rattlead.hu
Hogy, hogy nem, de a nagy thrash robbanáskor a tengerentúlon a new york-i, los angeles-i és san francisco-i (bay area-i) zenekarok mellett, azokkal egy időben felbukkanó csapatok nem igen tudtak labdába rúgni. Azt nem mondom, hogy nem alkottak maradandót, de komolyat robbantani nem tudtak. Gondolok itt pl. a Flotsam & Jetsam-re, a Sacred Reich-ra, a Devastation-ra, az Evil Dead-re és még sorolhatnám.
A három fentebb megnevezett, úgymond fő színtér mellett több kisebb, a későbbiekben kultikus tiszteletet kivívott szcéna alakult ki az Egyesült Államokban. Ezek közül is Chicago (Illinois) és Texas vitte a prímet. Az ún. tapetrading, tehát kazettacserélgetős korszakban rengeteg texasi zenekar hívta fel magára a figyelmet, mint pl. a Watchtower, a Solitude Aeturnus, a Devastation, a Militia vagy az S. A. Slayer (ebben a zenekarban kezdte pályafutását a ’90-es évek elején a Sacred Reich-ba igazolt, jelenleg a Machine Head sorait erősítő Dave McClain dobos). Az 1986-ban, El Paso-ban alakult Torture is a texas-i színtér hírnevét öregbítette, pályafutásuk, illetve Storm Alert lemezük pedig kimerítette az alul értékelt fogalmát. Az Enter The Chamber demo és egy négyszámos próbatermi felvétel (mindkettő 1986), valamint a Terror Kingdom Ep (1987) után látta a banda elérkezettnek az időt, hogy felvegye és kiadja bemutatkozó anyagát. Rögtön az elején el is sütöm, hogy eredetileg a Metalcore adta ki a korongot, amelyet 2006-ban a rolót lehúzó, svéd Escapi Music új borítóval és átdolgozott, módosított dalsorrenddel, Neil Kernon által újrakevert változatban dobott piacra. Ennek értelmében a nyolc számos lemezt tizenegy dalosra hízlalták, megtoldva egy intróval, a Dwell Into Surreality-vel és a Whips Pt. 2-vel. Ez utóbbi változat van meg nekem is, erről születik az írás.
Az intró-t követően a Slayer, Dark Angel vénájában fogant Ignominious Slaughter-rel kezdődik a thrash tornádó. Ahogy a cím is mondja, megalázó mészárlás a dal és megalázó a hangszerkezelés is, „Tortured” Tom Hicks énekes/gitáros és J. D. Robins gitáros valamint a Deric Gunter basszusgitáros Jerry „Gonzlaught” Norland dobos alkotta ritmusszekció mindenképpen ott vannak a legjobbak között, csak ezt kevesen tudják. Egyértelműen kiderül a lemezről, hogy a zenészek a változatosságot részesítették előnyben és amit thrash címén felvonultatnak, az a műfaj felső, elit kategóriája. Ezt követően a Dwell Into Surreality egy tizenegy percben elővezetett, epikus megközelítésű, összetett felépítésű, keleties hangulatot árasztó nóta. Akusztikus kezdéssel nyit a Blood Portraits, melyből egy dallamos, heavy/power metalos, ici-picit a Running Wild Land Of Ice-jára emlékeztető szerzemény kerekedik ki, ráadásul Hicks hangja is mutat némi hasonlóságot Rock’n’Rolf kapitány orgánumával. Amúgy emberünk amolyan egy fiatal, ereje teljében lévő Tom Araya és egy mélyebb Tom Angelripper keverékeként leírható hangon dalolja végig a lemezt. Kimért, lassabb tempójú felvétel a gyermekkórussal dúsított Slay Ride, majd a hangulatos, sejtelmes bevezetővel ellátott, váltásokkal fűszerezett Terror Kingdom visszakalauzol minket a Slayer világába. Akusztikusan kezdődik a címadó szám is, amely szintén egy lassabb, középtempós, dallamos téma. Zakatolós heavy metal tempókkal és egy basszus/dob kettőssel felvértezett gyorsaság a ’86-os demo címadója, az Enter The Chamber, a Whips Pt. 1 egy gyors, instrumentális darab, ahogyan a Whips Pt. 2 is, a brutalizátor Deceiver-rel pedig véget ér a lemez. Nem tudom, hogy az eredeti album hangzása milyen volt, de ez az újra kiadott verzió vaddisznó módon szólal meg, tömény, energikus a sound. Egyetértek azon megállapítással, hogy megjelenése idejében ez az anyag nem kapta meg a neki járó elismerést, és noha másod-, harmadgenerációs thrash bandáról beszélünk, messze az átlag fölé emelkedtek.
A banda jelenleg is létezik, aktív, és ha esetleg lemez készítésre szánják, szánnák fejüket, remélem a Storm Alert minőségénél nem adják alább.
