Fémforgács
Az It Beckons Us All a hatodik lemez a Darkthrone életmű kései érájában, ami az old-school black/heavy/doom metal riffek gyártásáról és (talán még inkább) a két black metal legenda örömzenéléséről szól. Kis emlékeztető: a legelső death metal lemezen kívül az életműben elkülöníthető egy hosszú black metal éra, egy crust-punk inspirált éra, illetve a jelenlegi (röviden) “old metal” éra. Az életmű több pontja is megosztó volt a rajongók számára (pl. a szegény crust-punk lemezek kaptak ám hideget-meleget!), s szerintem ez megosztottság ugyanúgy aktuális a terítéken lévő lemez esetében is.
Kicsit személyes oldalról közelítem meg az It Beckons Us All bemutatását, ugyanis azon személyek táborába sorolom magam akik szinte minden Darkthrone lemezt szeretnek. Azonban a szóban forgó lemezzel nem sikerült megbarátkoznom, annak ellenére hogy papíron felvonultat minden olyan elemet ami végett a jelenkori éra annyira különleges és élvezetes. A The Underground Resistance megjelenése óta rendkívül hangsúlyosan megjelent a nagy heavy metal legendák zenéjének hatása a Darkthrone zenéjében (legkonkrétabb példa az Iron Maiden), illetve az Eternal Hails óta egyes doom klasszisok (mint a Trouble, Saint Vitus, stb.) komoly nyomot hagytak a lemezek stílusán. Azt ezt megelőző lemez is az előbb említett két stílus black metallal való keverésének jegyében született, és gyakorlatilag eme lemez ennek az útnak a folytatása… de szerintem valahogy kicsit kezd félre siklani a dolog.
A megjelenés előtt bemutatott két single, a Black Dawn Affiliation és a The Bird People of Nordland egy igazán erős lemezt sejtetett, azonban véleményem szerint a lemez egésze minőségileg lényegesen gyengébb. Nehezen tudom megfogalmazni, hogy pontosan mit hiányolok a többi számból, mert mindegyikben lehet találni valami nagyszerűt… és pont ugyanúgy lehet találni valami kevésbé jót is. Egy példán szeretném illusztrálni mire gondolok: a The Heavy Hand jól bemutatja, hogy kiváló riffekben a Darkthrone soha sem szenvedett hiányt, de az összképen sokat csorbít, hogy a vokálok nagyon fáradtnak és erőtlennek érződnek, illetve a szám gyorsan egyhangúvá vált tempója és szerkezete egyszerűen kilapítja az élvezeti értékét (pedig a Darkthrone legnagyobb erőssége a “kevesebb néha több” megközelítés). Ennek eredőjeként: kissé félkésznek érződik a lemez.
Rajongóként nekem csalódást jelentett az It Beckons Us All, mert hiába került az album közepére egy olyan briliáns dal-trió mint a Black Dawn Affiliation + And In That Moment I Knew The Answer + The Bird People of Nordland, ha a lemez eleje és vége minőségileg érezhetően elmarad (pár szintén briliáns megvillanás ellenére, mint például a Howling Primitive Colonies utolsó harmada). Lehet a nagy elvárások miatt jelent meg bennem a csalódás fanyar érzete, és teljesen megértem ha valaki a szöges ellenkezőjét véli eme Darkthrone lemezről. De ez most nálam nem nyert.
Ahogy a Hate Them lemezük egy címe is mondja: “Divided We Stand”
