Fémforgács
Azon maradi rajongók táborába tartozom, akik nem tudták elfogadni, hogy egy ilyen erős és meghatározó karakter, mint David Vincent távozott a Morbid Angel-ből. Annak ellenére, hogy a banda tisztességgel folytatta a kiváló halálfém lemezek készítését, nekem már nem volt meg az-az íz, ami miatt ezt a death metal ikont gyerekkoromban megszerettem. Arról nem sokat tudok, hogy a neves muzsikus mivel foglalatoskodott kiválása óta. Annyit viszont igen, hogy a vadnyugat varázsának bűvöletében cowboy kalapot és akusztikus gitárt ragadott, majd felcsapott country zenésznek. Különböző kis western klubokban tolta a talpalávalót. Ezért meglepetésként ért a Rune „Blasphemer” Eriksen (ex-Mayhem, Aura Noir) által 2015-ben életre hívott, David Vincent (ex-Morbid Angel), és Flo Mounier (Cryptopsy) tagokat elvonultató Vltimas nevű projektje. A triumvirátus durván erősre sikeredett 2019-es Something Wicked Marches In lemeze végre adott egy kis kárpótlást annyi Vincent nélküli töltött év után! (Noha ez az alakulat nem igazán Vincent nagy visszatéréséről szólt az underground berekben, de azért valahol mégis…). Bennem akkor felmerült a formáció jövőjének kérdése. Hogy ez csak egy amolyan „kiadjuk magunkból, ami van, és szépen eltűnünk Moloch gyomrában” dolog, vagy valóban igazi bandaként fog tovább operálni jövőben is. Azóta szépen elteltek az évek. Lepörgött egy egy világjárvány. Háborúk törtek ki, amik józan ész ellenére egyre jobban dagadnak és eszkalálódnak. Deviáns ideológiák habzó szájjal üvöltöznek igazukért és diktatórikusan erőltetik rá magukat a világra hogy végül a nép hátán a csúcsra felkapaszkodva toronyként omoljanak össze velük együtt a civilizációk. Viszont úgy néz ki, hogy az ilyen Alvilágból is kidobott fenegyerekekben lángoló fekete tüzet nem lehet csak úgy eloltani ilyen világi eseményekkel! Ahogy Nietzsche mondta: „ami nem öl meg az megerősít”, így az Vltimas erősebben tér vissza, mint előtte! Engem váratlan újdonságként ért a korong híre. Továbbá az együttes jövője kapcsán általam vizionált fekete fellegek is eloszlottak.
Az Epic címet viselő második nagylemez a korábbi felálláshoz képest a holland basszusgitárossal Ype TVS-el (ex-Dodecahedron) és a protugál João Duarte (Corpus Christii) gitárossal teljesedett ki. Az így létrejött szakembergárda az egész felvétel anyagát Vincent texasi tanyáján rögzítették. A nóták amolyan baráti, lazulós, ötletelgetős kreatív alkotói áradat eredményeként születtek meg. „A Vltimas fő célja az, hogy valódi legyen” – árulta el Eriksen. „Átadni magunkat a pillanatnak, szabadjára engedni az igazi ihletet. Nem hiszem, hogy valaha is célt tűztem ki magam elé, hogy egy albumnak milyennek kéne vagy kell lennie, mielőtt megírom, mert ez azt jelentené, hogy kompromisszumot kell kötnöm a folyamat során. Az Epic esetében a közvetlenebb dalokra koncentráltunk, levágva a zsírt, szemben a Something Wicked Marches In-nel, amelynek progresszív és „játékos” volt a hangulata„. Ezzel együtt nem csak a zeneírás koncepciója változott, hanem a megelőző lemezzel ellentétben, mely egy apokaliptikus víziót vetített elénk az ősi Lilith istennőről és az igazságról szóló metaforákkal tűzdelve, addig az Epic tematikája más irányt vett. A „Minden, amit csinálunk és üzenetet közvetítünk, az-az erőről és a becsületről szól” – nyilatkozta a karakán énekes. „Ezek azok az alapok, amelyeket beépítek az életembe, és amelyekben hiszek”. Vincent a szövegek direkt jelentésébe szándékosan sok kettős jelentést épített be, hogy ezáltal is gondolkodásra ösztönözze a hallgatóságot. „Az Epic holisztikus, és így kell megtapasztalni.” Most már kiengedhetjük a szelepet a négy év várakozása nyomán felgyülemlett gőz alól és átengedhetjük magunkat az új anyagnak!
