, hogy meglátogatta Bon Jovit és beszélgettek a felépüléséről. „Élettani szempontból nem tűnik lehetségesnek, hogy az agy próbáljon működtetni egy műanyag implantátumot. Ez olyan, mint amikor valaki újra tanul beszélni. De ha Jon visszanyeri a hangját, akkor együtt térünk vissza.”

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.