Hard Rock Magazin
Ha már Wolf Hoffmann nem ünnepelte meg tavaly, majd Udo megteszi jövőre! Udo Dirkschneider és Peter Baltes 2025-ben a 40 éves ’Balls To The Wall’ (kicsit megkésett) jubileumán ülnek tort a Dirkschneider logó alatt. A Barba Negra falait is megdöngetik vele.
Az U.D.O. nemrég fejezte be a ’Touchdown’ című lemezét népszerűsítő európai turnét, amelynek keretében még márciusban jártak Budapesten is. A banda most már valóban nem játszott egyetlen Accept-dalt sem a koncerteken, viszont ott van nekik a Dirkschneider moniker, mellyel évek óta kizárólag az énekes egykori zenekarának műsorát nyomják. Tavaly óta Udo Dirkschneider mellett az Accept sikertörténetének másik főszereplője, Peter Baltes is a zenekar tagja, ezért – ha már egykori bandájuk elbliccelte a kerek évfordulót – úgy döntöttek, jövőre megünneplik a germán bandát az első osztályba repítő 1983-as lemezt, a ’Balls To The Wall’-t, és Sven Dirkschneider dobos, Andrey Smirnov és Fabian “Dee” Dammers gitárosok társaságában a teljes albumot végigjátsszák élőben. És mintha ez a 45 perces remekmű – mely olyan kultikus számokat tartalmaz, mint a címadó Balls To The Wall, a London Leatherboys, a Love Child vagy az albumot záró ballada, a Winterdreams – nem lenne elég az ünnepléshez, a Dirkschneider további meglepetésekkel egészíti ki a műsort és a színpadi produkciójukat is megújítják.
Udo így nyilatkozott a koncertsorozat bejelentése kapcsán: „Alig várom, hogy újra elővegyem egykori bandám, az Accept legnagyobb sikerű albumát. Teljes egészében előadni a ‘Balls To The Wall”-t, megfejelve azzal, hogy Peter Baltesszel osztozhatok a színpadon, minden bizonnyal karrierem egyik legnagyobb csúcspontja lesz!” A turné ötödik állomása Budapest lesz, így 2025. március 2-án a Barba Negrában láthatjuk a ’Balls To The Wall’-t az Udo vezette Dirkschneider előadásában. A magyarországi koncert szervezője a CONCERTO Music, a jegyeket május 15-én 12 órától kezdik árusítani, további részletek az esemény Facebook-oldalán.