Úgy látom, hogy ahol feltűnik a cowboy kalap viselte, ott valami fergeteges őrülettel lehet számolni – (lásd.: Nergal – Me and That Man projektjét). Valahogy itt sincs másként. Vincent lecserélte megfordított feszületét a kalapra, és mint egy Teszlek Süvegként funkcionálva előre vetítette a lemeznek a zenei irányvonalát is. Lehet, hogy egy kicsit elrettentő lehet azok számára, akik mondjuk, vérrel ízesítik a reggeli kávéjukat és minden érzelem számukra gyengeség jele, de az hátrébb húzódott a death/black metal frontvonal és nagyobb szerepet kapott thrash, heavy, groove metal. Sőt még pár rock-osabb szóló, riff is helyet kapott a variációk széles skálájából. Annak ellenére, hogy Eriksen kiváló témákat ír, kellett még hozzá az olyan legendás muzsikusok támogatása is, mint Vincent vagy Mounier, hogy ezek igazán kibontakozhassanak. Azért az Vultimas zenéjén még mindig ott van a jellegzetes „blasphemeres” íz, de az Epic anyagán ez az univerzum tovább tágul azzal, hogy baráti, kötöttségek nélküli alkotói folyamat során zöld utat adtak a szabad ötleteknek. Valahogy úgy tudnám jellemezni a második album zeneiségét, mint a megelőző Something Wicked Marches In –en hallható Monolilit című nóta kötetlenebb tovább gondolása. Az album tovább tágította az első korong extreme metal határait és tényleg egy igazi olvasztótégelye lett a stílusoknak. Levetkőzve minden konvenciót, elengedték a kreativitás paripáit. Én úgy vélem, hogy pont ez kellett most ide. Egy őrültebb, lazább folytatás! Egy kis fricska erre túlfeszített, szénné szabályozott, biorobot emberiségnek. Viszont, azok számára, akiknek elkötelezett elképzeléseik voltak annak kapcsán, hogy egy durvább, sötétebb folytatást kapnak a bandától lehet, hogy a mostani anyag egy kicsit idegenül fog hangzani. Azért komolyabb rémületre nincs ok! Került azért bőven az Epic svédasztalára szurokfekete sötétség és szép adag halálfém is! Scorcher black metal-os aprítása, thrash-black-es Invictus, vagy az igazán sötétre sikeredett Nature’s Fangs bőven oltja a vérszomjat! Viszont nem csak a zenében történt változás az megelőző matériához képest, hanem Vincent is rákapcsolt az „éneklősebb”, dallamosabb hangjára. Talán a legszabadabban a Mephisto Manifesto című etűdben tolja, de hallhatunk például kórust is a power-es, thras-es elemeket is felvonultató Miserere című dalban. Ez az énekstílus újdonsága mondanom sem kell, hogy eléggé szokatlan a zenésztől. De valahogy nagyon jól működik. Főleg ebben az extreme metal környezetben dob nagyot a nótákon. Tehát itt is rúgott a formáció egy jó nagyot a beszűkült kereteken és jól kitolta ezzel a korongra irányuló figyelmem határait is.
Ennek ellenére mégsem lesz ez az a korong, aki halk szavú öregúrként a térdére ültet és a doromboló kemence mellett álomba ringató mesét fog duruzsolni a füledbe! Az Vltimas megmaradt egy durván húsba vágó extreme metal szuper-gépezetnek! Ez a kötetlenebb dalszerzési alkotómunka kohójában készült ötvözet tökéletes folytatása a megelőző lemeznek. Nekem jobban tetszett, mert szabadabb és úgy mond „bulisabb” lett. Amit Kiskakas módjára fel is szívtam! A széttoldozott, szürke, szomorkás, monoton hétköznapokat pedig egy színes és felszabadult negyven percre varázsolta át. Amikor elfogott az az érzet egy dal kapcsán, hogy egy kicsit meginog, meg fárasztóvá kezd válni, akkor egyből bejött egy blasphemer -féle sötét felhőcske Norvégiából, vagy egy vincent-féle rockos rekesztés, ami egyből visszarántott az elismerő fej-bólogatásokhoz. A muzsika mellett még a hangzást is érdemes kiemelni. A felvételt Jaime Gomez Arellano (Paradise Lost, Grave Miasma) producer készítette Jonathan Mazzeo (First Fragment, Sickening) hangmérnökkel. Az eredmény pedig, minden hangszer penge éles elkülönülése, vastag hangzás, de kimért basszus és központos hangzás! A lemez külcsínéről pedig az olasz művész Daniele Valeriani (Mayhem, Unanimated zenekaroknak is dolgozott) gondoskodott. Az Epic számunkra jeles napon, március 15-én fog napvilágot látni az előző koronghoz hasonlóan, a Season Of Mist gondozásában! Így bőven lesz mit ünnepelni aznap!
