Fémforgács
Folytatjuk Tátrai Csabával, Algrassal, az Aornos első emberével készítette interjúnkat.
Honnan merítettél ihletet az új album zenéjéhez, illetve annak szövegeihez? Változott-e bármi ilyen téren a korábbiakhoz képest? Vannak-e új múzsák a sötétség homályában?
Azt veszem észre, hogy ahogy telik az idő, a megfelelő ihlet megtalálása más zenék révén egyre nehezebben jön. Pőrén fogalmazva: egyre nehezebben tudnak “idegen” vagy addig nem hallott zenék valóban meghatni hosszabb távon. Persze ettől eltekintve a mai napig jönnek ki remek, olykor valóban grandiózus anyagok (legalábbis így képzelem) zenék, csak ezek sajnos mint ihletőforrások a legritkább esetben jöhetnek szóba. Pedig valójában örülnék neki, ha ez nem így lenne, mert szerintem akkor könnyebb dolgom lenne egy aktuális új anyag írásakor és annyira azért talán vagyok rutinos dalszerző, hogy nem is érzékeltetnék nyilvánvalóan és arcba mászóan egy ilyen potenciális hatást.
Ennek tükrében azt tudom válaszolni, hogy a zenei ihlet maximum magából az Aornos zenei világából jött, de ez hosszabb távon nyilván nem szerencsés, mert azért ildomos lenne elkerülni a puszta önismétlés csapdáját. Ez eddig összejött, de a következő anyagnál már tuti dilemmában leszek e téren. Mármint ha csak magamra hagyatkozhatom. Szövegileg most az ihlet gyanánt megemlíthető Raoul Reiner (Kornya Zsolt) bizonyos műveitől kezdve az ókori preszókratikus filozófián (Hérakleitosz) át, a hellén mitológia legárnyékosabb oldalán keresztül konkrét Lovecraft művekig sok minden. Ez utóbbira két jó példa, hogy a záródal (At That Times) szövege a Mester – Nemezis című versének szemelvényeiből áll, a Falling Into The Black Heavens sorainak leírásakor pedig A más istenek című novellája motoszkált bennem végig.
Akár dalszövegek, akár zene szempontjából, mi a lemez koncepciója? Mit érdemes róla tudni? Hogyan mutatnád be valakinek, aki most kezdi meg az ismerkedést veletek, illetve egyáltalán ezzel a lemezzel kezdje? Jó belépőnek tartod a Pre Divine-t az Aornoshoz?
A dalszövegek nem igazán személyes jellegűek (mint ahogy igazából sohasem voltak azok, talán az első Orior kivételével, de az sem úgy). Szerintem annyira semelyik porszemnyi emberi élet nem lehet érdekes vagy főleg jelentőségteljes, hogy állandó jelleggel az álljon a fókuszban. Legyen az akár az emberi történelemben bármilyen jelentős is. A puszta személyen, mint szubjektumon túlmutató kozmikus, elérhetetlen nagyságokba törő távlatok jóval méltóbbak ahhoz, hogy például egy ilyen jellegű zenének megadja a mondanivalóját.
Ezért is azok a szövegtémák, amik, persze a változás jogát fenntartva nem zárom ki, hogy egyszer “emberközelibb” témák is felbukkanjanak, mert végül is azokat is meg lehet érdekesen írni, meg ugye maga az emberi lény is kozmosz, csak nem makró hanem mikró. Ám, mint ahogy az ősi bölcsesség tartja: ahogy lent úgy fent, ahogy nagyban, úgy kicsiben.
Az album koncepciója velősen megfogalmazva tulajdonképpen megint csak a lét dualisztikus abszurditásán való rugózást öleli fel, ahogy az első, Orior anyag óta. Jó és Rossz… Biztos, hogy az (ábrahámita) moralitás a legeltaláltabb eszköz a létnek, mint olyannak a minél precízebb leírására? Ez már legalább 24 -25 éve kétely bennem és hát nyilván olyan nagyszabású téma, amely lényegénél fogva sohasem lehet unalmas. Szerintem nyugodtan lehet a Pre Divine is valamilyen érdeklődő számára belépő anyag (csak úgy mint igazából bármelyik másik). Már csak az organikusabb hangzás miatt is, ám legfőképpen azért, mert jó néhány direkt nóta is található itt könnyen nyomon követhető dalszerkezetekkel -ahogy ez már a második Mors Sola album óta megszokott lehet- a végig masszív, sötét él ellenére és ez összességében már elsőre is nagyban könnyíti a befogadást.
