Hard Rock Magazin
Nemrég osztotta meg vadonatúj szerzeményét Vörös István, a Kézről kézre refrénjének szövege és dallama is ismerős lehet a Prognózis-rajongóknak, ám ez már egy teljesen új nóta, és ahogy az alcíme (Békepipa füstje szálljon) is mutatja, a világ mai állására reflektál. Exkluzív telefoninterjúnkban a szerző mesélt a dal születésének körülményeiről.
Jövő szombaton, április 13-án ünnepli Vörös István a Prognózis első lemezét, 40 éves az ‘Előjelek’. Ennek egyik dala volt A siker kézről kézre jár, a vadonatúj Kézről kézre refrénjének dallamában van is hasonlóság az eredetihez, ugyanakkor a két dal egymásnak totális ellenpólusa. Az egy gyors, kicsit szarkasztikus szövegű dal volt, ez pedig egy melankolikus, akusztikus gitárral induló nóta, sokkal komolyabb témákat feszeget, amit az alcíme (Békepipa füstje szálljon) is mutat. Megkérdeztük a szerzőt, hogyan született és miért pont most ez a dal?
„A 40 évvel ezelőtti dalnak nagyon jó kis refrénje volt, könnyen megjegyezhető, a monoton ismétlődő ének alatt az ereszkedő basszus adja a savát-borsát. Az egykori szöveg nem tetszett, írtam tehát egy újat, majd el is játszottuk nagy sikerrel pár koncerten [a setlist.fm adatai szerint összesen háromszor], de úgy éreztem, hogy valami nem stimmel vele. A zene nem passzolt az új mondanivalóhoz, márpedig hitvallásom, hogy a hangszerelésnek tükröznie kell a dalszöveg hangulatát. Így végül született egy teljesen új nóta, mely csupán távoli rokonságban áll az eredetivel. A végén a kezdeti lágy, akusztikus hangok átcsapnak egyre agresszívabb muzsikába, hogy nyomatékosítsák a segélykiáltást: »Békepipa füstje szálljon, vagy nem lesz refrén a dalban!« A békedalok a 60-as évek flower power korszakában voltak nagyon népszerűek, gondoljunk csak a John Lennon által írt Give Peace A Chance-re, aztán egy időben nagyon lejáratták azokat, de most úgy éreztem, a mai helyzetben újra szükség van egy ilyenre, ez egy 21. századi békedal” – mesélte Vörös István.
Ahogy a MOMKultban rendezendő április 13-i koncertjének plakátja hirdeti: „Főszerepben a ’80-as évek dalai – 40 éves az ‘Előjelek’ album”, de az alcím is sokatmondó (ahogy láttuk az új dalnál is): „Dalok a Prognózistól napjainkig”, így az azóta született koncertfavoritok is felcsendülnek majd, mint a Napszerelmesek, a Neked valaki kell vagy a Veled újra kezdeném. Ezen az estén újra együtt lépnek fel Jankai Bélával, hogy megidézzék azokat a 80-as éveket, az előshow Torma. Jegyeket Vörös István webáruházában lehet vásárolni (már OTP SZÉP-kártyával is), további infók az esemény Facebook-oldalán.
(Címlapfotó: Kurucz Attila)