Olyat csinált az új dalában az Inter Arma, amit eddig még sosem

Nuskull Magazin

Ha nem számoljuk a 2020-as feldolgozáslemezüket, akkor immáron öt éve, hogy az Inter Arma új, „egész estés” hanganyaggal lepett meg minket. A várakozásnak viszont idén vége, április 26-án érkezik a virginiai poszt-metal/sludge/death-banda friss úthengere New Heaven címmel a Relapse-nél. A zenekar valami rekordot is felállíthatott a két lemez közt, ugyanis ez idő alatt elfogyasztottak négy bőgőst (mármint nem szó szerint, bár azon sem lepődnék meg elnézve ezeket az arcokat), mire végül megállapodtak Joel Moore-nál (Grindfeld, Wretched), vele a fedélzeten érkezik az új anyag.

A banda korábban már kiadta a masszív, hét és fél perces címadó dalt, most pedig itt van a második ízelítő a Concrete Cliffs képében. Elődjétől eltérően ez a mostani egy jóval doomosabb tétel lett, amiben nem kevés pszichedelia, öklöt rázó egyhangos pengetések és Thin Lizzy-féle dallamos gitárok kaptak helyett. Ettől persze még ez sem lett kevésbé súlyos vagy sötét darab, és TJ Childers dobos szerint – aki amúgy egy szál gatyóban üti végig a klipet – ez az első alkalom, hogy egy durva verzét dallamos refrén követ a zenéjükben. Mutatjuk is, miről van szó, mielőtt egy hónap múlva kitárja kapuit az urak új Mennyországa:

//www.youtube.com/watch?v=YmMG38vfgSE

//www.youtube.com/watch?v=EDvbevkZbAU

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.