Nehéz a zenét elmondani, mert ugye ez kissé olyan, mint elmesélni tárgyilagos mondatokkal egy festmény tartalmát; igaz állítások hangozhatnak el, de attól még nem biztos, hogy a sorok olvasója, hallgatója közelebb kerül akárcsak egy centivel is a kép lényegéhez, ha ő maga nem látja a saját szemével a szóbanforgó művet. Ez esetben nem hallja magát a zenét. Jobban mondva csak hallja, de nem meghallgatja. Viszonyítási zenekarokat meg direkt nem szeretnék mondani, mert szerintem mindegyik elviszi némileg más irányba a fókuszt. Persze még mindig nagyon megtisztelő például az Emperor emlegetése, stb. de igazából ez már albumokból csak a negyedik olyan anyag, ami Aornos néven jelenik meg és hát a vájtfülűeknek ennyi idő alatt már rég le kellett, hogy essen, hogy itt korántsem egy puszta reprodukciós kísérletről van szó. Elég csak összevetni olyan zenékkel, amik ellenben tényleg ez utóbbi pályán mozognak.
Igazából küzdök ennek a zenének a black metal műfajon belüli minél precízebb meghatározásával. Volt már sok minden; a legújabb, ami egyelőre tetszik: epic-grim black metal. Bár nem vagyok róla mindig meggyőződve, hogy ezzel a meghatározással sokkal beljebb lettünk… Az eddig megjelent ismertetők, kritikák – élükön a nagybecsű recenzióddal – egyébként megfelelő eligazodást adnak a Pre Divine anyagban, szóval azok alapján szerintem jól közelítő módon elképzelhető, hogy miről is van itt szó.
Talán klisés és hülye kérdés, de mennyire vagy elégedett az új lemezzel, hiszen azért már eltelt egy kis idő a megjelenés óta? Van valami, amit változtatnál rajta?
Na, igen, az örök klasszikus kérdés… Hát, az a baj, hogy ez a “mi lett volna, ha” esete, amely néhány begyepesedett, naftalinszagú vélekedéssel szemben szerintem abszolút releváns még a történelmi események értelmezése kapcsán is. Ám mégis pont ennek okán csak annyit tudnék megmondani, hogy mi lett volna, ha például egy über-stúdióban, sok pénzt rászánva készül el ez a lemez valami hangmágus segítségével, aki tényleg keni-vágja oda-vissza a szakmát. Ja, és nem elhanyagolható mód: érti és szereti is ezt a zenei stílust.
Nos, ez esetben nyilvánvaló, hogy egy sokkal jobban megszólaló lemezt tudtunk volna készíteni, amivel viszont nagyobb figyelmet tudtunk volna kiváltani és ennek következtében több koncertmeghívásunk lenne, nagyobb népszerűségünk, stb. Ám a hiányosságokkal már akkor tisztában voltam, amikor készült a lemez, sőt, voltak olyan keserű pillanatok is, amikor teljesen kétségbeestem a tekintetben, hogy lehet, hogy nem fogom tudni megugrani azt, hogy összejöjjön egy vállalható hangzás. Azonban ez talán sikerült és tudom, hogy az akkori körülményekből jobbat akkor sem igazán tudtam volna kihozni, ha még egy fél évet pepecselek a sound tekintetében.
Magukkal a témákkal, az ötletekkel most is teljesen elégedett vagyok, igazából mindegyik dal a kedvencem, amiket sokszor szívesen is hallgatok, és nem hiszem, hogy még ettől is nagyobb cél beteljesülésére lehetne vágyni az embernek a saját zenéje kapcsán. Ezen kívül persze ott van a külvilág ilyen vagy olyan visszaigazolása, ami összességében nyilván nagyon fontos, de azért nem az van minden fölött. Egyebet nem tudok elmondani.
Az új lemezzel hova helyeznéd magatokat a hazai extrém metál szcénában? Illetve ha már itt tartunk, szerinted jelenleg milyen állapotok uralkodnak a hazai undergroundban? Arra kérlek, hogy a jó és a rossz dolgokra egyaránt térj ki!
Fúú, nem könnyű kérdés, mert itt könnyű belecsúszni a hiúság avagy egoizmus, netán sértettség, valamint a túlzott általánosítás, a ló túlsó oldalára átesés csapdájába. Valamint a félreértések elkerülése végett azt is előre rögzíteni kell, hogy nem éppen egy turnégépezet csapat tapasztalatai állnak legalábbis az én hátam mögött, valamint ugye minden vélemény szubjektív (ezt onnan is lehet tudni, hogy ezt most én mondom), mindazonáltal ugye elvileg véleménye mindenkinek lehet. Más kérdés, hogy ez mennyire releváns.
Hmm, már hallom is a lelki füleimmel az ilyenkor jól bevált választ, azaz egy álszerény frázis elpuffogtatását egy ilyen kérdésre: “ Nem az én tisztem eldönteni, hogy hol van a helyünk a mezőnyben, mert azt a közönség jelöli ki.” Mondjuk nagyobb zenekarok esetében -akik ráadásul tényleg lesik a közönségük ízlését és többé-kevésbé igazodnak is ahhoz- ez még akár lehet igaz is. Igazi underground csapatok esetében azonban legalábbis nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Általánosságban annyi elmondható, hogy csak a valódi fanatizmus, a zenédnek az őszinte szeretete az, ami feledtetheti az összes szánalmas szarságot, amivel mint “kis” vidéki zenekar szembesülhetsz, ha netán koncertezésre is adnád a fejedet. S a legbosszantóbb az egészben, hogy ennek köze nincs magához a zene minőségéhez, milyenségéhez. Megalázó feltételek, megfelelő helyek hiánya (főleg vidéken, mert sokan hajlamosak elfelejteni, hogy az baromira nem egészséges, hogy ez az ország ennyire vízfejű), megfelelő számú érdeklődők hiánya, stb. ezek a mai napig játszanak.
Sőt, igazából ebben ezen a fertályon inkább mintha leépülés mintsem fejlődés lenne megfigyelhető. Az a hervasztó, hogy 20-25 ével ezelőtt egy akármilyen underground zenekarnak sokkal könnyebb volt fellépni és jóval inkább volt is értelme a fellépésének különböző vidéki helyszíneken (tehát volt érdeklődés), mint manapság. Amin azért nyugodtan elmélázhat az, aki nem rest rá… Szerintem a hazai extrém metal szcénában a kevésbé ismert, alulértékelt csapatok közé tartozunk, aminek azért nyilván mi is okai vagyunk így vagy úgy. Például nem költözött el mindenki Budapestre, és így nem tudunk bratyizni minden hétvégén a kellő figurákkal, vagy eleve kevés koncertet játszunk, azaz nem mozgunk eléggé, ezért így radar alatt vagyunk, a műfajon belül nem a legpopulárisabb vonalat toljuk, stb. Mondjuk ennek ellenére voltak jó koncertjeink, sőt igazából a szervezők hozzáállása szempontjából mindegyik korrektnek titulálható, amikhez eddig volt szerencsénk.
Az underground zenei lét pozitív oldala meg továbbra is az, hogy itt tényleg szabadság van, a magad ura vagy, nem köt valami frusztráló határidő, görcsös állandó jelenlét a social media felületein, kötelező rádió, TV megjelenés (na nem mintha ez manapság olyan jellemző lenne) és korlátokat tényleg csak “bagatell” tényezők jelenthetik. Például nincs elég pénzed az áhított felszerelés vagy technikai eszköz megvásárlására, mivel, nem hogy pluszban jönnél ki a zenélésből, hanem az van, hogy ez konkrétan egy bazi nagy pénznyelő, eleve nem találsz megfelelő zenésztársakat, vagy –mint a fenti példában- normális fellépőhelyet sem, ha nincsenek jó összeköttetéseid, stb.
Külfölddel mi a helyzet? Egy Aornos mennyire tud hódítani a magyar határokon kívül? Egyáltalán van erre törekvés?
Egyértelműen van bennünk szándék az ország határain túl is megmutatni eme zenét élőben. Szóval akarunk hódítani külföldön is, de mivel a fokozatosságban hiszek, szerintem először az kell, hogy először kis hazánkban legyen annyi fellépés, ami már mutat egyfajta jelenlétet. Frekventáltabb külföldi helyekre csak ezáltal lehet meghívásos alapon bekerülni. Mármint jó esetben. Általában nem lehet kihagyni a szamárlétra bizonyos fokait, bár mint mindenre, nyilván erre is van ellenpélda.
Talán még túl korai a jövőbe tekinteni, de most, hogy végső soron zenekarnak lehet benneteket tekinteni, lehetséges, hogy a következő lemez már egy kollaboráció, együttműködés eredménye lesz, vagy megtartod magadnak a zeneszerzői posztot?
Megint csak jó a kérdés, ez többféle változó függvénye. Elvi akadálya eddig sem volt, hogy más is hozzon témákat, netán komplett dalt, de hát eleddig erre nem volt példa.
Nyilván jó lenne, mert egyrészt ezzel szélesedhetne a paletta, másrészt egy “gondommal” kevesebb lenne. Na persze csak akkor, ha tényleg korrekt lenne a dal vagy dalok, és azért nem lennének indokolatlanul elrugaszkodottak az Aornos zenei világától. Ám ez utóbbi esetben tényleg örülnék neki, mert egy kiss vérfrisssítés néha nem árthat, ha stimmel a vércsoport. A magam stílusát már amúgy is eléggé kiismertem ahhoz ezalatt a négy masszív albumnyi dal megírása alatt, hogy tényleg kíváncsi legyek arra, hogy más hogyan közelítene meg egy Aornos dalt. Az ettől nagyobb méretű zenei közreműködést a realitás ismeretében nehezen tudok elképzelni, mivel –ahogy említettem néhányszor- sokszor még egy próba összehozása is gondot jelent, de mondom, tényleg örülnék neki, ha legalább kipróbálás erejéig ilyesmi megvalósulna és szerencsésen elsülne. Meglátjuk.
Mi az a téma, hangulat, vagy bármi, amit eddig még nem érintettél az Aornos zenéjével, illetve szövegeivel, de mindenképpen szeretnél elkalandozni oda a jövőben?
Na látod, ez megint egy olyan kérdés, amit már sokszor én is feltettem magamnak. Talán egy komplett koncept-album (á-la King Diamond) ilyen lehetne, csak ahhoz még szükséges lenne az az apró, jelentéktelen tényező, hogy kellene találni egy megfelelő témát, netán művet… Szövegileg az érintett témák valószínűleg mindig is megmaradnak, vagyis a Lét sötét aspektusból való szemlélete (szerencsére ez elég nagy mozgástér), maximum azt tudom elképzelni, amit már korábban is említettem; hogy némileg személyesebb lesz a hangnem.
Hol vannak az Aornos zenéjének határai, szerinted meddig mehetsz, mehettek el az általad kijelölt határokon belül? Egyáltalán vannak ilyenek? Létezik olyan zenei elem, ami valamilyen korlát – legyen anyagi vagy más jellegű – miatt eddig nem kerülhetett bele akár az új, akár a korábbi korongokba?
Hogyne; egyértelmű, hogy vannak határai ezen muzsikának. Már korábban is emlegettem itt-ott, de én tényleg nem túlzottan kedvelem egy zene halmozottan hátrányos… illetve izé…eklektikus voltát. Mondjuk például az Arcturus felejthetetlen La Masquerade Infernale albuma nyilván kivétel, de egyrészt kivétel mindig van, általában több is, másrészt meg ha jobban belegondolok; a látszólagosan szétágazó, többféle zenei irány mégiscsak egy erőteljes nagyszabású koncepcióba van ágyazva, ami így végső soron mégis megjelenít egy jellegzetes stílust.
Ellenben például a már jó ideje “trendi”, fúziós, leginkább valamilyen core végződésű zenéktől egyenesen rosszul vagyok. Mint ahogy attól az ideológiai katyvasztól is, amikor például sátánista köntösbe öltöztettnek egy ismert, nyilvánvalóan nem sátánista történelmi figurát, mozgalmat, korszakot, mitológiát stb. Szóval nekem már például az az eklektika, indokolatlan, felesleges elemek behozása sem férne bele az Aornos-ba, amit szerintem sajnálatos módon például olykor Ihsahn is elkövetett leginkább az utolsó Emperor anyagon legalább egy-egy téma erejéig. Nem beszélve a saját művészneve alatt megjelent anyagairól.
Jó kérdés, meddig lehet elmenni, amíg nem veszti el a lényegét az Aornos. Nyilván szerencsésebb a helyzet a mozgásteret tekintve, mint mondjuk egy Dark Funeral, Mgla vagy akár Marduk esetében (amely zenekarok ráadásul még korántsem a legszűkebb keretek közé kényszerülők táborába tartoznak, főleg az utóbbi), de azért simán kijelölhetőek ezen határkövek.
Ha a zenei struktúrák, a dalfellépítés nem ér el egy kellő összetettséget, muzikalitást, az nem ez a zene. Ha csak pusztán a bonyolultság van meg, de semmi tartalom, atmoszféra nincs, az nem ez a zene. Ha csak az egyoldalúan kerek, leginkább “svédként” beazonosított, hosszabb távon könnyen unalomba és kiszámíthatóságba fulladó melódikusság, dallamosság van meg, az nem ez a zene. Ha csak a másik véglet, az öncélú disszonanciaörvényekbe belefulló témák felesleges, idegőrlő halmozása a domináns, az nem ez a zene. Az értelmetlen fúziók, merőben stílusidegen elemek összeháziasítása nyilván szintén nem ez a zene. Ha a kellően sötét, mord hangulat nincs meg, vagy netán ez mindössze nyavalygó szuicid depizésben, mélységes urbánus önsajnálatban, befordulásban való tapicskolásban merül ki, az nem ez a zene. Ha ugyan jól hangzó, de mégiscsak bevett sémák végső soron lelketlen puffogtatása zajlik, az szintén nem ez a zene. Ha kellően hangulatos és kellemes, de mégiscsak csontprimitív a muzsika, az szintén nem az, ami itt kell. Ha csak témák egymás után dobálása történik egy dalban (legyen az akár egy tucat, vagy több), az megint csak nem szeretne e zene lenni. Ha “időhúzás –tizenegyes” alapon vég nélkülieknek tűnő ambient hömpölygések alibizése zajlik, az szintén nem a sajátja ennek a muzsikának.
Zeneileg tekintve az nyilván remek és nagyszabású megmozdulás lenne, hogy például egy komplett szimfonikus zenekart megkeresünk az együttműködésre, ahogy ezt a megtisztelő recenziódban is megemlíted, csak gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez irreálisan nagy anyagi tehertételt jelentene a mostani helyzetben. Nem véletlen az, hogy még a “nagy” zenekarok közül is a legtöbben a vst megoldás mellett döntenek, mert egy komplett szimfonikus zenekar költsége csillagászati összeg. Azért ez tényleg csak néhányaknak férhet bele, lásd Dimmu Borgir, Septicflesh.
Azt már hamarabb eltudom képzelni, hogy Drótos Gáborral továbbra is lenne együttműködés a vonósokat tekintve, ha ő is benne van. Például jobban kidomborítva, középpontba helyezve, szólisztikus jelleggel. Az is lehetséges irány, hogy az akusztikus / clean gitár megjelenne, netán komplett dalok erejéig, persze e tekintetben is fontos az egyensúly megtartása. Ám ezek csak az eszközök, a lényeg nyilván magukban a témák jellegében van, az meg –ahogy említettem- most még nem teljesen világos, hogy melyik ösvény választása is lenne az üdvösebb.
Innen, hova, tovább? Mik a jövőbeni tervek, legyen szó közeli, illetve távoli jövőről?
2014 végén vagy más számítás szerint 2025 elején 10 éves lesz az Aornos. Ebből az alkalomból mindenféleképpen szeretnénk jubileumi koncertet, amit rögzítenénk is valamilyen formában. Valamint eme eseményhez kapcsolódóan lenne valamilyen aktuális kiadvány, merchandise. Tervbe van véve a Pre Divine albumot megelőző anyagokról néhány szám újrafelvevése, most már zenekari jelleggel és továbbra is várható vizuális tartalom megjelenése a Pre Divine albumról. Elsődlegesen természetesen a koncertek számát is szeretnénk növelni, minőségi előadással, megfelelő helyszíneken.
Köszönöm a lehetőséget, a legjobbakat!
